A Salvequick fölényesen verte a többi ragtapaszt

Olvasási idő kb. 5 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Nyolc vízálló ragtapaszt próbáltunk ki - a gyerektapaszok leszerepeltek, a Salvequickben viszont nem csalódtunk!

Ma már nemcsak gyógyszertárban lehet ragtapaszt kapni. Vásárolhatunk a trafikban, a szupermarketekben, a hiperekben, sőt, akár benzinkutakon is. Természetesen más és más áron. Jó, ha tudjuk, melyik tapasz mire való, melyik a jobb, de olcsóbb. Ehhez nyújtunk a magunk módján segítséget. Körülnéztünk, hogy nyárra felkészülhessen, és előre megvehesse az ön és családja számára a lehető legmegfelelőbb sebtapaszt.

Galéria ikon

10

Galéria: Ragtapasz teszt
Fotó: Dívány

Minthogy előre nem tudunk mindenre felkészülni, üdülésre célszerű általános célú tapaszt magunkkal vinni. Lehetőleg olyat, ami vízálló, és a doboz különböző méretű tapaszokat tartalmaz. Így talán nem kényszerülünk arra, hogy idegen városban vagy országban kelljen beszerezni.

Tesco, 429 forint

Galéria ikon

10

Galéria: Ragtapasz teszt
Fotó: Dívány

A vízálló tescós nem göndörödik, nem kunkorodik, és remekül rásimult az ujjamra. Egész nap meg sem mozdult, és nem akadályozta a kezem a mozgásban. Másnap reggel zuhanyozás közben viszont úgy csúszott le az ujjamról, mint egy túlméretezett karikagyűrű. Kár érte…

A dobozban 40(!) darab sebtapasz található, ami azt jelenti, hogy egy tapasz 10,7 forintra jön ki.

dm saját márkás ragtapasz, 299 forint

A múltkori első helyen végzett hideggyantájuk után kíváncsian vártuk, hogy ragtapasz terén hogy áll a német cég.

Sajnos már a védőréteg lebontása után látszódott, hogy nem ez lesz a legjobb, de azért még bizakodtam. Nyúlós az anyaga, de ez nem jelenti azt, hogy rugalmas is! Visszakunkorodik a vége, ami nehezebbé teszi a felvitelét. Használat közben feljött a ragasztó (szintén felkunkorodott), ami annyit jelent, hogy az első adandó alkalommal bele is ragadt a kardigánomba, és félig le is rántotta az ujjamról.

A dobozban 20 darab ragtapasz található, amiket jobb, ha ott is hagy! 14,95 forintba kerül egy tapasz.

Salvequick Aqua Resist, 549 forint

Első ránézésre azt gondolná az ember, hogy na igen, ez a régi, jól bevált hagyományos testszínű ragtapasz. Pedig nem! Olyan, mintha csillámporral szórták volna be a felületét, és fényben nagyon szép fénye van (férfiaknak emiatt nem különösebben ajánlom)!

Nagyon jól nyúlik, rugalmas, és nem engedi át a vizet. Olyannyira nem, hogy könnyen be is párásodik alatta a bőr. Sőt, ez az a tapasz, ami annyira ráragad a bőrre, hogy miután a seb begyógyult, még mindig ott van. Bombával sem lehet lerobbantani, és simán versenybe tudna szállni egy hideggyantával is! Sajnos emiatt a ragacs is ott díszeleg általában a sebtapasz helyén, amit szintén csak nagy erőfeszítések árán lehet eltüntetni.

28 darabos a kiszerelés, 19,60 ami forintba kerül. Csak ajánlani tudom.

Salvequick Transparent, 529 forint

Ez a Salvequick is hasonlóan jó, mint az előző, ráadásul áttetsző, ami előnyt szokott jelenteni! Ezen is megcsillanak apró csillámok a fényben, egy dolgot viszont nem értek ezekben a sebtapaszokban: miért jó, hogy átlátszó, ha a közepén jól kivehetően ott díszeleg a testszínű anyag, ami a sebet védi? Ennek sem kunkorodnak be a végei, tényleg nem engedi át a vizet, jól nyújtható és rugalmas is. Könnyebben lejön, mint a tesója!

Meglepő módon ebben a dobozban csak 20 tapasz található, így 26,45 forintra jön ki egy darab, ami nem éppen olcsó.

Hansaplast Universal, 529 forint

Ez a tapasz ragadt a legjobban a bőrhöz a mustrázottak közül, sajnos emiatt vesztett a rugalmasságából is, és nem is annyira nyúlik. Nem pöndörödik be a vége a védőpapír eltávolítása után. Kicsit gumis és enyhén recés érzetet kelt a tapasz külső borítása. Levételekor egyáltalán nem hagyott semmilyen kellemetlen, ragacsos nyomot, bár szőrös bőrfelületről ennek is fájdalmas lehet a leszedése. Jó kis termék és valóban vízálló.

Ebben a dobozban is 20 darab sebtapsz található, tehát az előzővel megegyezik a fajlagos ára is: 26,45 forint.

Hansaplast Aqua Protect, 849 forint

Galéria ikon

10

Galéria: Ragtapasz teszt
Fotó: Dívány

Az első olyan ragtapasz, melynél a védőfólia nem középen van, hanem közel a széléhez. Ez azért nagyon ötletes megoldás, mert ennek az egyébként klassz sebtapasznak a végei sajnos hihetetlen módon kunkorodnak, viszont ha először a nagyobb méretű védőpapírt távolítja el, simán megbírkózhat a felrakásával egy kézzel is könnyedén. (De vigyázzon, mert van rá esély, hogy felhelyezés közben magához tapad!) Teljes mértékben vízálló, viszont sajnos ragasztónyomot hagy a bőrfelületen. A kétféle tapasz méretét tekintve tökéletesek tűnik a feltörött sarok beragasztására. Eléggé rugalmas, jól rásimul a bőrre de nem engedi a bőrt lélegezni! Ettől a tapasztól biztosan nem fog megválni a strandon sem!

20 darab Hansaplast van a dobozban, amiből 42,45 forint egy darab.

Igen csalogató a gyerekek számára csomagolt tapasz doboza. Ne hagyja magát becsapni, és ne engedjen a kisfia/kislánya unszolásának. Nem a dobozon látható figura biztosítja gyermeke számára a higiéniát. Hiába díszeleg rajta G.I. Joe, Hello Kitty vagy bármilyen más mesefigura, ha egyszer a tapasz például kisebb a kelleténél. Inkább adja oda a gyereknek játszani (hadd kezelje le vele a Barbie babát vagy a mackót), és olyan gyógyeszközt alkalmazzon, ami hatékon. Persze azt is megteheti, hogy a bevált tapaszra ráragasztja a figurásat, de ez tökéletes pénzkidobás!

Hello Kitty, 849 forint

Nagyon kedves csomagolása van, legalábbis annak, aki odáig van a talpig rózsaszínbe öltöztetett cicusért. A dobozán fel van tüntetve többek között az is, hogy vízálló és rugalmas, ami számomra a két legfontosabb szempont. Alig bírtam kivárni, mi lesz az eredmény!

Rossz hírem van: ez az egyik legdrágább és legrosszabb sebtapasz a teszteltek kötül. Nem bírt ki még három órát sem! Egy gyors bevásárlás előtt csavartam az ujjamra, a hiperből hazaérve a kézmosás meg is adta neki az utolsó löketet ahhoz, hogy lecsússzon.

Összesen 14 (!) darab tapasz található a dobozban, szóval nem valami gazdaságos. Egy cicás sebtapasz,  60,64 (!) forint.

Dísznek és gyermeke szórakoztatására ideális, vagy ha villogni szeretne Kittyvel...

Heroes, 669 forint

Elképesztően profi a csomagolása, már csak azért is, mert a hátoldalára rá van írva, hogy Hősönként 5 tapasz, 4 hős". Ez biztosan lázba hozza azt, aki ért hozzá, nekem egy kicsit agresszívnek tűnnek a motívumok. Eléggé kunkorodik a vége a védőszalagok eltávolításakor, gyerek aligha tudná rendesen feltekerni az ujjára. Egyáltalán nem rugalmas, viszont a vizet sem bírja. Még annyira sem, mint Kittyke.

A doboz lehetne kisebb is, ugyanis akkora, mint egy zseb-puzzledoboz, és csak 20 darab ragtapasz van benne. Nem valami gazdaságos a kiszerelése. Ha sehogy sem tudja ráimádkozni gyermekére a hagyományos tapaszt, beszélje meg vele, hogy a tetejére hősöket tesznek, így talán még tartósabb is lesz a kötés.

33,45 forintba kerül egy ragtapasz, döntse el ön, hogy megér-e ennyit!

  ár db/forint minőség
Tescós ragtapasz 429 10,7 Vész esetén tökéletes, egy napot simán kibír, és nem engedi át a vizet!
dm ragtapasz 299 14,95 Nem egy drága ragtapasz, de még így sem vennénk meg, mert nem jó a minősége.
Salvequick Aqua Resist 549 19,6 Nagyon jó sebtapasz, és az sem mellékes, hogy a mezőny elején szerepel az ára miatt is!
Salvequick Transparent 529 26,45 Szintén egy jó termék, és még az ára is elfogadható. Aki jobban szereti az átlátszó tapaszt, ezt vegye.
Hansaplast Universal 529 26,45 Ez két dologban tér el az előzőtől: testszínű és négy típusú ragtapasz található benne (az előzőben három).
Heroes 669 33,45 Drága is és használhatatlan is!
Hansaplast Aqua Protect 849 42,45 Nyáron sajnos áldozni kell ilyen jellegű ragtapaszra, mert a feltört sarkakra ideális választás!
Hello Kitty 849 60,64 Díszelegni jó vele, de elképesztően drága, és ezért az árért többet vártunk volna!

Tetszik önnek a Dívány Shopaholic blogja? Keressen bennünket a Facebookon!

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Tuna Judit
Tuna Judit
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.