Nagyon furcsa dologra is hatással van, ha nem alszol eleget

Szabó Eszter

Azt már régóta halljuk, hogy sem a testsúlyunknak, sem az immunrendszerünknek nem tesz jót a szükségesnél kevesebb alvás, és bizonyíték sem kell arra, hogy tudjuk: a koncentrációnk sem az igazi egy-egy ébren töltött éjszaka után. Ám a tudomány most egy újabb, nagyon érdekes dolgot talált, amire az alváshiány rossz hatással van.

Az alváshiányos emberek hasonló tüneteket mutatnak, mint a társaságban szorongó emberek – írja egy új tanulmány. Az alváshiányról tudjuk, hogy az autóbalesetektől a súlygyarapodásig mindennel összefügg, és a kaliforniai Berkeley Egyetem kutatóinak új tanulmánya az elégtelen alvás egy másik lehetséges következményét is bizonyította: a magányt.

A friss tanulmányból kiderül: az alváshiányos emberek magányosabbnak és kevésbé társaságkedvelőnek érzik magukat. Ám ami még érdekesebb: nem csak ők gondolják ezt magukról, másoknak is ez a benyomása róluk. A kutatók azt is megállapították, hogy azok a megfelelően kipihent emberek, akik megfigyelték az alváshiányos egyéneket, magányosabbnak és társadalmilag kevésbé vonzónak ítélték őket. Sőt, miután a megfigyelők egy ilyen személyről készült rövid felvételt láttak, maguk is magányosabbnak érezték magukat.

A tanulmányban 18 egészséges fiatal felnőtt vett részt, és több mint 1000 megfigyelőt toboroztak a tanulmány online részéhez.

„Úgy gondolom, hogy ez egy nagyon érdekes terület” – kezdte dr. Chris Winter, a Charlottesville Neurology and Sleep Medicine neurológusa.

„Számos tanulmány bemutatja, hogy az alvásmegvonás hogyan befolyásolja hangulatunkat, energiáinkat, a társas jelzések felvételének képességét, kockázatvállaló magatartást, lelkesedést, koncentrációt, ám a magányosságot kevesen kutatták az alváshiánnyal összefüggésben” – fűzte hozzá.

A kis mintaszám ellenére Winter azt mondta, nem lepődött meg az eredményeken.

„Az a feltételezésem, hogy az alváshiány több szinten rontja a képességeinket arra, hogy másokkal kapcsolatba lépjünk”

– hangsúlyozta. „Az interakcióra való motiváció, a képesség, hogy összpontosítsunk és koncentráljunk arra, amit mondanak, a társadalmi jelzések hatékony értelmezésének képessége, az interakcióból származó élvezet… ezek a dolgok károsodni fognak, ha nem alszunk eleget” – fűzte hozzá.

Az állapot oka a leghétköznapibb magyarázat szerint az, hogy annak elsöprő vágya, hogy aludjunk, ilyenkor elsőbbséget élvez, és sokkal jobb ötletnek tűnik, mint az, hogy a bárba induljunk munka után a barátainkkal.

„Úgy gondolom, hogy az alváshiány, amelyet gyakran tapasztalnak a több műszakban dolgozóknál, nagy részben oka azoknak a kapcsolati problémáknak, amelyekkel az érintettek jelentős hányada küszködik” – mondta Winter. „Ezek a személyek gyakran kénytelenek választani az alvás és a társas interakció között” – tette hozzá.

Dr. Jay Puangco, a kaliforniai Pickup Family Neurosciences Institute alvásgyógyászatra szakosodott neurológusa szerint az alváshiány befolyásolhatja a hangulatot, a figyelmet is, ami szintén nem tesz jót emberi kapcsolatainknak.

Valaki nagyon el fogja aludni a nyakát
Valaki nagyon el fogja aludni a nyakátImage Source / Getty Images Hungary

„Egy alváshiányos ember egyszerűen nem érzi jól magát” – ragadta meg a lényeget. „Esélyes, hogy nincs elegendő energiája a szociális interakcióhoz, és nem is fog jól menni neki. Éberségre van szükség ahhoz, hogy kognitív módon feldolgozzuk, amit mások mondanak nekünk, olvassuk a testbeszédet, és megfelelő visszajelzést adjunk” – fűzte hozzá a szakember.

Ugyanakkor érdekesnek találta annak tényét, hogy a kísérlet szerint még a jól alvó emberek is kerülték az alváshiányban szenvedőket,ragályos betegségekhez hasonlatos viselkedést kiváltva.

„Azok az emberek, akik alváshiányban szenvednek, egyszerűen kevésbé boldogok”

– mondta. „Márpedig senki sem akar egy rosszkedvű ember közelében lenni” – zárta rövidre a szakember. 

Bár az alvás fontos, és ahogy a fentiek is bizonyítják, megfigyelhető következményei vannak hiányának, Puangco szerint az alvás értékét alulbecsülik társadalmunkban.

„Az alvás javítja a koncentrációt és az egészséget, és hatékonyabbá teheti az embert a hibák számának csökkentésével” – mondta. „Mindig az étrendről és a testmozgásról prédikálunk. A diéta és a testmozgás erős alvásalapot igényel, hogy hatékonyak lehessenek” – szól a szakember állásfoglalása.

Tippek a jobb alváshoz

Puangco tett néhány javaslatot a jobb alvás érdekében, beleértve azt is, hogy mindennap körülbelül ugyanabban az időben keljünk fel – még hétvégén is. Napközben rendszeresen mozogjunk, de késő este már kerüljük a testmozgást.

Azt mondja, tartózkodjunk az koncentrációt igénylő tevékenységektől is, és mellőzzük az alkoholfogyasztást az alvást megelőző három órán belül, mert az is hozzájárulhat az éjszakai felébredéshez – foglalta össze a szakértő.

Mentes Anyu szakácskönyvek

 

„A kevesebb több. A mentes jobb."

 

Nemes Dóra újságíró, a Mentes Anyu márka és közösség megálmodója, de mindenekelőtt kétgyerekes anyuka. Szakácskönyveiben kipróbált recepteket válogatott össze, amelyek az inzulinrezisztensek, cukorbetegek, vagy életmódváltók étrendjébe passzolnak.

A könyvekbe most betekintést nyerhetsz. 
Amit az online lapozgatóban megtalálsz:

  • Tartalomjegyzék
  • Előszó
  • Részlet Étrendem - Szarka Dorottya dietetikus kisokosából
  • + 1 recept is!

Mentes Anyu szakácskönyve 1+2 kedvező áron online rendelhető!

 

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Mustra