Ha ezt az apróságot naponta ötször teszed, a rák kockázata sokkal alacsonyabb lesz

GettyImages-144109014

Rengeteg kutatás vizsgálta már az egyes élelmiszerek és a rák kialakulásának összefüggéseit, és mindannyiszor bebizonyosodott, hogy az egészséges étrend a rákbetegség megelőzésében is segíthet. Most azonban született egy alapszabály, ami segíthet kiigazodni az egészséges táplálkozást útvesztőjében, mert úgy tűnik, hogy ha ezt az egyet betartod, már azzal is rengeteget teszel a legtöbb betegség kialakulása ellen.

A statisztikák szerint a rákbetegség tízből négy esetben megelőzhető azzal, hogy nincs káros szenvedélyünk, egészséges életmódot folytatunk – aminek fontos része a megfelelő táplálkozás. Dr. Teresa Fung, a Harvard Egyetem kutatója, az intézmény egészséges táplálkozással foglalkozó kiadványának szerkesztője már korábban összefoglalta, mit együnk, illetve milyen ételeket kerüljünk, hogy csökkentsük a daganatos betegségek kialakulásának kockázatát.

A szakember azt vallja: együnk minél több zöldséget, gyümölcsöt és teljes kiőrlésű gabonát, mert ezek tele vannak hasznos ásványi anyagokkal, vitaminokkal és növényi rostokkal. Kutatások szerint segítenek a vastagbélrák, illetve az emésztőrendszert és a légzőszerveket megtámadó daganatos betegségek megelőzésében, védenek a krónikus betegségektől, ahogy az elhízás esélyét is csökkentik. Dr. Fung azt javasolja, figyeljük a zöldségek színét, valamint törekedjünk a minél nagyobb változatosságra, mert a különböző színek más és más tápanyagtartalomra utalnak.

Hasonló tanácsokat már milliószor kaptunk, ám most a tudomány szolgált olyan bizonyítékokkal, amik segítenek még egyszerűbben navigálni a táplálkozási jótanácsok között, és abban is, hogy hogyan együnk egészségesebben a gyakorlatban. A szabály egyszerű: csak az 5-ös számot kell megjegyeznünk ahhoz, hogy életkilátásaink a mostaninál jóval kedvezőbbek legyenek. 

Azoknál az embereknél, akik napi 5 adag gyümölcsöt és zöldséget esznek, alacsonyabb a rák és más betegségek miatti halálozás kockázata

A napi rendszerességű gyümölcs- és zöldségevés nem csak az általános egészségednek és a közérzetednek tesz jót. Egy új tanulmány kimutatta, hogy azoknál az embereknél, akik naponta két adag gyümölcsöt és három adag zöldséget esznek, kisebb a kockázata bizonyos betegségek miatti halálozásnak.

A Brigham and Women's Hospital és a Harvard Medical School kutatói által végzett tanulmány kimutatta, hogy azoknál az embereknél, akik napi öt adag gyümölcsöt és zöldséget fogyasztottak, alacsonyabb volt a szív- és érrendszeri betegségek, a rák és a légúti betegségek miatti halálozás kockázata, mint azoknál, akik csak 2 adaggal ettek belőle. 

Őt ne bántsd, harapj inkább egy almába!
Őt ne bántsd, harapj inkább egy almába!Volanthevist / Getty Images Hungary

Öt adagnál több gyümölcs és zöldség elfogyasztása ugyanakkor nem hozott jelentős előnyöket az öt adag elfogyasztásához képest. 

Dr. Sean Heffron, a NYU Langone Health megelőző kardiológusa a tanulmány kapcsán úgy fogalmazott: ezek az eredmények megerősítik azt, amit a szakértők már tudtak, és erősebb bizonyítékot szolgáltatnak az élelmiszer-ajánlások alátámasztására. 

Nem minden gyümölcs és zöldség kínálja ugyanazokat az előnyöket 

Ebben a tanulmányban a kutatók két adathalmazt vizsgáltak – az egyik két tanulmányt tartalmazott több mint 100 000 emberrel, a másik pedig 26 vizsgálatot tekintett át, amelyekben közel kétmillió ember vett részt.

A vizsgálat megfigyeléses volt, ami azt jelenti, hogy nem tárta fel okok és okozatok mélyebb összefüggéseit az eredmények kapcsán.

A kutatók úgy találták, hogy a leveles zöld zöldségek, mint a kelkáposzta és a citrusfélék, például a bogyók, több egészségügyi előnnyel járnak, mint a keményítőtartalmú zöldségek. Ugyanakkor a borsó, a kukorica, a gyümölcslevek és a burgonya esetében nem volt alacsonyabb a halálozási kockázat. A borsó és a kukorica például elveszítheti tápértékét a befőzési folyamat során. 

„Nagyon érdemes megfontolni az egészségesebb gyümölcsök és zöldségek fogyasztását”

– mondta dr. Dong Wang, a Harvard Medical School és a Brigham and Women's Hospital orvosi karának tagja egy interjúban. 

Heffron ugyanakkor azt javasolja a pácienseinek, hogy kerüljék a fehér ételeket, például a burgonyát.

A legtöbb felnőtt nem eszik elég gyümölcsöt és zöldséget

Reggel megmosod, összevágod és egész nap falatozhatod
Reggel megmosod, összevágod és egész nap falatozhatodgilaxia / Getty Images Hungary

A tudósok szerint a gyümölcsök és zöldségek fogyasztásával járó egészségügyi előnyök ellenére 10 felnőttből csak 1 eszi meg az ajánlott adagot.

„A legtöbb ember nem eszik meg közel öt adag gyümölcsöt és zöldséget naponta”

– emelte ki a szakember, aki azt javasolja, hogy együnk sok leveles zöldet és sokféle gyümölcsöt, minél többször naponta, még akkor is, ha elsőre az öt adag soknak tűnik. Egy kis tervezéssel, okos bevásárlással és reggeli-előkészítéssel sokkal egyszerűbb lesz betartani. 

Megjelent az új Dívány-könyv!

A Dívány magazin új kötetével egy igazi 20. századi kalandozásra hívunk. Tarts velünk és ismerd meg a múlt századi Magyarországot 42 emberi történeten keresztül!

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek