Három gyerekkel egyedül maradtam

Olvasási idő kb. 5 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

„Volt férjem szavaival élve a mi szerelmünk az évszázad házasságaként indult. Aztán majd' belehaltam."

13 év házasság után a Rozalinda néven publikáló, három gyerekes nő egyedül kezdett új életet édesanyja 26 négyzetméteres lakásában. Majd jött egy új szerelem, és vele a lelki, fizikai, anyagi összeomlás. A szerző a Terézanyuságom története pályázatra írta meg saját történetét.

Terézanyuságom története
Tavasszal az Állítsátok meg Terézanyut! és a Nesze Neked Terézanyu! szerzője, Rácz Zsuzsa az Ulpius-ház könyvkiadóval közösen pályázatot hirdetett azzal a céllal, hogy a nők az életükről, az őket foglalkoztató kérdésekről, és dilemmáikról végre beszélni merjenek. A Terézanyuságom története pályázatra alig egy hónap alatt 130 pályamű érkezett, a határainkon túlról is. Június elején eredményt hirdettek, a nyertesei közt találunk a munkába visszatérni vágyó háromgyerekes anyát, a férje daganatos betegségével küzdő feleséget, és társfüggő nőt is. Ezeket a Terézanyu.hu oldalon is publikálták. A díjat nem nyert pályázatok közül kiválasztottuk a Dívány szerkesztőségének a kedvenceit, ezeket nálunk lehet elolvasni.


Eddig életem során két nagy szerelmem volt. Amilyen nagy lánggal lobbantak fel, és borították fel akkori életemet, olyan hirtelenséggel is értek véget.

Mindezek ellenére mégis a szerencse fia vagyok. Hiszen első szerelmem gyümölcse 3 gyönyörű, kivételes gyermek, a legutóbbi katarzisom eredményeként pedig elindulhattam az önismeret útján. S már meg is van a válasz arra, hogy az a 13 évnyi „földi pokol", melyet első házasságomban meg kellett élnem, minden nehézségével együtt azért történt, hogy itt és most elmondhassam:

Gyermekeim életem igazgyöngyei

Rengeteget tanultam azokban az években a kitartásról, méltóságról, anyaságról, a mindenek feletti odaadásról, talpon maradásról akkor is, amikor már úgy éreztem, nem bírom tovább, és feladom. De legfőképp azt tudtam meg, mire is vagyok képes. Az ember tudatában sincs annak, hogy bizonyos krízishelyzetekben mennyire más emberként tud cselekedni és dönteni, ha az élet úgy kívánja. Volt férjem szavaival élve, a mi szerelemünk „ az évszázad házassága" -ként indult. Aztán majd belehaltam.

A szüleimtől a család szentségét, a mindent odaadó szeretet biztonságát , igazmondást és erkölcsi tartás fontosságát láttam. Részese voltam, ahogy két ember teljes odaadással és tisztességgel leélt 25 évet együtt. Azt gondoltam, az én házasságomban is így lesz majd. De tévedtem. Meg kellett tanulnom, hogy nem mindig várhatom el ugyanazt a páromtól, mint amit én beleteszek a kapcsolatba. Súlyos árat fizettem a naivságomért. 13 év után 3 kicsi gyerekemmel teljesen lenullázva kezdtem neki a következő életemnek.

Egy 26 nm-s szobában édesanyámnál

Árnyéka voltam régi önmagamnak, de szép lassan magamra találtam. Csak egy volt a fontos: végre nyugalomban nevelhetem a gyerekeimet, és mindent meg kell tegyek azért, hogy ember legyen belőlük. Ebben az első perctől kezdve édesanyám volt a mankóm, aki nagybeteg asztmás asszonyként mindenben mellettem állt. Míg én tanultam és dolgoztam, ő ellátta a gyerekeket. Oroszlánként harcolt értünk. Három generáció 26 nm-en. Nem volt könnyű, mégis azt hiszem, a gyerekek legszebb évei voltak ezek, hiszen így 9 évig egy nagy család voltunk. Időközben a gyerekek felnőttek, az anyu összetöpörödött, meggyötört öregasszonyka lett, én pedig egy másik ember. (Megjegyzem, az anyunál töltött 9 év alatt csak egy, tiszavirág életű kapcsolatom volt, kvázi 9 évig szingli voltam.)
Az egy szoba már kicsinek bizonyult, egyértelművé volt, hogy a gyerekeimnek fedelet kell biztosítsak. Így elindultam a szingli háromgyerekes anyák lakásvásárlásának rögös útján. Végül fél év után saját lakásom ajtaján belépve egy újabb korszak kezdetén álltam.
A vadonatúj lakásban egy-egy kis szoba a gyerekeknek, egy-egy régi elhasznált fotelágy, és egy ócska szekrény a ruháknak, no meg egy kétlapos villanyrezsó konyha gyanánt. Majd szép lassan minden meglesz - gondoltam. És elkezdtük „új" életünket. Végre a magam életét élhettem úgy, hogy volt privát szférám. De még meg sem melegedett talpam alatt az új járólap, amikor egy régi hódolóm megjelent sms-ek formájában.
Hetente üldözött a kérdéseivel, hogy jól vagyok? És boldog vagyok? Mert ővele bizony az lennék! (???) Én folyamatosan elhajtottam, mondván, nem hiányzik ez nekem. De ő rendíthetetlenül írt és írt. Lassan már az idegeimre ment, mikor egyszer azt mondtam neki: „na jó, ha már ilyen kitartó vagy, üljünk le egy kávéra". Attól kezdve 11 hónapig együtt voltunk. Pedig mennyire nem akartam.

Féltem egy komoly kapcsolattól, nem kívántam magamnak újabb sebeket szerezni. Ami érdekes, hogy ő úgy szintén. De akkor miért akart találkozni velem? Csak úgy érezte, látnia kell - mondta. S már az első randin kiderült ugyanaz a kedvenc étele, mint nekem; ugyanolyan cipőmániás, mint én; ugyanaz a kedvenc színe; ugyanazt a zenét kedveli ; ugyanolyan álomszuszék; és ami a leglényegesebb:árnyékként tudunk együtt táncolni.

Öt nap után már nem tudtunk egymás nélkül létezni

Velem akarta leélni az életét. Nem hittem, hogy 41 évesen derült égből szerelembe esek. Mint ahogy ő sem 44 évesen. Mindketten féltünk az újabb csalódástól, mégis egymásba zuhantunk igaz, mély szerelemmel. És azt hiszem ez volt a baj. Váratlanul jött, pont akkor amikor „új életet" kezdtem. Négy hónap után már nálam lakott és megint csak valaki más életét kezdtem élni. Imádtam őt, de nem kaptam mellette levegőt. Lételemem a szabadság, engem a nyitott ajtóval lehet leginkább belül tartani. De ezt ő másképp értelmezte. Ebből fakadóan egyre nagyobb lett rajtam a nyomás, ami már fizikai tünetek, csalánkiütés és övsömör formájában jelentkezett. És amikor már a lelki, fizikai és anyagi összeomlás határán álltam, Ő elment. Reggel, mint mindig, aztán este már nem jött haza. Azóta sem...
Egy hónap múlva agyvérzés tünettel kerültem kórházba
Ott aztán volt időm átgondolni az elmúlt 25 évemet, s rögtön tisztán láttam, mit is kellett volna másképp tennem. Azonnal átértékeltem addigi életem eseményeit és szereplőit. Minden kapcsolatot mi magunk vonzunk be az életünkbe, úgy is fogalmazhatnék, azért kapjuk, hogy megtanuljunk valamit általa, és egyre feljebb lépjünk a szellemi fejlődésünk spirituális útján. Minden veszteség egyben magában hordozza a változtatás lehetőségét is, amiből tovább építkezhetünk. Azóta más ember lettem. Az, aki mélyen legbelül mindig is voltam. De sokáig nem engedték, hogy önmagam legyek, mert mindig mások életét kellett éljem, megfelelve az elvárásoknak. S ez a harc felemésztett, és okozta fél évvel ezelőtti katarzisomat.
De semmi sem történik véletlenül. kaptam egy esélyt, hogy végre elkezdjek helyesen gondolkodni, és MEGÉLNI AZ ÉLETET. Ami eddig napi rutin volt, annak ma minden pillanata ajándék. A MOST létezik, a jelen, ami hordozza a tisztulás, megbékélés, gyógyulás lehetőségét.
És a hit erejét. Anélkül tudom, nem éltem volna túl az elmúlt negyed évszázadot.

Igaz a mondás: amibe nem halunk bele, attól csak erősebbek leszünk.
Én visszakaptam az életemet. KÖSZÖNÖM ISTENEM.

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.