kritika kezelése

Teljesen természetes, hogy szeretnénk, hogy mások elfogadjanak és tiszteljenek minket, így az is érthető, hogy a kritika miért is okozhat nehéz, fájdalmas érzéseket. Vannak megjegyzések és viselkedések, amik valóban bántóak vagy sértőek lehetnek. Azonban érdemes megfigyelni magunkat, és ha azt fedezzük fel, hogy nagyon gyakran érezzük magunkat megbántva, vagy hajlamosak vagyunk azt feltételezni, hogy valaki meg akar sérteni minket, akkor lehetséges, hogy túlságosan is magunkra vesszük, és nem a helyén kezeljük a helyzetet.

Honnan tudhatom, hogy hajlamos vagyok szívemre venni mások véleményét?

Az önmegfigyelés segíthet minket abban, hogy észrevegyük, milyen működéseink hajlamosíthatnak minket arra, hogy túlságosan is magunkra vegyük, ami körülöttünk történik. Mindez számos tényezőből fakadhat:

• Túl hangos a belső kritikusunk: ha gyakran halljuk belső monológunkban, hogy „nem vagyunk elég jók”, „nem vagyunk elég ügyesek”, „minden a mi hibánk”, akkor hajlamosak lehetünk ezeket a negatív gondolatokat százszázalékos igazságnak tekinteni.
• Alacsony önbecsülés esetén gyakran aggódhatunk azon, mit gondolnak rólunk mások.
• Mérgezhet minket a perfekcionizmusunk is, mert az irreális elvárások miatt nagyon nehéz lehet együtt lenni az apró kritikákkal is.
• A gyakori szorongás vagy szorongásos panaszok, a megszégyenüléstől való félelem túlzott szenzitivitásként jelenhet meg ezekben a helyzetekben.
• A stressz és a fáradtság is hajlamosíthat minket arra, hogy felülvizsgálat nélkül a lelkünkre vegyük a kritikát.

A szívünket nehezítő negatív vélemények

Bemegyünk reggel a munkahelyünkre, ahol munkatársunk azzal fogad, hogy talált egy hibát egy szerződésünkben, majd néhány percre rá egy másik megdicséri a tegnapi értekezleten hallott előadásunkat. Tudunk később a pozitívra is emlékezni? Képesek vagyunk mindkét visszajelzést hasonló odafigyeléssel beépíteni az önmagunkról alkotott képünkbe? Ha könnyen a szívünkre vesszük a kritikát, valószínűleg a negatív visszajelzés hosszasan visszhangzik a fejünkben, és a pozitív véleményt egy pillanat alatt elfelejtjük. Ha a negatív visszajelzést fejlődési terület helyett személyiségünk megítéléseként éljük meg, ahol erős ruminációhoz vezet, könnyedén a gondolatok negatív spiráljában találhatjuk magunkat.

Mindennek gyakori jele lehet a viselkedésünkben például, ha gyakran másokat helyezünk előtérbe, mindenkinek jót akarunk, gyakran bocsánatot kérünk akkor is, ha nem hibáztunk, félünk nemet mondani, minden kritikát teljes mértékű igazságnak fogunk fel, könnyen átkapcsolunk védekező üzemmódba, vagy éppen könnyen dühösek leszünk, gyakran újból és újból végiggondoljuk a történteket. Az, hogy mit fogadunk be a környezetünkből, és hogyan hat ránk, nagyban függ az önmagunkkal kapcsolatos hiedelmeinktől is, vagyis attól, ahogyan önmagunkról gondolkozunk.

Lépjünk a fejlődés útjára!

A megérintődésnek vannak előnyei is. Ha megengedjük magunknak, hogy a nehéz érzések mellett megvizsgáljuk, mire is van szükségünk, fontos jelzés lehet arra vonatkozóan, hogy hatékonyan önérvényesítsünk. 

A „nem minden rólunk szól” híre úgy lehet felszabadító, ha tudatosítjuk, hogy a kritika, a nekünk szánt megjegyzések és cselekedetek fontos része a másik is. Lehet, hogy a másik nehéz érzései, saját feszültsége, meg nem értettsége, konfliktusa rejtőzik a helyzet mögött. Így mindig érdemes kivenni a visszajelzésekből azt a részt, amiben lehet felelősségünk, átkeretezni, hogyan építhet ez minket, miben fejlődhetünk, és megálljt parancsolni az önmarcangolásnak. És eközben, ami nem a mi részünk, azt visszaadni a másiknak.