A gagyi nem mindig vicces – Blaha Lujza téri vásár

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Karácsonyi vásár-mustránk utolsó állomásán sikerült megtalálnunk a lehető legkiábrándítóbb helyszínt: válogatott gagyi és lehangoló körülmények kísérték utunkat. Talán csak az csalt némi mosolyt az arcunkra, hogy a 100% lámagyapjúból készült ruhák készítésekor az állatot „nem bántják, csak fodrászolják”.

Ígérjük, idén utoljára számolunk be karácsonyi vásárról, de sajnos azt nem sikerül abszolválnunk, hogy a csúcson hagyjuk abba, mint a nagyok. Mi ugyanis a csúcsról – nevezetesen a Vörösmarty térről – indultunk, hogy aztán néhány gyérebb, de még mindig határozottan vállalható vásáron keresztül jussunk el a legaljára, a Blaha Lujza térre.

Gravírozott pohár és képes bögre - dögunalom

A cseppet sem idilli kép kialakulásában nem csak a lelombozó környezet, hanem a feltűnően minőségen aluli kínálat is közrejátszik: ahány igazán vállalhatatlan karácsonyi giccs létezik, az mind megtalálható az egészen kis mennyiségű bódéban. Ha mást nem, az árak színvonalát érdemes ugyan kiemelni, dehát ilyen portékák mellett egyenesen szégyen is lenne, ha ennél többért vesztegetnének bármit is.

A sláger – az imént felvezetett koordináták tükrében nem is annyira meglepő módon – a hűtőmágnes, amelyből a kínosan idétlen, állatmintás faverzió 300 forintot kóstál, és persze a gumiból/műanyagból készült „neves”, nagy okosságokkal ellátott darabok is csak 500-ba kerülnek. Már a Jókai téren sem tartottuk túl szellemesnek a saját képpel ellátott bögrék, üvegek ötletét, ám ezek itt különösen kiábrándító formában jelennek meg, a gravírozott pohár pedig attól sem lesz vonzóbb, hogy óriási betűkkel hirdetik: egy perc alatt kész.

Üvegfronton 2000 Ft-ért kínálják a „részeg üveget”, ami úgy fest, mintha még olvadt állapotban jól behúztak volna neki, kornyadozik, talán még ez a kifacsart tárgy hordoz magán némi szellemességet, de ez sem győzött meg minket.

Galéria ikon

6

Galéria: Karácsonyi vásár a Blaha Lujza téren
Fotó: Kováts Dániel

„Nem bántják, csak fodrászolják!”

Az egyik, perui portékákat – fülbevalókat, sapkákat, pulóvereket – felvonultató bódéban sem az áruktól támadt jókedvünk, hanem az egyik ruhadarab feliratától: „100% lámagyapjú. Nem bántják, csak fodrászolják!” Ők legalább biztosítják a vevőt az állatokkal való méltányos bánásmódról.

Úgy fest, az 1500 forintos szekció minden kevésbé igényes vásárban állandó elem: itt is bőven találunk ebben az árfekvésben elhelyezkedő sapkát, sálat, kesztyűt, az akciós részlegen pedig mindez már csak 1200. És persze zokni, zokni, zokni minden mennyiségben: 5 pár csak 800 illetve 1200 forint, vigye el, vegye fel!

A napelemes bólogató állatkák arzenálja itt is központi elem, a másik nagy sláger pedig a szintén 1000 Ft-ért kínált, kisméretű ékszertartó bábu. Emellett olyan használhatatlan alkalmatosságokban sincs hiány, mint például az ormótlan, integető hóemberrel és rénszarvassal ellátott ajtódísz, vagy éppen a maga nemében is különösen ronda hógömb. Na sebaj, az alvégen még mindig kapható a 2007-es és a 2008-as év pálinkája – bár a körülményeket tekintve valószínűleg nem sokan állnak le szürcsölgetni a Blaha kellős közepén.

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.