Brutális összegbe kerülhet a gyorshajtás, akkor is, ha nem kapod meg az értesítést

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Lehet, hogy nem is tudsz róla, de a hatóságnál már ketyeg az óra, és a büntetés csak egyre nagyobb bajokat hozhat magával.

Elég, ha nem veszel észre egy harmincas táblát, és már bele is szaladtál a büntetésbe. Ha viszont nem fizetsz idejében, akár az adóhatósághoz is kerülhet az ügy, sőt, még a forgalomból is kitilthatnak.

Ha nem vetted át, akkor is átvetted a gyorshajtásról szóló értesítőt

A Totalcar írta meg, hogy még az sem jelent mentséget, ha valaki nem azért nem fizeti ki a büntetést, mert nem akarja, hanem nem is tud róla, hogy fizetnie kell. Előfordulhat ugyanis, hogy a gyorshajtásról szóló levelet és csekket ugyan kiküldték a rendszerben található címre, ám azt a gépkocsi üzembentartója nem vette át, mivel elköltözött, esetleg hosszabb ideig külföldön tartózkodott. Az automatizált rendszer azonban arra épül, hogy a központi nyilvántartásokban valós és aktuális adatok szerepelnek.

Tehát, ha a traffipaxszal felvétel készül arról, hogy gyorsan hajtottál, a rendőrség postázza az üzembentartó bejegyzett lakcímére az értesítőt, ám ha nem történik meg a bírság befizetése, értesítik a Nemzeti Adó- és Vámhivatalt, illetve a területileg illetékes okmányirodát a pénz behajtására és az autó forgalomból történő kivonására.

Azt is fontos tudni, hogy a második sikertelen kézbesítést követő ötödik napon a levél kézbesítettnek minősül, attól függetlenül, hogy valóban átvetted-e. A kézbesítéstől számítva 53 napod van a csekk befizetésére. 

A gyorshajtás miatt akár az autódat is kivonhatják a forgalomból
Fotó: Peter Dazeley / Getty Images Hungary

Az Ügyfélkapura érkezhet az értesítés

Ha van Ügyfélkapu-regisztrációd, akkor az adóhatóság nem postai úton küldi a leveleket, hanem elektronikusan, a tárhelyedre. Sajnos, egyre több az adathalász levél, és sokan figyelmen kívül hagyják, ha hivatalos helyről vagy szolgáltatótól kapnak üzenetet, ám ezúttal nagy hiba nem törődni a követelés behajtása ügyében írt levéllel.

Ugyanis, ha a NAV felszólítása ellenére sem fizeted be a bírságot, továbbküldik az okmányirodának, amely hivatalból kizárja az autót a fogalomból.

Azért is fontos, hogy eddig ne jusson el az ügy, mert ilyenkor csak annál az okmányirodánál lehet visszahelyeztetni az autót a forgalomba, ahol a kivonás történt, tehát ha időközben akár több vármegyével távolabb vagy külföldre költöztél, ezt akkor is csak a korábbi lakhelyed szerinti hivatalnál teheted meg. 

Ha szeretnéd tudni, milyen következményekkel járhat, ha nem fizeted a hiteled, olvasd el ezt a cikkünket is. 

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Ványik Dóra
Ványik Dóra
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.