Elhízáshoz és cukorbetegséghez is vezethet az alváshiány

Olvasási idő kb. 5 perc

Becslések szerint a magyar lakosság minimum egyharmada szenved krónikus alváshiányban, azonban ebből csak kevesen fordulnak orvoshoz, pedig számos probléma adódhat belőle. Sokan azt gondolják, hogy az inszomnia (azaz alvászavar) azt jelenti, hogy valaki hosszú időn keresztül képtelen elaludni –holott ez a betegség ennél sokkal árnyaltabb. Lényege, hogy az alvás során zavarok lépnek fel, és emiatt nem képes a szervezet és a lélek megújulni, felfrissülni. Ezt okozhatja az alvás felületessége, illetve mennyiségének elégtelensége (pl. elalvási nehezítettség, gyakori éjszakai ébredések, túl korai ébredés).

„Krónikus alvászavarról akkor beszélünk, ha az elalvási, illetve átalvási képesség zavara legalább egy hónapja fennáll, és napközbeni fáradtsággal, a teljesítőképesség csökkenésével, stresszel, aluszékonysággal jár” – magyarázza dr. Vida Zsuzsanna szomnológus, a Sleep Center munkatársa.


Amennyiben az alábbi panaszokat tartósan észleli, akkor mindenképpen javasolt orvosi segítséget kérni az alvászavarok kezeléséhez:

  • Az álmatlanság a hét több mint 4 napján jelentkezik.
  • Jelentős minőségi zavarokat okoz a nappali tevékenységben: álmosság, aluszékonyság, a szellemi teljesítőképesség romlása.
  • Az elalváshoz szükséges idő meghaladja a 30 percet.
  • Az alvást legalább három tudatosult ébredés szakítja meg.
  • Az ébredés a megszokottnál legalább egy órával korábban következik be.

Az alvás nélkülözhetetlen része az életnek, és számos élettani és pszichológiai folyamatot segít elő. Felfrissíti a szervezetet, pihenteti a testet. Normális esetben az alvás testünk számára a regenerálódás ideje: ilyenkor a szívműködés lelassul, csökken a pulzusszám, valamint a légzés lassúbbá és mélyebbé válik.

„A pihentető, jó alvás eredménye a felüdülés, a szervezet munkabíró képességének visszanyerése. Ha valamilyen okból nem valósul meg, az fáradtságot, koncentrációzavart, teljesítménycsökkenést, ingerlékenységet eredményezhet a nap folyamán. Egyre több kutatás foglalkozik az alváshiány hosszú távú hatásaival, melyek alapján állíthatjuk, hogy a nem megfelelő minőségű, vagy túl kevés alvás a korábban felsorolt tünetek mellett szerepet játszik a magas vérnyomás, a cukorbetegség és a depresszió kialakulásában is” – mondja a szakember.

Elhízást is okozhat az álmatlanság

A szomnológus szerint az elégtelen mennyiségű vagy minőségű alvás hozzájárulhat testsúlytöbblet kialakulásához, illetve gátolhatja a fogyást.  Kutatások arra mutattak rá, hogy szoros összefüggés van az alvás és szervezetünk hormonális ritmusa, ezen keresztül az anyagcsere egyensúlya között. Bizonyos hormonok (pl. szomatotrop hormon, adrenalin, kortizol, ACTH, prolaktin, renin) szintje a pihenés folyamatához kapcsoltan változik, és az alvási folyamat károsodása megzavarja ezeknek a hormonoknak fiziológiás változását, amik így képesek gátolni a zsírszövet lebomlását, és akadályozni a fogyást.

Az álmatlanság diagnózisa, kezelése

Az inszomnia kezelésének első lépése az alvásvizsgálat, melynek értékelését neurológus, szomnológus orvos végzi (ez a beteg otthonában végzett pulzoximetria vagy poligráfia). Amennyiben szükséges, utána alváslaborban történő poliszomnográfia javasolt. Ha eltérések vannak, a kezelőorvos meghatározza a további vizsgálatokat, ahol fény derülhet olyan alvásbetegségre, vagy egyéb (belgyógyászati, pszichiátriai, fül-orr-gégészeti, kardiológiai, pulmonológiai, urológiai) eltérésekre, melyek kezelésével a probléma megszüntethető. Az álmatlanságot kiváltó okok felderítése után a szakember feladata annak meghatározása, hogy a kezelés a továbbiakban gyógyszeres, vagy esetleg pszichoterápiás módszerek segítségével történjen.

Praktikák, mellyel hozzájárulhat a pihentető alváshoz

Az ágy elhelyezése

„Az ágy elhelyezése nagymértékben befolyásolja a nyugodt alvást. Léteznek bizonyos, általános érvényű szabályok, melyek talán mindenki számára hasznosak lehetnek: az ágyat úgy helyezze el, hogy három oldalról körbejárható legyen, illetve alvás közben a lábunk ne az ajtó felé nézzen, viszont lássunk rá a bejáratra” – javasolja a doktornő.

Természetesen lehetséges, hogy vannak, akiknek az segít, ha a Feng Shui elveit veszik figyelembe hálójuk berendezésénél. Ugyancsak ők fognak nyugodtabban aludni, ha kizárják a földsugárzás és a vízerek káros hatásait is.

Dohányzás, alkohol, kávé

Az elalvási nehézségek hátterében sok esetben rossz beidegződések, szokások állnak. Kávét délután 2 óra után például már nem javasolt inni, mivel a túl kései kávé már az éjszakai pihenésünket is zavarhatja. Rágyújtani meg főleg nem szabadna, ha valaki jól akar aludni: „A nikotin a koffeinnél is erősebb stimuláns, mely nem csak az elalvást, de a megfelelő pihenést is gátolja. Ezen kívül a dohányzó ember szervezete az éjszakai alvás alatt elvonási tünetekkel küzd. Kutatások igazolják, hogy a függőségtől szenvedők alvásminősége jelentősen javult káros szenvedélyük elhagyásával” – mondja a szakember.

Fontos tudni azt is, hogy tévhit az, hogy az alkohol elősegíti a jó alvást. Ha lefekvés előtt fogyasztják, ugyan segíti az ellazulásban, azonban a pihenés minőségét lényegesen rontja, mivel csökkenti a mély alvás stádiumában eltöltött időt, és ahogy az alkohol kiürül a szervezetből, egyre gyakoribbá válnak az ébredések.

Hőmérséklet, fények, zajok

Alváshoz sem a túl meleg, sem a túl hideg nem ideális: a legoptimálisabb, ha a hálószobában éjszaka 20°C körüli hőmérséklet van. A doktornő szerint emellett törekedni kell arra is, hogy az elalvást semmilyen külső tényező ne zavarja: ha kell, használjon szemmaszkot, illetve füldugót, mivel az idegrendszert még az egészen enyhe, 60 decibel érték körül hanghatások is stimulálják.

Alakítson ki esti szertartást!

Az alvási rutin nem csak a kisgyermekek életében fontos, felnőttként is nagy hasznát lehet venni. Készüljön fel tudatosan az alvásra, és esténként egy rövid ideig teremtsen csendet és nyugalmat maga körül: ez lehet a fürdés, esti olvasgatás ideje, a lényeg, hogy ne a napi problémákra fókuszáljon!

Oszd meg másokkal is!

Az oldalról ajánljuk

  • világom
Kinéztem az ablakon, fogtam az irataimat és menekültem: ilyen a kaliforniai tűzvész testközelből
Kinéztem az ablakon, fogtam az irataimat és menekültem: ilyen a kaliforniai tűzvész testközelből

Több mint 120 négyzetkilométeren pusztít a kaliforniai tűzvész, és az erős szél miatt valószínűleg még nincs közel a vége.

29 perce

  • életem
„Édesanyám az életem egyik nagy kárvallottja” – interjú Boros Lajos börtönmisszió-vezetővel
„Édesanyám az életem egyik nagy kárvallottja” – interjú Boros Lajos börtönmisszió-vezetővel

Harminc évig ült, most újra a börtönöket járja Boros Lajos: üzenetet visz a raboknak arról, hogy ő is közülük való. Interjú a börtönmisszió-vezetővel.

január 5., 16:46

  • Testem
Ez a típusú fejfájás az agydaganat jele is lehet
Ez a típusú fejfájás az agydaganat jele is lehet

Cikkünkben neurológus árulja el, mikor kell a fejfájás mögött agydaganat lehetőségére is gondolni.

január 6., 06:00

  • világom
Fogorvos ötlete volt az amerikaik őrült terve, denevérbombákkal támadtak volna
Fogorvos ötlete volt az amerikaik őrült terve, denevérbombákkal támadtak volna

Elképesztő ötlettel állt elő egy amerikai fogorvos, denevérekkel akarta legyőzni a japánokat.

január 5., 19:00

  • VIP
Kismalacot nevelt hálószobájukban Jókai felesége
Kismalacot nevelt hálószobájukban Jókai felesége

Jókai felesége remek háziasszony és elkötelezett állatbarát volt, a háziállatként tartott kismalacot például kávés kaláccsal etetgette.

január 5., 19:30

  • Testem
Zuhanyzás közben jöhet elő a demencia meglepő tünete
Zuhanyzás közben jöhet elő a demencia meglepő tünete

A demencia egyik kevesek által ismert tünetét zuhanyzás közben a legegyszerűbb felfedezni.

január 6., 05:46

  • Offline
Ezek a 19. századi festmények figyelmeztettek a klímakatasztrófára
Ezek a 19. századi festmények figyelmeztettek a klímakatasztrófára

Nem most kezdődött az önpusztító folyamat, de úgy tűnik, mostanában teljesedik majd ki.

január 5., 18:30

  • Testem
Ez történik a testeddel, ha soha többé nem fogyasztod a magyarok kedvenc húsfajtáját
Ez történik a testeddel, ha soha többé nem fogyasztod a magyarok kedvenc húsfajtáját

Az étrendváltás óriási változást okozhat a testedben. Megnéztük, mi történik, ha elhagyod az egyik népszerű húsfajtát.

január 6., 07:26

  • Offline
MIÉP, FKGP, SZDSZ: tudod, milyen magyar pártokat takarnak a rövidítések?
MIÉP, FKGP, SZDSZ: tudod, milyen magyar pártokat takarnak a rövidítések?

Itt a rendszerváltás utáni volt és jelenlegi magyar pártok kvíze.

január 6., 06:46

  • Mindennapi
300 ezer forintod is bánhatja, ha megszeged ezt a most érvényes utcai szabályt
300 ezer forintod is bánhatja, ha megszeged ezt a most érvényes utcai szabályt

Az utcai szabály megsértőit 5 ezertől 300 ezer forintig terjedő pénzbírsággal sújthatják.

január 5., 17:30

  • Mindennapi
Kemény napok várnak a frontérzékenyekre, érkezik a januári tavasz
Kemény napok várnak a frontérzékenyekre, érkezik a januári tavasz

Ónos eső és viharos szél is társul a hőmérséklet-ingadozás mellé.

január 6., 07:56

  • életem
Komoly büntetés jár a törvénytelen fémkeresőzésért
Komoly büntetés jár a törvénytelen fémkeresőzésért

Mutatjuk, mire érdemes odafigyelni, ha fémkeresővel akarsz kincsekre lelni.

január 5., 07:26

  • Testem
Ez az életesemény változtatja meg a legdrámaiabban agyadat: igazi szuperszámítógép lesz belőle
Ez az életesemény változtatja meg a legdrámaiabban agyadat: igazi szuperszámítógép lesz belőle

Agyunk működése legalább annyira káprázatos, mint maga az élet. Kutatók most olyan felfedezést tettek, amit agyi szkenneléssel mutattak ki.

január 5., 15:10

  • Offline
Így vásároltunk a szocializmusban: piacok hangulatát idézzük fel képeken
Így vásároltunk a szocializmusban: piacok hangulatát idézzük fel képeken

A piacok a szocializmus idején is tele voltak élettel: galériában mutatjuk be őket.

január 5., 14:36

  • Testem
A kutatók szerint árthat a szívnek ez az egészségesnek hitt táplálékkiegészítő
A kutatók szerint árthat a szívnek ez az egészségesnek hitt táplálékkiegészítő

Nagy dózisban szedve a kapszula súlyos mellékhatásokat vonhat maga után.

január 6., 08:35

  • Offline
Legendás szerepek – eltalálod, melyiket ki játszotta?
Legendás szerepek – eltalálod, melyiket ki játszotta?

Olyan legendás alakításokat, szerepeket gyűjtöttünk össze, amelyeket mindenkinek ismernie kell.

január 5., 06:46

  • életem
Félmillió nyugdíjas kérhet nyugdíjemelést idén: közeleg a határidő
Félmillió nyugdíjas kérhet nyugdíjemelést idén: közeleg a határidő

2025-ben még többen jogosultak a nyugdíjemelésre, mint korábban. A legfontosabb, hogy kérni kell, nem jár automatikusan.

január 6., 09:06

  • Testem
Egyszerű fűszernek hiszed, pedig csodát tesz a keringéseddel
Egyszerű fűszernek hiszed, pedig csodát tesz a keringéseddel

A népszerű fűszerről kevesen tudják, hogy csodás jótékony hatásokkal rendelkezik.

január 5., 06:00

  • Offline
Retró magyar slágerek villámkvíze: kapásból megy, ki az előadó?
Retró magyar slágerek villámkvíze: kapásból megy, ki az előadó?

Ha otthon vagy a magyar slágerekben, jó lesz az eredményed ebben a kvízben is!

január 5., 16:00

  • életem
Mostantól szmájli is kerülhet a rendszámtáblákra
Mostantól szmájli is kerülhet a rendszámtáblákra

Bár a rendszám komoly dolog, mostantól némi derülésre is lehetőséget ad.

január 6., 08:06

  • világom
Erre a helyre 100 ezer évig tilos lesz belépni: jó oka van
Erre a helyre 100 ezer évig tilos lesz belépni: jó oka van

A belépés nemcsak tilos, hanem kifejezetten életveszélyes is, ezért azt minden eszközzel igyekeznek megakadályozni.

január 5., 12:40

  • Testem
5+1 étel, amit jobb, ha nem eszel meg másnap
5+1 étel, amit jobb, ha nem eszel meg másnap

Sokszor a legegyszerűbb maradék ételt enni, de másnap bizonyos ennivalók betegséget okozhatnak.

január 5., 11:40

  • Önidő
7 magyar emlék, amelyet egy másik országban kell keresned
7 magyar emlék, amelyet egy másik országban kell keresned

Ez az ország telis-tele van magyar emlékekkel – erről mi magunk győződtünk meg.

január 5., 10:06

  • Offline
Évezredes bosszú története a legnagyobb fáraósír titka
Évezredes bosszú története a legnagyobb fáraósír titka

Megtaláltak egy rég elveszett levelet, amely bizonyíthatja mindazt, amit korábban csak találgattak Tutanhamon sírjával kapcsolatban.

január 5., 13:36

  • világom
A világ második leghíresebb utolsó vacsoráján osztriga is az asztalra került
A világ második leghíresebb utolsó vacsoráján osztriga is az asztalra került

A pompás vacsora sokak számára az utolsó volt.

január 5., 08:06

  • világom
A hatalom és gazdagság jelképe volt egykor, ma a szemétbe dobjuk
A hatalom és gazdagság jelképe volt egykor, ma a szemétbe dobjuk

Egykor az elegancia és a gazdagság jelképe volt, ma már egyenesen a kukába dobjuk.

január 5., 09:06

  • világom
Ők a természet legöregebb élőlényei – a legfiatalabbak 200 évig élnek
Ők a természet legöregebb élőlényei – a legfiatalabbak 200 évig élnek

Egyes példányok még az ókorban születtek, és ma is velünk élnek.

január 5., 11:10

  • Mindennapi
Fontos engedményt kaptak a magyar autósok: már hatályba is lépett
Fontos engedményt kaptak a magyar autósok: már hatályba is lépett

A számos magyar autóst érintő engedmény szombaton lépett hatályba.

január 5., 07:45

  • Önidő
Wellness az ókori Rómában: a fürdők titkainak egy részét nem ismered
Wellness az ókori Rómában: a fürdők titkainak egy részét nem ismered

Egy ókori római fürdő sokkal több volt, mint a megtisztulás helyszíne.

január 5., 12:10

  • Mindennapi
Bármikor kigyulladhat az autód, ha ezt látod rajta
Bármikor kigyulladhat az autód, ha ezt látod rajta

Ha ilyen jeleket látsz az autódon, ajánlott sürgősen cselekedned, mert félő, hogy hamarosan kigyulladhat.

január 5., 08:36

Érdekességek