Bekeményít a rendőrség: könnyebben megbüntethetnek, ha ezt elmulasztod

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A biztonsági öv használatának elmaradása miatt indított rendőrségi eljárásoknak mindössze 20-25 százaléka zárult sikeresen – jogszabály-módosítások hatására azonban rövidesen változhat ez az arány.

Magyarországon a járművezetők a rendőrség adatai szerint 92,2 százalékban csatolják be a biztonsági övet. Ez elsőre talán jó aránynak tűnhet, ám európai uniós összevetésben kifejezetten alacsonynak számít. Különösen rossz arány, hogy a személyi sérüléssel járó közúti balesetekben a sérültek 11 százaléka nem használt biztonsági övet, és az elhunytak körében ez az arány 21 százalék – írja a vezess.hu

Sokat büntet a rendőrség, de kevés pénz jön be belőle

Pedig a rendőrség komolyan veszi az övhasználatot: csak tavaly 206 340 közigazgatási bírságot szabtak ki a biztonsági öv használatának elmaradása miatt, a teljes bírságösszeg 3 450 927 000 forint volt.

Az utas mulasztásáért is a vezető kaphat büntetést a rendőrségtől
Fotó: ViktorCap / Getty Images Hungary

Annak ellenére, hogy az esetek nagy részében az övhasználat elmaradása dokumentálva is volt, „ezen ügyek mintegy 20-25 százalékában tudott a rendőrség szankciót alkalmazni” – írta a hatóság a lap kérdésére. Ennek oka, hogy

Idézőjel ikon

sokan egyszerűen nem válaszolnak a rendőrség megkeresésére, vagy pedig nem hajlandóak megnevezni hozzátartozójukat.

Vagyis a dokumentált esetek mintegy 75-80 százalékában egy kiskaput kihasználva megúszták a szabálysértők a büntetést.

A helyzet azonban rövidesen megváltozhat. Ennek egyik feltétele, a közlekedési törvény módosítása már július 5-én megtörtént. A rendőrség tájékoztatása szerint ez teremti meg annak lehetőségét, hogy a jármű üzembentartója az objektív felelősség elve alapján szankcionálható legyen. A másik feltétel, a 410/2007. (XII. 29.) számú kormányrendelet módosításáról szóló rendelkezések hatályba lépése még várat magára. A tervek szerint azonban ez is rövidesen bekövetkezik, és akkor

bezárul a fent említett kiskapu, és az üzembentartó büntethetővé válik akkor is, ha az utasa nem kötötte be magát.

Addig is érdemes résen lenni: a rendőrség október második hetében tervez országos ellenőrzést, amikor a többi között a biztonsági öv használatára is kifejezetten figyelnek majd.

 

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Kálmán Gábor
Kálmán Gábor
Vezető szerkesztő
Kálmán Gábor az ELTE Bölcsészettudományi Karán szerzett diplomát kommunikáció szakon. Újságíróként és szerkesztőként is dolgozott online és print napi-, illetve hetilapoknál, magazinoknál, később tördelőként, grafikusként és művészeti vezetőként szerzett tapasztalatokat. A Kodolányi János Főiskolán online újságírás gyakorlatot vezetett, elvégezte a 4Cut Digitális Műhely Videóvágó, videótechnikus tanfolyamát. 2024 óta dolgozik a Díványnál újságíróként és szerkesztőként. 2026 januárjától vezető szerkesztői feladatokat is ellát.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Nemcsak megfázást okozhat: így teszi tönkre a klíma az ízületeidet

Amikor a nyári kánikulában belépünk egy kellemesen hűvös, légkondicionált irodába vagy üzletbe, azt megváltásnak érezzük. A legtöbben tisztában vannak azzal, hogy a túl erős hűtés megfázást, torokfájást vagy tüdőgyulladást okozhat, ám a klímaberendezéseknek van egy rejtett veszélye is: csendben teszik tönkre az ízületeinket. A legfrissebb orvosi kutatások szerint a mesterségesen lehűtött és kiszárított benti levegő drasztikusan rontja az izomerőt, miközben az idegvégződésekben található receptorok túlaktiválásával brutális, nyilalló fájdalmat idéz elő a vállban, a nyakban és a térdekben.

Offline

Nem csak királynék voltak, uralkodók is: hatalmas titkot fedtek fel az ősi sumér sírok a nőkről

Az ősi Mezopotámia világáról sokáig úgy gondolták a kutatók, hogy a hatalom szinte kizárólag a férfiak kezében összpontosult. A királyok nevét feljegyezték, a nők pedig többnyire feleségként vagy papnőként jelentek meg a történetekben úgy, mint valódi hatalommal nem rendelkező szereplők. Egy régészeti lelőhely újraértelmezése azonban mára megkérdőjelezte a korról gyűjtött ismereteinket.

Offline

Villámkvíz: felismered a világ leghíresebb vasútállomásait?

A vasúti közlekedés a 19. század első felében indult hódító útjára a világon, majd az ipari forradalmak jelentősen hozzájárultak elterjedéséhez. Az emberiség így egyre több vasútállomást is épített, melyek sokszor egy-egy város legszebb épületei közé tartoznak.

Mindennapi

Döntött a kormány a hitelstopról: két új határidőt hirdettek ki

A diákhitelek és a Babaváró hitelek esetében is határidő-módosításról döntött a kormány, amelyek már meg is jelentek a Magyar Közlönyben. A változások a diákhitelek kamatstopját, illetve a Babaváró hitel egyik alapfeltételének teljesítési határidejét érintik.