Ez a gén felelős a boldogságért - Szerencsére vannak módszerek, amikkel mi is tehetünk érte

GettyImages-561405215

A boldogság elég nehezen definiálható, miközben a hiánya annál könnyebben leírható és észrevehető. Gyakran olyasmikben keressük, ami még elérhetetlenebbé teszi ahelyett, hogy a legegyszerűbb forrásokból nyernénk ki. Étkezésünk, életmódunk, hozzáállásunk mellett öröklött tényezők is alakíthatják, így akad néhány trükk arra, hogyan tegyük egy kicsit gyakoribb vendéggé mindennapjainkban az egyik legfontosabb érzést.

A boldogság mint cél mindenkit mozgat, és a pszichológusok, a lélek ismerői mindezt külső szemlélőként is látják, és érdekes következtetésekre jutnak a témában.

Az edzés is segít
Az edzés is segítTom Werner / Getty Images Hungary

A társadalomtudósok korábban arra a következtetésre jutottak, hogy az életkor, a nem vagy a nemzetiség nem jósolják meg a boldogságunkat, és az is kiderült, hogy a család és a közösség nagyobb befolyással van a boldogságunkra, mint a pénz és az egészség. Az erős családok tagjai, akik összetartó és támogató közösségben élnek, sokkal boldogabbak, mint azok, akik diszfunkcionális családból származnak, és sosem találtak (vagy nem is kerestek) közösséget, amelynek tagjaivá válhatnak.

A boldogságot csak részben határozzák meg a génjeid – a többi rajtad és a környezeteden múlik. Ismertetőjele az elégedettség, a napi tevékenységek élvezete és a motiváltság. A perfekcionizmus elengedése, a testmozgás és a természetben való tartózkodás mind hozzájárulhatnak a boldogságodhoz.

Úgy tűnik, néhány ember boldogabb, gondtalanabb beállítottsággal születik, mint mások, és a kutatások azt mutatják, hogy – igen – a jó közérzet egy része a génjeink között lehet. De csak részben.

„Egyes szakértők álláspontja szerint nagy részben a gének adják azt a képességet, hogy boldogok legyünk”

– emelte ki Susan Zinn pszichoterapeuta.

De ez nem jelenti azt, hogy ha nem születtél bizonyos génekkel, akkor boldogtalannak kell lenned. Zinn azt mondja, hogy „teljes mértékben lehetséges az agyunkat a boldogság érdekében újrakábelezni”, mivel a boldogság másik 60%-a az életmódtól és más környezeti tényezőktől függ. 

Mi a boldogság?

Zinn szerint a boldogságot jellemzően három fő összetevő határozza meg:

Az élettel való elégedettség. Ez általában a múlt-, a jelen- és a jövőbeli tapasztalatokon alapuló pozitív érzelmekhez kapcsolódik. Pontosabban, a múltad befolyásolhatja a jövőbeli élettel való elégedettséget azáltal, hogy hogyan képzeled el a jövőt. Például, ha valaki a múltban traumát szenvedett, akkor azt gondolhatja, hogy a jövője sem lehet boldog, mert a legrosszabb forgatókönyveket képzeli el. 

Jól érzed magad a mindennapi tevékenységeid során. Legyen szó a munkáról, a kapcsolatokról vagy a szabadidőről, fontos, hogy az ember jól érezze magát azokkal, akikkel együtt tölti az időt, a karrierje, a hobbija legyen motiváló, érdekes. Egy 2021-es tanulmány szerint a nagyobb optimizmus és boldogság növelheti a munkahelyi teljesítményt is.

Legyen értelme és célja az életnek. Ezt úgy írhatjuk le, mint azt az érzést, hogy fontos, amit az életben csinálsz, hogy vannak céljaid, törekvéseid, vagy talán az, amit csinálsz, segít másoknak. 

Létezik boldogsággén?

Sajnos igen. A kutatások azt mutatják, hogy számos tulajdonságot örökölhetünk, beleértve az optimizmust, az önbecsülést és a boldogságot. Tehát e logika szerint igen, vannak gének, amelyek hajlamosíthatnak egy boldogabb személyiségre.

Egy 2011-es tanulmány ígéretes bizonyítékot talált arra vonatkozóan, hogy az 5-HTTLPR gén bizonyos formájával rendelkező emberek nagyobb általános boldogságérzetről számoltak be. Egy mérföldkőnek számító 2016-os tanulmány pedig, amely hivatalosan összekapcsolta a boldogságot a genetikával, csaknem 300 000 ember DNS-ét érintette. A kutatók három specifikus genetikai változatot azonosítottak, amelyek a jólléthez kapcsolódnak. De azt is megállapították, hogy nem csak ezek a genetikai variációk azok, amik fontosak. A genetika és a környezet kölcsönhatása szintén hozzájárul a boldogsághoz.

Nem kell mindennek tökéletesnek lennie a boldogsághoz
Nem kell mindennek tökéletesnek lennie a boldogsághozSally Anscombe / Getty Images Hungary

Hogyan legyünk boldogok?

„Van választásod, lehetsz boldogabb” – kezdte megnyugtató álláspontját Zinn.

„Genetikai felépítésed ellenére vannak módok, amelyek segítségével megtanulhatod, hogy boldogabb legyél, még a nehéz időkben is.”

Íme nyolc gyakorlati módszer a boldogság gyakorlására:

Engedd el a perfekcionizmust! A boldogabb állapot elérésének egyik módja az, ha elengedjük a perfekcionizmusra való törekvést, amely csak a siker végső céljára összpontosít. A boldogság összekapcsolása a perfekcionizmussal és a sikerrel gyakori a nyugati kultúrában, de ez arra készteti az embert, hogy az elérendő dolgok csúcsára koncentráljon, ne pedig arra az útra, ami odáig elvezet.

Önkénteskedés. A 2020-as kutatás szerint, ha másokért teszel valamit, az elveszi a fókuszt magadról, és jól érezheted magad. Még ha nem is tudsz rendszeresen elköteleződni az önkéntesség mellett, gondolj olyan apró dolgokra, amelyekkel másokon segíthetsz, például bevásárolsz valakinek, akinek ez segítséget jelent.

Edzés. A fizikai aktivitás nemcsak a testednek hasznos, hanem az elmédnek is nagyszerű. A mozgás elősegíti a jó közérzetet okozó kémiai dopamin felszabadulását. A jelenlegi irányelvek heti 150 perc mérsékelt fizikai aktivitást javasolnak, ami 30 perc is lehet, heti öt napon. 

Táplálkozás. Az egészséges táplálkozás óriási hatással lehet önbizalmadra, egészségedre és későbbi boldogságodra. Egy 2012-es tanulmány szerint a növényi alapú étrend javíthatja a hangulatot. Ezenkívül a DASH-diétát és a mediterrán étrendet erősen ajánlják a táplálkozási szakértők. 

Menj ki a természetbe! A természet segít abban, hogy alázatosnak érezd magad a körülötted lévő dolgok miatt, csökkenti a stresszt, és segít abban, hogy jobban kapcsolódj a világhoz, ami az életeddel való magasabb elégedettséghez vezethet.

Mutass hálát, és gyakorold a kedvességet! Bárki leírhatja azokat a kedves cselekedeteit, amelyeket az adott héten tett, vagy amit mások tettek érte. A szakember szerint ez nagyon hatékony lehet abban, hogy boldogabbnak érezd magad. 

Nevetés. Azok az emberek, akik a legsötétebb vagy legőrültebb körülmények között is megtalálják a humort, gyakran képesek fokozni boldogságukat. 

Hangolódj a dolgok értelmére és a spiritualitásra! A mindfulness meditáció, a vallás, a magasabb hatalomba vetett hit vagy a magasabb tudattal való kapcsolat segíthet az élet céljának érzetében. Ettől szintén boldogabbnak érzed majd magad. 

Megjelent az új Dívány-könyv!

A Dívány magazin új kötetével egy igazi 20. századi kalandozásra hívunk. Tarts velünk és ismerd meg a múlt századi Magyarországot 42 emberi történeten keresztül!

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Mustra