Így törj ki a társas összehasonlítás legnagyobb csapdáiból

GettyImages-1174370415

Ugye te is ismersz embereket, akikről úgy érzed, többek nálad? Sikeresebbek, több elismerést kapnak, jobban néznek ki, jobb helyeken nyaralnak, és sorolhatnánk. Az általuk kiváltott irigység természetes, a közösségi média pedig még rá is erősít erre.

A jelenség nem új keletű: online közösségi életünket élve szinte mindannyian beleestünk már a társas összehasonlítás csapdáiba. 

A társas összehasonlítás csapdájában pusztán a látottak alapján hasonlítjuk össze magunkat másokkal. A hírfolyamainkban található posztokra és képekre támaszkodunk, hogy megtudjuk, jobban vagy rosszabbul jártunk az életben, mint ők. És szakértők szerint sokszor azt a következtetést vonjuk le, hogy a saját életünk egyszerűen nem megfelelő.

Van azonban kiút, azaz igen, lehet stressz és irigység nélkül is görgetni a hírfolyamot. Íme néhány tipp a Thrive Global szakértőitől.

1. Ne feledd: amit megosztanak, az nem a teljes kép

A neten látott 10 bejegyzésből és fotóból 9 szigorúan öncenzúrázott és szerkesztett. De ritkán állunk meg és jut eszünkbe, hogy amit látunk, az csupán egy bepillantás valaki életébe. Nem látjuk a „kitöréseket”, a csúsztatásokat, a nehézségeket. Ezért nagyon fontos emlékeznünk arra, hogy valószínűleg egy olyan képet látunk, amely a jót eltúlozza, a rosszat elhallgatja.

2. Ne csak azt lásd meg, ami neked hiányzik

Amikor szembesülünk mások örömteli eseményeivel és eredményeivel, agyunk a szűklátókörűség szerint működhet. Más szóval, csak azt vesszük észre a másikból, ami nekünk hiányzik. A kutatók ezt a gondolkodásmódot „a szubjektivitás szűkösségének” nevezik, ami az a szubjektív érzés, miszerint amink van, nem elég, pedig objektíven nézve abszolút az. Amikor a hiány fellángolása közben vagy, ismerd el az érzést. És figyelj azokra, akik miatt gyakrabban érzed a hiányt. Ha úgy érzed, le kell állítanod valaki követését, nyugodtan tedd meg.

Ha nem vagyunk elég tudatosak, sokszor azt a következtetést vonjuk le, hogy a saját életünk egyszerűen nem megfelelő
Ha nem vagyunk elég tudatosak, sokszor azt a következtetést vonjuk le, hogy a saját életünk egyszerűen nem megfelelősimarik / Getty Images Hungary

3. „Kövesd” inkább a saját életed

Tedd félre az okoseszközeidet, és helyezd előtérbe a személyes kapcsolatokat a barátaiddal és szeretteiddel. Ha időt szánsz a személyes kapcsolatok ápolására, valószínűleg azt fogod tapasztalni, hogy kevésbé ragaszkodsz ahhoz, amit az interneten látsz, ugyanis olyasmire összpontosítasz, ami felett van irányításod. Kezdésként próbáld ki, hogy szombaton és vasárnap kijelentkezel a közösségimédia-alkalmazásaidból. 

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek