Mucsi Zoltánnak nagyon nehéz

Olvasási idő kb. 1 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Háy János Nehéz című darabja sötét magyar tragédia, amelyet Mucsi Zoltán főszereplésével Bérczes László állított színpadra. Az előadás legközelebb november 5-én és 8-án lesz látható.

Fotó: Kováts Dániel
Fotó: Kováts Dániel

„Háy János sajátos nyelve, humorát még őrző, egyre szikárabb és szigorúbb fogalmazása a komédia színeit felcsillantó sötét magyar tragédiát ígér” - olvashatjuk a Bárka Színház új bemutatója, a Nehéz ajánlójában.

Nehéz főhőse a vidékről tizenévesen Budapestre kerülő fiatalember, aki szülei egyetértésével, sőt támogatásával megszakítja a végtelennek tűnő családi láncot, kiszakad az otthoni fészekből, „különb” lesz, mint ősei, megváltja a nemzetséget. Aztán az illúziók kicsorbulnak, ahogy kell. Régi otthonát elveszíti, újat a nagyvárosban nem lel, noha minden próbálkozása arról szól, hogy megteremtse „saját életét”. S ez a saját élet a törvény és véletlen által meghatározottan kétségbeejtően kiszámítható...

A Mucsi Zoltán főszereplésével bemutatott darab címét Bérczes László rendező a Bárka meglehetősen nehéz helyzetével is összefüggésbe hozta: a Színházi Törvénytől sújtott színházként költségvetésük több mint negyedével csökkent a támogatásuk. „Nehézségeink abból is fakadnak, hogy nem engedünk az igényes, elmélyült, komoly munkából” - fűzte hozzá a rendező. Az előadás legközelebb november 5-én és 8-án lesz látható.

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Nemcsak megfázást okozhat: így teszi tönkre a klíma az ízületeidet

Amikor a nyári kánikulában belépünk egy kellemesen hűvös, légkondicionált irodába vagy üzletbe, azt megváltásnak érezzük. A legtöbben tisztában vannak azzal, hogy a túl erős hűtés megfázást, torokfájást vagy tüdőgyulladást okozhat, ám a klímaberendezéseknek van egy rejtett veszélye is: csendben teszik tönkre az ízületeinket. A legfrissebb orvosi kutatások szerint a mesterségesen lehűtött és kiszárított benti levegő drasztikusan rontja az izomerőt, miközben az idegvégződésekben található receptorok túlaktiválásával brutális, nyilalló fájdalmat idéz elő a vállban, a nyakban és a térdekben.

Offline

Nem csak királynék voltak, uralkodók is: hatalmas titkot fedtek fel az ősi sumér sírok a nőkről

Az ősi Mezopotámia világáról sokáig úgy gondolták a kutatók, hogy a hatalom szinte kizárólag a férfiak kezében összpontosult. A királyok nevét feljegyezték, a nők pedig többnyire feleségként vagy papnőként jelentek meg a történetekben úgy, mint valódi hatalommal nem rendelkező szereplők. Egy régészeti lelőhely újraértelmezése azonban mára megkérdőjelezte a korról gyűjtött ismereteinket.

Offline

Villámkvíz: felismered a világ leghíresebb vasútállomásait?

A vasúti közlekedés a 19. század első felében indult hódító útjára a világon, majd az ipari forradalmak jelentősen hozzájárultak elterjedéséhez. Az emberiség így egyre több vasútállomást is épített, melyek sokszor egy-egy város legszebb épületei közé tartoznak.

Mindennapi

Döntött a kormány a hitelstopról: két új határidőt hirdettek ki

A diákhitelek és a Babaváró hitelek esetében is határidő-módosításról döntött a kormány, amelyek már meg is jelentek a Magyar Közlönyben. A változások a diákhitelek kamatstopját, illetve a Babaváró hitel egyik alapfeltételének teljesítési határidejét érintik.