Ne vegyen gyümölcs alakú radírt a gyereknek!

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Legalábbis az NFH ezt tanácsolja. Meg még sok mást is és fogyasztóvédelmi tippeket is kaphat.

Sikerült megvenni az idei tanszereket? Ha még nem, akkor itt talál egy körképet a füzetekről, alább pedig elolvashat pár fogyasztóvédelmi tippet, amik a Nemzeti Fogyasztóvéldemi Hatóság (NFH) közölt a honlapján. Ebből megtudhatja, mire figyeljen mondjuk a ceruzák beszerzésénél és azt is, hogy miért érdemes néha – pénztárcától függően – a drágább terméket választani.

A gyermekek alkotás közben sokszor a ceruza és a radír szájba vételével önkéntelenül is veszélynek teszik ki magukat, hiszen egy nem az előírásoknak megfelelően gyártott eszközből káros anyagok is juthatnak a szervezetükbe. Egészségre ártalmasak például a PVC-anyagú radírokban esetleg jelen lévő tiltott lágyítószerek, melyek szájon át vagy a bőrön keresztül felszívódhatnak, és kockázatot jelenthetnek még a színezésre használt krétákban, ceruzákban nem megfelelő mennyiségben előforduló nehézfémek is.

Volt már ellenőrzés

Az NFH az elmúlt években számos radírt, festő- és színezőeszközt vizsgált. A vizsgálat eredménye – amit ide kattintva talál - különösen biztató a korábbi évek negatív tapasztalataival összehasonlítva.

Óvatosan a radírral!

Mint számos más termékcsoportnál, az írószereknél is megjelentek az élelmiszerrel összetéveszthető kiszerelésű formák, mint például a gyümölcs alakú radírok, és ezek az apró méretük miatt akár fulladásveszélyt is jelenthetnek. Fontos megjegyezni, hogy az élelmiszerrel való összetéveszthetőség ennél a termékkörnél jelenti talán a legnagyobb veszélyforrást, hiszen az írószerek jelentős részének a gyermekek a felhasználói. Az NFH javasolja, hogy elsősorban valóban radírnak kinéző  terméket válasszon.

További tanács, hogy lehetőség szerint szaküzletben vásároljon, és inkább a minőséget tartsa szem előtt. Nem ritka, hogy az olcsóbb, silányabb minőségű termék gyorsan tönkremegy, elhasználódik, akár már a megvételkor sem alkalmas a megfelelő használatra.

Fotó: Thomas Trutschel / Europress / Getty

Éljen a jogaival!

Jó tudni, hogy – a tanszerek árától függetlenül – az írószerek körében is vannak szavatossági jogai. A tanszerekre (ahogy általában bármilyen más jellegű termékre is) vonatkozóan a fogyasztót 2 év szavatossági jog illeti meg: tehát ennyi ideig van lehetősége a minőségi kifogás előterjesztésére.

A 2 év szavatossági idő alatt a termékkel összefüggő kifogást a vásárlás helyén a kereskedővel szemben kell előterjeszteni, lehetőleg minél hamarabb, a hiba felfedezését követően. Érdemes tehát a bevásárlás után otthon átnézni a tanszereket, hogy ne érje csalódás a gyermeket a rossz, vagy használhatatlan eszköz miatt, illetve a családot se érje anyagi kár. A panaszról a kereskedő jegyzőkönyvet köteles felvenni, melynek másodpéldányát át kell adnia a fogyasztó részére.

Örök jótanács, hogy a blokkot, nyugtát, számlát, jótállási jegyet (köznapi szóhasználatban „garancia jegyet”) minden esetben (legalább hat hónapig, jótállásos termék esetében egy évig) őrizze meg, ugyanis ezen dokumentumokkal igazolható, hogy hol, mikor és mennyiért vásárolt.

A hatóság közleményéből azt is megtudtuk, hogy a tanszerekkel kapcsolatosan jellemzően nem érkeznek hozzájuk panaszok.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

mzd
mzd
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.