Termékbemutató után 14 napja van megbánni az egészet

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Néhány cég azonban nem tartja be a szabályokat.

Valamennyi fogyasztóval szemben érvénytelennek találta a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság a Solutem Konference Kft. termékbemutatós cég azon szerződési feltételei, amelyek alapján korlátozta többek közt a fogyasztókat megillető indokolás nélküli elállási jog gyakorlásának lehetőségét – állapította meg a Közép-Magyarországi Fogyasztóvédelmi Egyesület által indított közérdekű keresetben a Veszprémi Törvényszék immár jogerősen is. De mit tud tenni ha elment egy termékbemutatóra, amit aztán azonnal meg is bánt? 

2014. június 13-án Európa-szerte érvénybe léptek az egységes fogyasztóvédelmi rendelkezések, a Közép-Magyarországi Fogyasztóvédelmi Egyesület mégis azzal szembesült, hogy panaszok tömkelege érkezik a termékbemutatós cégekre, amelyek tudomást sem vesznek a szigorodott előírásokról.

14 nap a 8 nap helyett

Az új szabályok alapján az üzleten kívüli értékesítés (termékbemutatók), mind pedig a távollevők között kötött szerződések esetében bizonyos kivételekkel már tizennégy napon belül gondolhatják meg magukat és visszaléphetnek a szerződéstől hátrányos jogkövetkezmények nélkül. Ez a határidő korábban volt csak nyolc munkanap, azonban még mindig találni olyan vállalkozásokat, amelyek tisztességtelen szerződési feltételeket alkalmaznak a fogyasztókkal szemben és nem ültették át az új rendelkezéseket, így korlátozva a fogyasztói jogokat.

Az Solutem Konference Kft termékbemutatók szervezésével foglalkozik (az interneten sem lehet ennél többet megtudni róluk), azonban eleve téves jogszabályt jelölt meg szerződéseiben, amely egyáltalán nem üzleten kívüli értékesítésre, hanem a távollevők között kötött szerződésekre, így például az internetes vásárlásokra vonatkozott – ráadásul az már nem volt hatályban akkor sem, amikor a feltételek között rá hivatkozott. A bíróság helyt adott az NFH azon kereseti kérelmének is, amely az indokolás nélküli elállási jog gyakorlásának lehetőségét csupán 8 munkanapon belül biztosító szerződési feltétel tisztességtelenségének megállapítására irányult.

Elállás után 14 napon belül visszajár a befizetett összeg

Ha a fogyasztó él az indokolás nélküli elállási jogával, akkor a vállalkozásnak legkésőbb az elállásról való tudomásszerződésétől számított tizennégy napon belül vissza kell téríteni a fogyasztó által befizetett teljes összeget.

Azonban az érintett cég e tekintetben is tisztességtelenül járt el és jogszabályba ütközően csupán egy hónapon belül vállalta elállás esetén a vételár visszatérítését – és ekkor is nem csupán a vételárat, hanem a teljes kifizetett összeget kell visszaadni a törvény szerint. A Veszprémi Törvényszék jogerős döntésében megállapította, hogy az érintett szerződési feltételek tisztességtelenek, ezért pedig a céggel szerződő valamennyi félre nézve kiterjedő hatállyal érvénytelenek.

A Közép-Magyarországi Fogyasztóvédelmi Egyesület arra kéri a fogyasztókat, hogy szerződéskötés előtt alaposan tájékozódjanak jogaikról, különösen üzleten kívüli értékesítés esetén. A tapasztalatok szerint ugyanis bőven akadnak még hiányosságok a termékbemutatós cégek által alkalmazott általános szerződési feltételek között és azok nem felelnek meg a hatályos fogyasztóvédelmi szabályoknak.

 

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!

 
Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Nem csak náthára utalhat, ha eldugult orral ébredsz: krónikus elváltozás is okozhatja

Te is úgy ébredsz szinte minden reggel, mintha betonnal öntötték volna ki az orrodat, pedig nem is vagy megfázva? Sokan hajlamosak egy egyszerű vállrándítással elintézni a hajnali orrdugulást, pedig a háttérben komoly, kivizsgálást igénylő okok állhatnak. A tünetek mögött leggyakrabban a matracunkban rejtőző poratkák, a hálószobai penész vagy a háziállatok hámsejtjei állnak, de ha a dugulást nem kíséri tüsszögés, akár krónikus orrsövényferdülés vagy nyálkahártya-duzzanat is okozhatja a bajt.

Világom

Itt írta Beethoven az Örömódát – Mátyás király és a Habsburgok is odavoltak a városkáért

Alig néhány órányira a magyar határtól fekszik egy mesebeli, biedermeier stílusú kisváros, amely évszázadokon át Európa elitjének titkos menedéke volt. Baden bei Wien kénes forrásaiért és mediterrán klímájáért már Hunyadi Mátyás és felesége, Beatrix királyné is rajongott, később pedig a Habsburg uralkodók ide költöztették át a teljes bécsi udvart a nyári hónapokra. A fenséges paloták és kilométeres parkok árnyékában azonban nemcsak a politika formálódott, hanem a kultúrtörténet is: itt, egy szerény badeni házban írta meg a teljesen siket Beethoven a világirodalom egyik legfontosabb művét, a IX. szimfóniát és az Örömódát.

Világom

Súlyos veszélyt jelenthet az Adrián ez az élőlény: mérgező tüskéje durva ízületi gyulladást okozhat

A horvátországi nyaralás legszebb pillanatait is egy másodperc alatt tönkreteheti egyetlen óvatlan lépés a sekély vízben. Az Adriai-tenger sziklás partjainál tömegesen megbújó tengeri sünök nemcsak kellemetlen meglepetést okoznak, de tűhegyes fegyvereik komoly egészségügyi kockázatot jelentenek. A bőr alá fúródó, könnyen letörő és mérgező tüskék ugyanis hajlamosak elvándorolni a szövetek között, és ha elérik a csontot vagy az inakat, súlyos, hónapokig tartó ízületi gyulladást indíthatnak el.

Offline

Ezért vált Christian Dior Coco Chanel ellenségévé

Christian Dior „New Look” kollekciója teljesen új korszakot nyitott a divatban, miközben Coco Chanel nyíltan támadta a nőies, extravagáns stílust. Két ikonikus tervező, két teljesen eltérő nőideál és egy rivalizálás, amely örökre átírta a luxusdivat történetét.

Testem

Ez a gyulladás észrevétlenül teszi tönkre a szíved: így előzheted meg

Sokan élnek abban a tévhitben, hogy ha a koleszterinszintjük és a vérnyomásuk rendben van, akkor teljesen védettek a szívinfarktussal szemben. A legfrissebb orvosi kutatások azonban rávilágítottak egy eddig háttérbe szorított, néma gyilkosra: a szervezetben megbúvó krónikus gyulladásra. Ez az alattomos folyamat belülről, észrevétlenül marja meg az erek falát, és úgy teszi instabillá a lerakódásokat, hogy az bármikor hirtelen stroke-hoz vagy szívhalálhoz vezethet – függetlenül attól, hogy mit mutat a koleszterin-laborunk.

Testem

Ez a gond a méregdrága ételallergia-tesztekkel: felesleges diétára kényszeríthetnek

Hasfájás, bőrkiütés vagy puffadás gyötör, ezért elhatározod, hogy kideríted a rejtélyes okot, és befizetsz egy számtalan élelmiszert felsorakoztató, méregdrága ételérzékenységi tesztre? Jobb, ha óvatos vagy: a szakemberek szerint a piacon elérhető vizsgálatok jelentős része klinikailag teljesen megalapozatlan, a pozitív eredmények pedig sokszor csak azt mutatják meg, mit ettél vacsorára, nem azt, hogy beteg vagy. A téves laborleletek miatt nők, férfiak és ami a legrosszabb, fejlődésben lévő gyerekek kényszerülnek drasztikus, teljesen felesleges diétákra.