Egy nő 9/11 túlélőjének hazudta magát, ez történt vele, amikor leleplezték

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

2001. szeptember 11-én a világ elborzadva figyelte, amint két eltérített repülőgép a World Trade Centerbe csapódik. A támadásokban közel 3000 ember vesztette életét, emléküket azóta is életben tartják a rokonok és a túlélők beszámolói. Tania Head túlélő története viszont különleges ívet járt be. Kiderült ugyanis, hogy az egész kitaláció.

Tania Head, aki akkor 27 éves volt, azt állította, hogy egyike volt azon kevés túlélőnek, akik kimenekültek a World Trade Center déli tornyából. Elmondása szerint a tragédia napján a repülőgép becsapódási helye feletti szinten, a 78. emeleten tartózkodott, míg vőlegénye, Dave, az északi torony 100. emeletén dolgozott. 

Miután a második repülőgép becsapódott a déli toronyba, Tania részletekbe menően leírta, hogy a karja majdnem leszakadt, és súlyosan megégett, miközben megpróbált menekülni a lángok elől. Arról is beszámolt, hogy egy törmelékekkel borított férfi megkérte, hogy adja oda a jegygyűrűjét a feleségének, amit később, állítása szerint meg is tett.

Mégis miért talál ki egy ember ilyen dolgokat, kérdezzük magunkban. A tudomány erre is képes magyarázatot adni. 

Kóros hazudozó bárhol felbukkanhat

Tania ugyanis egy kóros hazudozó, a szakirodalom a pseudologia fantastica, avagy a patológiás hazudozás kategóriájába sorolja az esetét. Ez a hazudozás egy olyan kóros formája, amely esetén a beteg nem azért hazudik, hogy elkerülje a fájdalmas következményeket, hanem inkább azért, hogy belső jutalmat vagy kielégülést szerezzen.

A pszichológiai irodalomban Anton Delbrück német orvos beszélt először a krónikus hazudozásról. Eme tünetet a szakma gyakran említi még mitománia néven is

Kóros hazudozásról akkor van szó, ha valaki számára a megtévesztés már napi rutinná válik.

Ha a valóság és a képzelet már annyira összeolvad az egyén életében, hogy nem tudja a kettőt elválasztani egymástól. A kórosan hazudozók olyan szinten élnek a megtévesztés eszközével, hogy maguk is elhiszik minden egyes hazugságukat. Ezért fordulhat elő az, hogy néha képesek lehetnek a hazugságvizsgáló gépek befolyásolására is.

A kóros hazudozó képtelen felhagyni viselkedésével, amely mögött nem húzódik meg nyilvánvaló rosszindulatú szándék vagy haszonlesés. A cselekvés mozgatórugója lehet a figyelemfelkeltés vagy a környezetnek való megfelelés, mások lenyűgözésének vágya. A kóros hazudozás egyes személyiségzavarok tüneteként is megjelenhet.

Mit nyert Tania a hazugságokkal?

Tania különös figyelemre tett szert, amikor élménybeszámolójával kitűnt a többi túlélő története közül. A közel 500 főt tömörítő támogató csoportban széles körben ismertté vált, mert figyelemre méltóan jól birkózott meg a gyásszal, és volt energiája sorstársait aktívan támogatni: írásos anyagokat készített a tagok számára, adománygyűjtéseket szervezett, ő állította össze a találkozók napirendjét, és saját zsebből fizette az előadókat és a traumával foglalkozó szakértőket.

Taniának köszönhették, hogy a csoport hivatalos státuszt és állami támogatást kapott – de az ő munkájának gyümölcse volt az is, hogy a csoport meglátogathatta a Ground Zerót, ami valamiféle lezárást jelentett számukra (a tragédia helyét sokáig fémkerítés óvta a kíváncsiskodóktól, nem lehetett a területre engedély nélkül belépni).

Ahogy Tania története egyre ismertebbé vált, hiába vették néhányan észre a következetlenségeket, senki nem merte szóvá tenni. 2006-ban a New York Daily News az ötéves évforduló tiszteletére írt Taniáról, amelyben először közölték le teljes egészében a történetét. Sok New York-i számára ez csak egy jó érzésű cikk volt, de a New York Times újságírói, David W. Dunlap és Serge F. Kovaleski számára bizarrnak tűnt. Korábban már minden túlélővel beszéltek – így furcsának tűnt, hogy van ez az új személy, akiről még sosem hallottak.

Ez történt, amikor leleplezték

Ekkor kellett először szembenéznie a túlélésről szóló történetével kapcsolatos vizsgálatokkal. A Taniával kapcsolatos nyomozás során az újságírók kiderítették, hogy Tania egyáltalán nem dolgozott a bankszektorban, és soha nem dolgozott a World Trade Centerben. Feltételezett vőlegénye, Dave viszont valódi volt, és sajnos a támadásokban elhunyt. Dave családja azonban megerősítette, hogy nem állt kapcsolatban Taniával, és soha nem is találkozott vele.

9/11 idején Tania nem is tartózkodott Amerikában. Szülőhazájában, Spanyolországban volt, üzleti iskolába járt, valódi nevén, Aliciaként.

Bár története híressé tette őt, Tania nem húzott különösebb hasznot hazug meséiből, így nem lehetett vádat emelni ellene semmilyen bűncselekmény miatt. Tania Head leleplezése után egyszerűen csak eltűnt a nyilvánosságból. Újságírók sem akadtak a nyomára, jelenlegi tartózkodási helye ismeretlen.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Geyer Krisztina
Geyer Krisztina
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.