Amikor annyira fáradt vagy, hogy már a gyerek sem érdekel: szakértői tippek segítenek elkerülni a szülői kiégést

GettyImages-89772868

A szülői kiégés emberi dolog, nem érdemes szégyenkezni miatta, azonban komolyan kell venni, mert ha elharapódzik, komoly baj lehet belőle.

Bármennyire is cukik, édesek, szemünk legragyogóbb fényei, azért a gyerekek néha az ember idegeire tudnak menni. És úgy általában véve, rendkívül sok teendőt hoznak be az ember életébe, így nem csoda, ha néha felüti a fejét a szülői kiégés. Ezt pedig nehéz kezelni, egyrészt, mert nem hullik hirtelen senki ölébe sem napi plusz három szabad óra, másrészt a bűntudat is kaján vigyorral integet be az ajtón ilyenkor, hogy miért nem szereted eléggé a gyerekedet, biztosan rossz szülő és még rettenetesebb ember vagy e miatt az érzés miatt. Pedig teljesen természetes jelenség, emberi dolog néha napján besokallni egy-egy helyzettől, hát még a szülőségtől! Diana Hill klinikai szakpszichológus a szülői kiégés megelőzésére és legyőzésére ad tippeket.

Amikor a szülő visítana, legszívesebben a földre vetve magát

Hill szerint a szülői kiégést meg kell különböztetni a depressziótól és a szorongástól, de nem kizárt, hogy ezek fedik egymást egyeseknél. Nem tudsz megbirkózni a napi teendőiddel, fizikai fáradtságot érzel, érzelmileg el vagy havazva, és nem tudsz úgy kapcsolódni a gyermekedhez, ahogyan szeretnél. Ha így érzel, nem vagy vele egyedül. Felmérések azt mutatták, hogy a gyermekkel rendelkező felnőtteket jobban megviselte a pandémia, mint a gyermekteleneket: 2020-ban a szülők majdnem felének megnőtt a napi stressz-szintje (ez a gyermektelenek 28 százalékára volt csak igaz), és 2021-ben 47 százalékuknak gyűlt meg a baja az egyszerű döntési helyzetekkel (míg a gyermekteleneknek csupán 27 százalékát érintette ez). Hill 3 területen ad tanácsot a szülői kiégés ellen: amikor a szülő azt érzi, hogy kiégett; amikor eltávolodottnak érzi magát a gyermekétől; és amikor nem érzi magát elég jónak.

A szülői kiégés emberi dolog, de komolyan kell venni
A szülői kiégés emberi dolog, de komolyan kell venniImage taken by Mayte Torres / Getty Images Hungary

A szülői kimerültség

A szülőség érzelmileg és fizikailag is megterhelő, ráadásul sok szülő álmát megzavarják a gyerekek, vagy pedig az énidejüket áldozzák fel egy pár perc szundira. Hill ezt ajánlja ennek kezelésére:

  • Iktass be a napodba egyedül töltött időintervallumokat, legyenek azok bármilyen rövidek is! Zárkózz be a fürdőbe 5 percre. Ha van szabad 20 perced, dőlj el, és mélyedj bele a gondolataidba. Főzés közben tegyél fel hangszűrős fejhallgatót. Hallgass végig egy vezetett meditációt vagy egy megnyugtató zeneszámot. Menj ki növények közé, és töltődj fel a természet energiájával, még ha ez csak az utcai csenevész fa is, és csak pár percet tudsz szánni erre. Ha nem az egyedüllét tölt fel, hívj fel egy támogató barátot, és beszélgess vele egy kicsit.
  • Az alvás legyen fontosabb a házimunkánál! Szülőként sohasem tudsz teendőid végére érni, hiszen a gyerekek mindig képesek kitalálni valamit, hogy ne kelljen „unalmadban egy helyben ülnöd”. Legyen az alvás a top prioritásod, csak akkor foglalkozz a többi elvégzendő dologgal, ha ezt már sikerült teljesítened.
  • Lazíts a gyerekekkel töltött idő közben! A jógaóra vagy a masszázsszalon valószínűleg rég elfeledett álmokként porosodnak a befőttesüvegek mögött a polcodon. Csempéssz be egy kis lazítást a gyerekekkel együtt töltött idődbe: nyújts egyet a társasozás alatt, esti mese olvasása közben támaszd fel a sarkad a falra, vagy kérd meg a gyerekeidet, hogy lépkedjenek végig a hátadon egy játékos masszírozás keretein belül.

Amikor nem tudsz kapcsolódni a gyerekekhez

A szülői kiégés egyik következménye, hogy nem tudsz úgy kapcsolódni a gyerekedhez, ahogyan szeretnél. Ilyenkor hangzik el sok szülőtől a „Szeretem a gyerekemet, de nem lelem benne az örömömet” mondat. Ha egyszer belekerülsz az eltávolodottság ördögi körébe, nehéz kikecmeregni belőle, de nem lehetetlen:

  • Figyelj a fizikai érintésre! A fizikai érintés kötődési hormonok termelését indítja be a szervezetedben, ami segíthet megnyugodni és közelebb érezni magadhoz gyermekedet érzelmileg.
  • Csináljatok valamilyen közös hobbit a gyerekeddel! Keress olyan szabadidős tevékenységet, amelyet mindketten élveztek csimotáddal: a gyerekek örülnek az együtt töltött időnek, főleg, ha közben nem vagy stresszes.
  • Állj meg egy pillanatra, és gyönyörködj a gyerekedben! A gyerekek mindennap fejlődnek és növekszenek: szakíts rá időt, hogy magadba szívd ennek az örömét, és gyönyörködj benne egy kicsit.
Ha érzed magadon a szülői kiégést, kérj segítséget
Ha érzed magadon a szülői kiégést, kérj segítségetSolStock / Getty Images Hungary

Amikor nem érzed magad elég jó szülőnek

A szülői kiégés ahhoz vezet, hogy negatív belső hangod azt szajkózza sztereóban a fejedben, hogy nem vagy elég jó szülő, bármit is csinálsz, az nem elég, és nem vagy jó semmire sem. Így küszöböld ki:

  • Gyakorold az önegyüttérzést! Légy tudatos, kedves és emberséges saját magaddal. Azok, akik képesek az önegyüttérzesre, könnyebben kezelik a szülőséggel járó stresszt. Tedd fel magadnak a kérdést, mire lenne szükséged és add azt meg magadnak, légy összhangban saját magaddal.
  • Légy pszichológiailag rugalmas! Ez segíthet abban, hogy a jelenben maradj, és kihasználd az erősségeidet, amikor akadályokba ütközöl. Így kevésbé fogod a gyerekeken levezetni a stresszt, és kevesebb házastársi perpatvarba keveredsz majd. Amikor nem érzed magadat hatékony szülőnek, próbálj azokra a szülői értékekre koncentrálni, amelyek a legfontosabbak számodra.
  • Oszd meg a terhet másokkal! Ha éppen nem tudsz minden háztartásbeli teendőt elvégezni, kérj segítséget, nem kell egyedül megbirkóznod a nehéz helyzetekkel. Vond be a gyerekeket a házimunka elvégzésébe, fordulj a barátaidhoz vagy a családodhoz egy kis extra segítségért.

A szülői kiégést komolyan kell venni. Amikor azt veszed észre magadon, hogy kezdesz a depresszió felé csúszni, szerhasználathoz nyúlsz, elhanyagolod a gyerekeidet, vagy dühkitöréseid vannak, fordulj szakemberhez segítségért. 

Megjelent az új Dívány-könyv!

A Dívány magazin új kötetével egy igazi 20. századi kalandozásra hívunk. Tarts velünk és ismerd meg a múlt századi Magyarországot 42 emberi történeten keresztül!

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek