Bestseller diéták és más ínyencségek

Olvasási idő kb. 11 perc

Sajnos egészségesség, működés és eredményesség szempontjából nem tudunk rangsort összeállítani, azt viszont nem nehéz kideríteni, hogy - legalábbis a könyveladási sikerlisták alapján - diétázó embertársaink mely módszerekről vélik úgy, hogy segíthetnek nekik megszabadulni a fölösleges kilóktól. Megnéztük, milyen diétaprogramok állnak a könyvsikerlisták élén.

Nézzük először az Amazon.com gasztronómiai sikerlistáját. Az első helyezettel máris van egy hatalmas probléma. Mégpedig az, hogy ki kell(ene) hagynom, erre azonban képtelen vagyok. Azért kellene kihagynom, mert ezen a listán együtt szerepelnek a diétaközpontú és a hagyományos szakácskönyvek, és történetesen úgy alakult, hogy az első helyen a 30 Delicious Rerfrigerator Cake Recipes (30 mennyei hűtőszekrényes süteményrecept) című könyv áll. A hűtőszekrényes sütemény (refrigerator cake) kifejezést még nem hallottam, de arra utal, hogy ezeket a süteményeket egyáltalán nem kell sütni (mint mondjuk a Tiramisut) vagy csak alig (mint a Máglyarakást). A weboldalon bele lehet nézni a könyvbe, de aki diétázni akar, annak inkább nem javaslom.

A második helyen (és már majdnem 200. napja a toplista első 100 helyezettje között) egy olyan könyv áll, amely egy népszerű, ugyanezt a témát bemutató dokumentumfilmhez kapcsolódik, illetve adja közre az ahhoz kapcsolódó praktikus tudnivalókat (életmódprogram, receptek). A film címe, akárcsak a könyvé Forks over Knives (talán villák a késeken, nem tudom igazán frappánsan lefordítani) és ez már egy valódi, komoly diétás mű. Nemcsak fogyást, hanem egyes komoly betegségek, például a cukorbetegség, a szívinfarktus, az agyvérzés, sőt a rák elkerülését is kilátásba helyezik a kitalálók, már amennyiben az ember betartja az egyszerű szabályt: fogyasszon elsősorban zöldségeket és gyümölcsöket, (gabonaféléket, pl. zabpelyhet is lehet) és igyekezzen teljes mértékben elkerülni a húst, a zsírokat, olajokat és tejtermékeket.

A harmadik ismét egy hagyományos szakácskönyv, a világhírű, francia séf, Jacques Pepin szakácskönyve. Pepin konyhaművészete az egyszerűségéről és letisztultságáról lett híres, bár szerintem a könyvben szereplő receptek korántsem egyszerűek, legalábbis a nevük alapján. Mellékelnek viszont hozzá egy dvd-t, amelyen a mester saját maga mutatja be a legfontosabb technikai tudnivalókat.

A negyedik ismét diéta, az Amerikában immár a nemzetközivé vált, fogyókúra program, a Weight Watchers receptes sorozatának új kötete. Egyelőre csak Kindle formátumban kapható, és már éppen azt készültem írni, hogy a hazai közönség számára nem túl érdekes, mert a programhoz tartozó termékekhez úgysem lehet hozzájutni, amikor észrevettem, hogy némelyiküket mi is megvásárolhatjuk, a The British Store Weight Watchers weboldalán. (Azért annyit nem, hogy életmódprogramot alapozhassunk rájuk.)

Az ötödik helyen Elisabeth Hasselbeck Deliciously G-Free: Food So Flavorful They'll Never Believe It's Gluten-Free című szakácskönyve áll, amelyben az ismertető szerint olyan gluténmentes receptek szerepelnek, amelyek ugyanolyan, vagy még finomabbak, mint eredeti változatuk. Fontos könyv mindazoknak, akiknek családjában probléma a lisztérzékenység.

A hatodik helyen szintén egy diétás szakácskönyv szerepel, a címe Wheat Belly azaz Búzahas, és megtudhatjuk belőle, hogy kövérségünk mellett minden egyéb más bajunk okozója is a búza, ami ma már nem az, mint nagyanyáink idejében, hanem – az egyik kommentíró szavait idézve élve – frankensteini szörnyeteg.

Hetedikként ismét egy valódi szakácskönyv, mégpedig egy western-szakácskönyv szerepel, aminek az a különlegessége, hogy majd csak márciusban fog megjelenni, és most még csak előrendelni lehet, de ennek ellenére már 50. napja ott van a százas listán. A címe: The Pioneer Woman Cooks: Food from My Frontier. (Kb. annyit tesz mint: A telepesasszony főz: ételek a határvidékről)

frontier

Na jó, a szerzőnek van már egy korábbi könyve, ami országos siker volt. A sztori az, hogy egy vérbeli, városi csajszi éppen Los Angelesből Chicagóba költözik, és útközben beugrik rokonlátogatóba abba az oklahomai kisvárosba ahol született. Itt aztán beleszeret egy helyi cowboyba, hozzámegy feleségül, és egyszerre csak ott találja magát egy farmon, állatok és termőföldek tulajdonosaként. A környéken rajta kívül senki nem tudja mi az a szusi, és nem esznek olyan ételeket, mint a szezámmagos csirkemájhab avignoni mártásban. Hanem húst, abból is sokat. Akkor még vegetáriánus szerzőnk először azt fontolgatja, hogy lelép, aztán inkább úgy dönt, hogy a cowboy mellett beleszeret a vidéki életbe is, az egyáltalán nem tétlen, de nyugodt és kiszámítható lassúságba, és legfőképpen a főzésbe, abba a fajta főzésbe, amelyhez az alapanyagok nagy része a saját farmjáról származik. A könyv – nem a titokzatos, toplistás második, hanem az első kötet – tele van szép fotókkal, történetekkel, és nem utolsósorban klassz receptekkel.

A nyolcadik ismét a búzahasas könyv, csak ezúttal a keménykötéses verzió. (A 6. helyen a Kindle (e-könyv) kiadás állt.)

Rip Esselstyn, a tűzoltó, aki lefogyasztotta munkatársait
Rip Esselstyn, a tűzoltó, aki lefogyasztotta munkatársait

A kilencedik helyen ismét egy diétás könyv, és ismét bebizonyosodik, hogy az emberek imádják, ha valamihez egy jó történet kapcsolódik. Ebben az esetben ez a történet a diétát kitaláló texasi tűzoltó, Rip Esselstyn története. Az egykori profi atlétából lett tűzoltó már csak megszokásból is kötelességének érzi tenni valamit, ha vészhelyzet van. Márpedig, amikor egy orvosi vizsgálat után kiderült, hogy csapattársai egész csomó egészségügyi problémával küzdenek, sokuknak például veszélyesen magas a koleszterinszintje, mások tűzoltó létükre túlsúlyosak, és hasonlók, akkor ezt úgy értékelte, hogy veszélyhelyzet van. Nekilátott hát, és összeállított a tűzoltócsapatnak egy életmentő tervet. Már egy hónap alatt mindenki lefogyott és hamarosan az egyéb tünetek is kezdtek eltünedezni. A program hasonlít a késes-villás könyv feldolgozatlan, vagy minél alacsonyabb szinten feldolgozott ételek, és elsősorban növények, olajos magvak fogyasztásán alapuló diétájára. A húsról és a tejtermékekről itt is le kell mondani, viszont kapunk egy csomó praktikus tanácsot arra vonatkozóan, hogy mit rendeljünk, ha társasággal étterembe megyünk, vagy hogyan csillapítsuk a hirtelen ránk törő édesség utáni vágyat. És természetesen nem maradhat el egy egyszerű, jól követhető edzésprogram sem, ami eredetileg a tűzoltóknak készült, de mindenkinek csak hasznára válhat. Az amerikaiak imádják a könyvet, aminek egyik oka az lehet, hogy a szerző igazi, férfias férfi, aki nem azért állt a fakanál mögé, mert otthon az asszony hordja a nadrágot, sőt. Az ajánlások közt ott találjuk a legnagyobb Tour de France bajnok, Lance Armstrongét is, aki szintén egészségügyi okokból készített saját életmód és diétaprogramot.

És végül a tizedik helyen ismét a késes-villás könyv szerepel, csak most a Kindle-re készített változat.

A toplisták tanúsága szerint mi magyarok is diétázunk, bár mintha kicsit jobban szeretnénk a hasunkat, mint önsanyargató amerikai barátaink. Kifejezetten gasztronómiai toplistát a Librinél és a Bookline-nál találtam, az Alexandra weboldalán csak általános listára bukkantam.

A Libri lista első helyén Hegyi Barbara történetes-receptes szakácskönyve áll, egyáltalán nem diétás receptekkel. A tízes listán mindössze kettő diétás-életmódos könyv szerepel, azt viszont mindkettőt Szendi Gábor írta, a paleolit táplálkozás hazai atyja. A paleolit diéta lényege, hogy tiltja a tejtermékeket és a gabonaféléket, lehet viszont jó sok húst, állati fehérjét, zsírt, gyümölcsöket, zöldséget és csonthéjas magvakat enni. Azért érdekes ez a jelenség, mert az amerikai sikerdiéták közt, ahogy láttuk, jelenleg éppen az ellenkező, a húsról inkább lemondó tendencia divatos.

A lista első tíz helyén a két paleo könyvtől eltekintve inkább az élvezeti gasztronómia szerepel, nekem az egyik legnagyobb meglepetés az volt, hogy Horváth Ilona szakácskönyvén nem fog az idő, hiába jön akármilyen divathullám, mégiscsak úgy tűnik, hogy a mai napig ott van minden magyar házi- (vagy kevésbé házi)asszony és nő konyhapolcán. A kilencedik helyen még megemlíteném (mert volt a kezemben), Mautner Zsófia új könyvét, a Gyere velem főzni-t: tudom, hogy megosztó a szerző, de szerintem ez egy nagyon jól használható szakácskönyv, tele olyan receptekkel, amiket esélyes, hogy tényleg elkészít az ember valamikor.

A szakácskönyvlista első helyén a pálinkafőzés - mi magyarok azért tudjuk hogy kell élni
A szakácskönyvlista első helyén a pálinkafőzés - mi magyarok azért tudjuk hogy kell élni

A jelek szerint a Bookline-on teljesen más emberek vásárolnak. Hogy egészségtudatosabbak-e azt nem tudom, mert bár ezen a listán jóval több a diétás könyv, az első helyen azonban a Békési Zoltán-Csarnai Erzsébet szerzőpáros által írt Házi pálinkafőzés című mű áll. Itt is szerepel az egyik paleolit szakácskönyv, de felbukkan egy másik diéta, a PH Csoda is. Ez a diéta a lúgosításon alapul, és az ajánlóban természetesen villámgyors fogyást és remek egészséget ígér. És ugyanúgy, ahogy a paleolit esetében, a tengerentúlon a jelek szerint már ez is lecsengett, mert nemigen szerepel lúgosítós könyv a sikerlistákon.

Szintén a lúgosítás az alapja Lénárt Gitta könyvének, a lista ötödik helyét elfoglaló Élő édességek könyvének, amiről nekem rögtön az egér jutott eszembe, amivel a macska állítólag azért játszadozik olyan sokáig, hogy édes legyen a húsa az adrenalintól. Valójában persze nem egérreceptek vannak benne, hanem olyan sütemények, amik elsősorban rostban gazdag gyümölcsöket és olajos magvakat tartalmaznak, viszont nincs bennük liszt, tojás, tejtermék, vagy fehér cukor. A 7.-8.-9. helyen Szoó Judit kilófaló sorozatának három kötete áll, amelyek közül mind a három a kilófaló liszt segítségével készült ételeket mutat be. Az ígéret szerint az ilyenek, legyen szó lakomákról, süteményekről, vagy finomságokról, nem hizlalnak, sőt szinte fogy tőlük az ember.

A tizedik Vrábel Kriszta, azaz a Dolce Vita gasztroblog szerzője a tavalyi év végén megjelent szakácskönyvével, a Főzd magad! cíművel, amelyről részletesebben egy korábbi cikkemben olvashatnak.

A választék tehát bőséges, akár fogyni, akár hízni, akár egyszerűen csak főzni akar az ember. Az viszont mindenképpen elgondolkodtató, hogy milyen sok, egymásnak teljesen ellentmondó irányzat van a diétákban, eredmény szempontjából mégis ugyanazt ígérik: soványabb, és egészségesebb új önmagunkat.


Oszd meg másokkal is!

Az oldalról ajánljuk

  • életem
Furcsa eszköz tartotta távol a férfiakat a nőktől tánc közben: ezért volt rá szükség
Furcsa eszköz tartotta távol a férfiakat a nőktől tánc közben: ezért volt rá szükség

A nők és a férfiak nem simulhattak össze az 1920-as években, erről egy furcsa eszköz gondoskodott.

március 23., 16:46

  • Offline
Ilyen volt Psota Irén a színpadon kívül
Ilyen volt Psota Irén a színpadon kívül

Nem csak színészként volt különleges karakter Psota Irén.

március 23., 18:30

  • világom
Giccsparádé az Ovális Irodában: egyre furcsábban fest Trump birodalma
Giccsparádé az Ovális Irodában: egyre furcsábban fest Trump birodalma

Igazán giccses lesz az Ovális Iroda, miután Donald Trump saját ízlésére formálja.

március 24., 06:00

  • Offline
Ezt a szokatlan munkát bízták a magyar asszonyokra a háború kitörése után
Ezt a szokatlan munkát bízták a magyar asszonyokra a háború kitörése után

Ebben a munkakörben talán még ma, bő száz évvel később is, több férfit találni, mint nőt.

március 23., 19:00

  • világom
Lélegzetelállító látvány: így mérik az űrből, mennyire fejlett egy ország
Lélegzetelállító látvány: így mérik az űrből, mennyire fejlett egy ország

Ez az űrből érkezett kép nemcsak lenyűgöző, de óriási tudományos és gazdasági haszna is van.

március 23., 16:00

  • életem
Világcsúcs: harcművészetet oktat a 7 éves kislány, sokan aggódnak érte
Világcsúcs: harcművészetet oktat a 7 éves kislány, sokan aggódnak érte

Rengetegen inspirálónak tartják a történelmet író lány példáját, de a reakciók vegyesek.

tegnap, 20:00

  • Offline
Őrült helyen helyezték el a gyermekeket az 1930-as évek Amerikájában
Őrült helyen helyezték el a gyermekeket az 1930-as évek Amerikájában

Ha ma az utcán sétálva megpillantanál egy kisgyereket ezen a helyen, azonnal nyúlnál a telefonodért, és hívnád a rendőrséget vagy a tűzoltókat.

március 23., 19:30

  • életem
Bebizonyosodott: tényleg többet keres, akinek ilyen a külseje
Bebizonyosodott: tényleg többet keres, akinek ilyen a külseje

Kiderült, a külsőnk is közre játszik abban, hogy milyen a fizetésünk.

március 23., 15:10

  • világom
Szenzációs felfedezés: így ér majd véget az univerzumunk
Szenzációs felfedezés: így ér majd véget az univerzumunk

A felfedezés új utakat nyithat az univerzum jövőjének megértésében.

március 24., 05:46

  • életem
Több százezer nyugdíjas juthat pénzhez: megvan, mikortól igényelhetik
Több százezer nyugdíjas juthat pénzhez: megvan, mikortól igényelhetik

Napokon belül igényelhetik a nyugdíjasok a támogatást.

március 23., 17:30

  • világom
Ebben a faluban egyetlen autó sem közlekedhet: képtelenség behajtani
Ebben a faluban egyetlen autó sem közlekedhet: képtelenség behajtani

A festői faluban egyetlen autót sem látni.

március 23., 14:36

  • Önidő
Ne dőlj be ezeknek a népszerű úti céloknak: máshogy néznek ki a valóságban
Ne dőlj be ezeknek a népszerű úti céloknak: máshogy néznek ki a valóságban

A legfelkapottabb helyek sokszor inkább kiábrándítóak, mint lenyűgözőek.

március 24., 07:25

  • életem
Ez történik valójában a kidobott nejlonzacskókkal
Ez történik valójában a kidobott nejlonzacskókkal

Ha ezt a videót megnézed, tudni fogod, mit tégy a nejlonzacskókkal.

március 23., 07:26

  • Offline
Magyar feltalálók kvíze: 10 találmány, amiről úgy tudjuk, hogy a miénk
Magyar feltalálók kvíze: 10 találmány, amiről úgy tudjuk, hogy a miénk

Gyakran az általunk hallottak, tanultak a valóságban máshogy vannak, igaz ez a magyar feltalálókkal kapcsolatban is. Igaz-hamis kvízünkben 10 kérdés vár rád.

március 23., 06:45

  • Offline
Ki lett az első orosz elnök a Szovjetunió felbomlása után?
Ki lett az első orosz elnök a Szovjetunió felbomlása után?

A világ legnagyobb államának első emberei mindig is a legbefolyásosabb politikusok közé tartoztak. Kvízünkben róluk teszünk fel 10 kérdést.

március 24., 06:46

  • életem
Swipe és ghosting: ezek az online ismerkedés hátulütői
Swipe és ghosting: ezek az online ismerkedés hátulütői

Az online ismerkedés számos új szabályt és normát hozott magával, amelyekhez alkalmazkodnunk kell. Mutatjuk a legfontosabbakat.

március 23., 13:36

  • Testem
Súlyos fertőzést kaphatsz, ha ilyen gyümölcsöt veszel
Súlyos fertőzést kaphatsz, ha ilyen gyümölcsöt veszel

Súlyos fertőzést kockáztathatsz bizonyos gyümölcsökkel és zöldségekkel – mutatjuk, mire figyelj.

március 23., 06:30

  • életem
Ha ezzel hívnak a munkahelyedről, azonnal tedd le a telefont
Ha ezzel hívnak a munkahelyedről, azonnal tedd le a telefont

Már a munkahelyi telefonokkal is vigyázni kell, csalás is lehet mögötte.

március 24., 07:00

  • világom
Ingyen csirkét osztanak ezen a településen: az új gazdákat bármikor ellenőrizhetik
Ingyen csirkét osztanak ezen a településen: az új gazdákat bármikor ellenőrizhetik

Aki nem tartja be az előírásokat, az elveszítheti a lehetőséget.

március 24., 06:30

  • VIP
Ember Márk: „A filmekre úgy gondolok, mint a gyermekeimre, és fáj, ha bántják őket”
Ember Márk: „A filmekre úgy gondolok, mint a gyermekeimre, és fáj, ha bántják őket”

Ember Márkot megviseli, ha negatív véleményt kapnak a filmjei.

március 23., 14:00

  • világom
Ebben a városban gyűjtik a tehéntrágyát: gyárakban dolgozzák fel
Ebben a városban gyűjtik a tehéntrágyát: gyárakban dolgozzák fel

A városban összegyűjtött tehéntrágyát egyedülálló módon alakítják át hidrogénné a gyárban.

március 23., 09:06

  • Offline
Magyarországon is kapható lesz a Vatikán híres édessége: ez kerül bele
Magyarországon is kapható lesz a Vatikán híres édessége: ez kerül bele

A Vatikán hivatalos édességét négy magyar városban is meg lehet majd kóstolni.

március 23., 12:10

  • világom
Lélegzetelállító látvány nyújt a hídra épült város
Lélegzetelállító látvány nyújt a hídra épült város

Sok különleges híd van a világon, de amelyre egész kis színes meseváros épült, olyan kevés. Csodájára is járnak a turisták.

március 23., 08:50

  • életem
Nagy zivatar érkezik, 5 vármegyére adtak ki figyelmeztetést
Nagy zivatar érkezik, 5 vármegyére adtak ki figyelmeztetést

Jégesővel, erős széllel és villámlással jár zivatar éri el hazánkat, riasztást adtak ki a meteorológusok.

március 23., 07:45

  • Offline
Ilyen volt egy tornaóra az 1900-as évek elején: nem hiszed el, ha nem a saját szemeddel látod
Ilyen volt egy tornaóra az 1900-as évek elején: nem hiszed el, ha nem a saját szemeddel látod

Az 1880-as évekre már kötelező volt a tornaóra a különböző iskolatípusokban Magyarországon, de még nagyon máshogy nézett ki, mint manapság.

március 23., 08:06

  • Offline
Magyarázatot adott a NASA a laposföld-hívőknek: ez a döntő érvük
Magyarázatot adott a NASA a laposföld-hívőknek: ez a döntő érvük

A NASA magyarázta el, miért nem lehet lapos a Föld.

március 23., 11:10

  • életem
Izzadó tenyér és remegő térdek? Így küzdheted le a lámpalázat
Izzadó tenyér és remegő térdek? Így küzdheted le a lámpalázat

Ha megtanulod kezelni a lámpalázat, azt az előnyödre is fordíthatod.

március 23., 08:20

  • életem
Ezzel a teszttel leleplezhető az AI: képtelen a feladatra
Ezzel a teszttel leleplezhető az AI: képtelen a feladatra

Kiderült, milyen feladatot nem lehet az AI-ra bízni, hiába egyszerű.

március 23., 11:40

  • világom
Ez volt a világ legelső autója: nézd meg, milyen boldogan vezeti Henry Ford
Ez volt a világ legelső autója: nézd meg, milyen boldogan vezeti Henry Ford

Ez az autó volt Henry Ford első önjáró járműve, nem csoda, hogy büszkén vezette.

március 23., 10:06

  • Szülőség
Csomagküldővel adták fel a gyerekeket: vonatozás helyett így jutottak el a nagyszüleikhez
Csomagküldővel adták fel a gyerekeket: vonatozás helyett így jutottak el a nagyszüleikhez

Az 1900-as évek elején előfordult, hogy a családok postán csomagként adták fel a gyerekeiket.

március 23., 12:40

Ezt olvastad már?
Érdekességek