pszichológiai tévhitek

Szerencsére az utóbbi években egyre jobban begyűrűznek a köztudatba fontos pszichológiai fogalmak és jelenségek, azonban ezek gyakorta téves jelentéssel ragadnak be a mindennapi szókészletünkbe.

Vagy éppen azt, hogy valamiben a tudatalattid befolyásolt? Lehet, hogy vannak olyan kifejezések, amelyeket eddig te is rosszul használtál.

1. tévhit: Ha valaki kerüli az embereket, az antiszociális?

Gyakran mondjuk azokra, akik kevésbé élvezik, ha más emberek társaságában töltenek időt, és jól elvannak egymagukban, hogy antiszociálisok. Holott a pszichológiai értelemben vett antiszociális személyiség egyáltalán nem ezt jelenti. Az antiszociális személyiségzavarban szenvedőkből hiányzik az empátia képessége, felelőtlenek, egyáltalán nem érdeklik őket a társadalmi normák és szabályok. Hajlamosak a kegyetlenkedésre, az erőszakos cselekményekre és a bűnelkövetésre. Nem csoda hát, hogy

Ezzel szemben a zárkózott, mások társaságát elkerülő emberekre a helyes kifejezés az aszociális.

2. tévhit: Mindenki narcisztikus lenne, aki szereti önmagát?

A narcisztikus jelzőt jellemzően a hiú, beképzelt és önimádó emberekre használjuk. Holott bizonyos mértékű narcizmus mindenkiben kell, hogy legyen. Ennek lényege, hogy tisztában vagyunk saját értékeinkkel, képesek vagyunk szeretetteljesen és harmonikusan kapcsolódni önmagunkhoz, elismerjük és megéljük a sikereinket, eredményeinket. 

Ha valaki ezt már túlzásba viszi, akkor beszélünk kóros mértékű narcizmusról, amelyet narcisztikus személyiségzavarnak nevezünk. Ennek fennállását a következő diagnosztikus kritériumok közül legalább öt teljesülése esetén mondhatjuk ki:

1. Nagyzoló elképzelés a saját fontosságával kapcsolatban.
2. Folyamatosan határtalan sikerről, hatalomról, szépségről fantáziál.
3. Különlegesnek és egyedinek tartja magát, akit csak más különleges és fontos emberek érthetnek meg, és csak velük kerülhet kapcsolatba.
4. Túlzott csodálatot vár el.
5. Feljogosultság és feljogosítottság érzése jellemzi, elvárja, hogy különlegesen bánjanak vele.
6. Másokat kihasznál, a saját céljainak elérésének szolgálatába állít vagy kizsákmányol.
7. Hiányzik belőle az empátia képessége: nem ismeri el és nem is képes megérteni mások érzéseit és szükségleteit.
8. Gyakran irigy másokra.
9. Arrogáns magatartás jellemzi.

3. tévhit: Skizofrén az, aki több személyiséggel él?

A skizofrénnek legtöbbször azokat tartjuk, akik különböző személyiségekkel rendelkeznek, azonban a kifejezés nemhogy nem ezt jelenti, még csak nem is így helyes. A különféle pszichiátriai betegségeket, mentális zavarokat és azok diagnosztikai kritériumait felsorakoztató kézikönyvben, a DSM-5-ben hivatalosan szkizofréniaként szerepel.

Azonban különféle személyiségek együttes megléte nem. Azt, amikor egy személyben több személyiség egyszerre van jelen, disszociatív identitászavarnak nevezzük. Ilyenkor a személyiség több részre bomlik, jellemzően traumák hatására válnak le bizonyos elviselhetetlen lelki tartalmak a személyiségről.

4. tévhit: A tudatalatti az, ami akaratlanul irányítja a viselkedésünket?

„Ezt biztos valami tudat alatti dolog okozta!” „A tudatalattid befolyásolt ebben!” – Kevesen vannak, akik ne hallották volna legalább egyszer ezeket a mondatokat. Számtalan pszichológiai irányzat, köztük legmarkánsabban a pszichoanalitikusok (amelyeknek kiemelkedő képviselője Sigmund Freud) hirdetik, hogy a személyiségünknek nem tudatos részei is vannak.

Freud az emberi lelket egy jéghegyhez hasonlította, amelynek a vízfelszín feletti aprócska része a tudat, ez alatt helyezkedik el a tudatelőttes, vagyis minden olyan információ, amelyről éppen nem tudunk. A jéghegy jelentős részét pedig a tudattalan teszi ki, amely az elfojtott, nem hozzáférhető lelki tartalmak, élmények, gondolatok tára. Gyakran erre a részre hivatkozunk tévesen tudatalattiként.

5. tévhit: Ha nagyon rossz a kedvünk, akkor depressziósak vagyunk?

Jókora tévhit övezi az egyik leggyakoribb mentális zavart, a depressziót is. „Olyan depis vagyok…” – mondják jó néhányan akkor, amikor egyszerűen szomorúságot élnek meg. Holott a hétköznapi életben előforduló rosszkedv és a klinikai értelemben vett depresszió között lényeges különbségek vannak. Míg előbbit általában jól behatárolható élmények váltják ki (pl. szakítás, gyász stb.), és idővel elmúlik, utóbbinál már egészen más a helyzet. Freud szerint:

„A gyászban a világ válik üressé, a depresszióban maga az én.”

A depresszió nem egyszerű lehangoltság és rosszkedv. Általában mindenféle különösebb ok nélkül fellépő tartós hangulatzavar, amely nemcsak az érzelmi világunkra gyakorol jelentős hatást, de egyéb tüneteket is okoz. Ha az alábbiak közül legalább ötöt tapasztalunk minimum 2 hétig, akkor erős a gyanú depresszióra:

• szomorú hangulat
• az érdeklődés és az örömkészség jelentős csökkenése
• lényeges súly- és étvágycsökkenés/gyarapodás
• alvászavar
• nyugtalanság
• fáradtság, levertség