Az alkoholista, a gonosz és a Vérgörény: bemutatják Karafiáth Orsolya darabját

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Karafiáth Orsi horror-vígmusicalje, a Macskadémon egyelőre csak ezen a hétvégén látható a Madách Tolnay Szalonjában. A felolvasó-színházi, illetve koncertverzió rengeteg nevetést ígér, ráadásul olyan tehetséges fiatal színészek bukkannak fel benne, mint például a Macskadémont alakító Szemenyei János, vagy a kissé molett, kétségbeesett Orsi bőrébe bújó Mózes Anita.

Aki sok humorral és fülbemászó dallamokkal teli borzongásra vágyik, ne habozzon, és váltson jegyet a Madách Színház Tolnay Szalonjában limitált alkalommal – 18-án és 19-én este – látható Macskadémon című horror-vígmusicalre. A Karafiáth Orsolya költő, író és Bella Máté zeneszerző tollából származó, cseppet sem szokványos darab a Madách musicalpályázatának hatására szökkent szárba, amelyet kifejezetten azzal a céllal hirdettek meg, hogy értékelhető magyar zenés darabok szülessenek.

Galéria ikon

13

Beszélgetés a sajtófőpróba után: Szirtes Tamás igazgató és a színészek
Galéria: Macskadémon
Fotó: Kováts Dániel

A pályázatra meglepően sok és nem utolsósorban igényes munka érkezett, a Karafiáth-Bella szerzőpáros darabja végül a harmadik helyezést zsebelhette be. Ennek eredményeként február 18-án, pénteken felolvasó-színházi, illetve koncert formában kerül a közönség elé a kissé molett és szingli Orsi (Mózes Anita) története, aki egy titkokkal és baljós jelekkel teli bérházba költözik macskájával, Rigóval.

A Macskadémon a negatív energiákból táplálkozik

Bár a lány szeretné rendbehozni félresiklott életét, a zsugori, minden lében kanál házinéni, Borbála (Bajza Viktória) és masszív-alkoholista férje, Máté bácsi (Barát Attila) nem sokat segítenek a kivitelezésben. Ráadásul a ház folyosóin, zegzugaiban valami szörnyen gonosz ólálkodik, az izzó szempár pedig mindig ott bukkan fel, ahol a legnegatívabb energiák áramlanak. (Mintha csak a Twin Peaks ártószellemét, Bobot látnánk, akinek kedvenc tápláléka ugyebár maga az intenzív félelem.)

A Macskadémon rendkívül negatívnak induló alakja már önmagában is igencsak hatásos, hát még ha egy ilyen tehetséges és fiatal színész kezébe kerül, mint amilyen Szemenyei János. Be- és kilépői, sátáni(nak szánt) kacajai folyamatosan fenntartják a figyelmet – és nem utolsósorban mozgásban tartják a rekeszizmot –, ellenpontként pedig remekül működik a depressziós író, András (Járai Máté) karaktere, akit – ki tudja, miért – Vérgörénynek becéznek.

Jó kis csapat jött össze az előadásra

„Olyan mű született, aminek irodalmi és színházi értéke is van. Irónia van benne, határozott képet mutat a mai világról, megszólal és látszik benne Budapest” – mondta a sajtófőpróbát követően Szirtes Tamás igazgató. Irónia, dráma, fanyarság, különösség: szerinte ez mind jellemzi Karafiáth Orsolya és Bella Máté darabját. Elmondta: azért is ideális helyszín erre a Tolnay Szalon intimebb tere, mert a nagyszínpad „ápol és eltakar”, ott el lehet tusolni egy darab gyengéit. Itt viszont egyértelműen kiderült, hogy szellemesek a dalszövegek, jók a dalok és érdekesek a karakterek.

Galéria ikon

13

Galéria: Macskadémon
Fotó: Kováts Dániel

„Én, mint szerző arra vagyok kihegyezve, hogy ha dalszövegben van rontás, akkor felszisszenek és öt percig nem tudok másra figyelni” – árulta el a hibák iránti érzékenységét Karafiáth.

A zenét jegyző Bella Máté szerint egy nagyon jó csapat jött össze az előadásnak köszönhetően, amit leginkább az mutat, hogy a rendelkezésükre állt kevés idő ellenére ilyen minőségű munkát adtak ki a kezük közül: nem zárja ki, hogy a továbbiakban dolgoznak még így együtt. (A narrátor szerepében Laklóth Aladárt láthatjuk, a rendező Harangi Mária volt.) Az igazgató szerint önzés lenne csak a Madách Színház számára megtartani a darabot, ezért valamennyi színigazgatót tájékoztatták, és sokan el is kérték már a példányt.

Komoly munka és sok irónia

A Macskadémon szerepében – ezáltal pedig számtalan érdekes alakban – látható Szemenyei János bevallása szerint nagyon élvezi az általa életre keltett összes karaktert: „Pont ma volt az az érzésem, milyen jó lenne ezt úgy csinálni, hogy tényleg letesszük a példányt és nem kell azzal foglalkozni, hogy megszakítom minden mondatomat azzal, hogy közben meg kell néznem, mi a következő”.

Egy korábbi beszélgetésünkkor Karafiáth Orsolya még musicalparódiaként emlegette a darabot, most viszont úgy módosította ezt a kijelentését, hogy a komoly játék és az irónia az, amitől működni tud. Ezzel Szemenyei János is egyetért: „Ez nem a műfaj paródiája, inkább nagyon sok irónia van benne, ami szerintem nagyon jó. De ironikus színházat csak akkor érdemes csinálni, ha halálosan komolyan el van énekelve és játszva – és csak utána lehet ironizálni”.

Galéria ikon

13

Galéria: Macskadémon
Fotó: Kováts Dániel

A felolvasó-színházi változatot a tervek szerint egyelőre csak kétszer, ezen a hétvégén tűzik műsorra, de ha nagy az érdeklődés, akkor az eredetileg betervezett két előadás mellé később többet is beiktatnak. Úgyhogy tessék felkerekedni és megnézni ezt az üdítő, nem éppen szokványos musicalt: megéri!

Macskadémon-időpontok a Madách Tolnay Szalonjában: február 18. és 19.

Kelemen Éva
Kelemen Éva
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.