Valóban segíthet a tojás a fogyásban, íme a bizonyíték

GettyImages-1051127864

A tojás szénhidráttartalma elenyésző, ám magas koleszterintartalma miatt a szív- és érrendszeri betegeket az orvosok sokszor óvták a fogyasztásától. Szerencsére már több kutatás rávilágított, hogy jóval kevésbé kell tartani tőle, mint azt korábban hitték, sőt, egyes szakemberek valódi szuperalapanyagként hivatkoznak rá. Lássuk, hogyan segíthet a diétádban.

Sokáig az volt a nézet, hogy a tojás az egyik fő felelős a magas koleszterinszintért, és jelentős károkat okoz az érrendszernek is. Később a kutatások ezt cáfolták, de egy nemrég publikált  tanulmány megint csak a szív- és érrendszeri betegségek rizikófaktoraként jelölte meg a tojást. Mi szeretünk inkább rajongani érte, főleg mert magas fehérjetartalma mellett nagyobb mennyiségben A-, D-, B-, különösen B12-vitamint is tartalmaz, emellett bővelkedik luteinben és zeaxantinban is. Ez utóbbiak segítenek megelőzni az időskori látásromlást. Tartalmaz még E-vitamint, értékes ásványi anyagokat – például az immunrendszer megfelelő működéséhez szükséges cinket.

Igen, a tojás segíthet a fogyásban

A tojás fogyasztásának egészséges módja, ha gyümölccsel vagy zöldséggel, például avokádóval fogyasztjuk. Magas fehérjetartalma miatt segíthet a fogyásban, hisz tovább tart a jóllakottság érzése. A fehérje ráadásul fokozhatja az anyagcserét is, ami segíthet több kalóriát égetni.

Ha fogyni szeretnél, fogyassz tojást egy egészséges, gyümölcsöt és zöldséget is tartalmazó reggeli részeként.

Bár a tojásokat némileg démonizálták magas koleszterintartalmuk miatt, ám ma már a bizonyítékok azt mutatják, hogy a tojás az egészséges táplálkozás része lehet. A kutatások arra világítottak rá, hogy a tojás még segíthet is súlyt veszteni. Íme minden, amit érdemes tudnod róla.

Alacsony kalóriatartalmú és tápláló

A tojás lenyűgöző táplálkozási profillal büszkélkedhet.

„A tojás kiváló minőségű fehérje, és sokféle vitamint és ásványi anyagot tartalmaz, például A-vitamint, D-vitamint, B-vitaminokat és folsavat – mondja Natalie Rizzo dietetikus. A tojás kolinban is gazdag, egy olyan mikrotápanyagban, amely a terhes nők és a csecsemők számára fontos.”

GettyImages-1019087042
JazzIRT / Getty Images Hungary

A tojásfehérje és a sárgája is tartalmaz fehérjét. Zsírt, vitamint és ásványi anyagot a sárgája tartalmazza a legmagasabb koncentrációban. Egy nagy tojással ennyi mindenhez hozzájut a szervezeted:

  • Kalória: 71,5
  • Zsír: 4,8 gramm
  • A-vitamin: 160 mcg
  • Kalcium: 56 mg
  • D-vitamin: 2 mcg
  • Riboflavin: 0,475 mg
  • B12-vitamin: 0,89 mcg
  • Folsav: 47 mcg
  • E-vitamin: 1,05 mg
  • Niacin: 0,075 mg
  • Vas: 1,75 mg

A tojásban lévő fehérjétől jóllakottabbnak érzed magad, és serkentheti az anyagcserét is

„Ami a fogyást illeti, a tojásban lévő fehérje segíthet a jóllakottság megőrzésében, és hozzájárulhat ahhoz, hogy a nap későbbi részében kevesebb kalóriát fogyassz”

– emelte ki Rizzo.

A fogyás során a kihívás része az éhség csillapítása, miközben továbbra is kalóriadeficitben marad az ember. Ennek egyik módja az, ha magas fehérjetartalmú ételeket eszünk, amelyek hosszabb ideig tartanak jóllakottan. A tojás magas fehérjetartalmú, körülbelül 6 grammot tartalmaz egy nagyobb darab belőle.

Fontos: A jóllakottsági index azt méri, hogy egy személy mennyire érzi magát jóllakottnak és elégedettnek evés után. A tojásnak 50%-kal magasabb a jóllakottsági indexe, mint a fehér kenyérnek vagy a reggeli gabonapelyheknek.

A fehérje jobban csillapítja az éhségünket, mint a szénhidrátok vagy a zsírok, mert hosszabb ideig tart megemészteni. Az étkezési, emésztési és tárolási folyamatot termikus hatásnak nevezzük. Az étel termikus hatása az elfogyasztása után tapasztalt enyhe anyagcsere-növekedés. Számos tényező növelheti a termikus hatást, ezek egyike a fehérje mennyisége.

Az anyagcsere felpörgetése a fogyás egy másik módja, de legalábbis nagy segítség abban. Az anyagcsere a szervezet azon képessége, hogy kalóriákat éget el energiává. Bár a gyors vagy lassú anyagcsere leginkább a génjeinktől függ, egy magas fehérjetartalmú étel, például tojás fogyasztása kissé felgyorsítja az anyagcserét, és több kalóriát éget el.

A fehérje az izmok egészségét is javítja, segít megőrizni és még nagyobb izomzatot is felépíteni. Az izomtömeg növelése közvetlen hatással van az anyagcserére. Az izmok több energiát használnak fel, és több kalóriát égetnek el nyugalomban, így minél több izom van, annál hatékonyabban égeti el a szervezet az elfogyasztott ételt, úgyhogy nincs más hátra, mint felpattintatni a hűtőben várakozó madártejes doboz tetejét.

Az egyik legegészségesebb reggeli

A legtöbben hajlamosak finomított szénhidrátokkal kezdeni a napot, mint például gabonapelyhekkel, péksüteménnyel, palacsintával vagy fánkkal, amelyek növelhetik az elhízás, sőt a 2-es típusú cukorbetegség kockázatát is. A szénhidrátban gazdag reggeli lecserélése magas fehérjetartalmú ételekre, például tojásra, nagyon sokat segíthet a fogyásban.

Egy 2008-as tanulmányban 25 és 60 év közötti emberek esetében a tojást reggelizők tapasztalták a nagyobb súlycsökkenést, összehasonlítva a péksüteményt reggelizőkkel. Az alacsony zsírtartalmú, kalóriaszegény diétán részt vevőket két csoportra osztották, amelyek közül az egyik tojást evett reggelire, a másik pedig bagelt. Mindkét reggeli ugyanannyi kalóriát tartalmazott. Nyolc hét elteltével a tojásos csoportban 61%-kal nagyobb volt a BMI-csökkenés és 65%-kal nagyobb a súlyvesztés, mint a bagelcsoportban.

„Határozottan ajánlom a tojást az egészséges reggeli részeként”

– emelte ki Rizzo. „A reggeli kiegyensúlyozása érdekében együnk mellé néhány gyümölcsöt és zöldséget, teljes kiőrlésű gabonát és tejterméket is” – fűzte hozzá.

Mindezeken túl az egészséges reggeli fogyasztása csökkentheti az általános kalóriabevitelt azáltal, hogy megakadályozza a sóvárgást a nap későbbi szakaszában. Egy 2016-os felülvizsgálat megállapította, hogy a magas fehérjetartalmú reggeli fogyasztása összefüggésbe hozható az alacsonyabb súllyal, testzsírral és BMI-vel.

GettyImages-1304471553
Egy remek lágytojás néhány perc alatt elkészül Grandbrothers / Getty Images Hungary

Hogyan együnk tojást a fogyásért?

Bár a táplálkozási szakértők egykor a tojásokat magas koleszterintartalmuk miatt vizsgálták, a kutatások azt mutatják, hogy napi egy tojás elfogyasztása nem emeli meg a koleszterinszintet. Inkább a telített zsírok befolyásolják azt, és nem az étkezési koleszterin, ami a tojássárgájában található. A reggeli húsok, például a szalonna és a kolbász magas telített zsírtartalmúak, ezért próbáld korlátozni ezeket a tojások mellett. Ehelyett a tojásfogyasztás egészségesebb módjai közül válassz, idetartozik a zöldségfrittata vagy egy darab avokádós pirítós tetejére téve egy lágy, buggyantott tojás.

Megjelent az új Dívány-könyv!

A Dívány magazin új kötetével egy igazi 20. századi kalandozásra hívunk. Tarts velünk és ismerd meg a múlt századi Magyarországot 42 emberi történeten keresztül!

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek