Hiába szuperszexualizált a világunk, még mindig nem merjük elengedni magunkat az együttlétek közben. Különösen igaz ez a férfiakra, akik gyakran teljes némaságba burkolóznak. Mit árul ez el róluk?
A filmek szexjeleneteiből, a pornóból ömlenek a hangok: a nők sikítanak, patikamérlegen mért kéjes sóhajokat eregetnek, szavakkal is kifejezik, mennyire „élvezik” partnerük tevékenységét. A férfiak pedig macsósan felelnek ezekre, instruálják a másikat, nem félnek a dirty talktól, de attól sem, hogy mondjuk üvöltve élvezzenek el, ha a rendező azt kéri tőlük. Mindezt azok, akik azt hiszik, a szex ilyen, egyfajta elvárásként értelmezhetik. Amit aztán nem tudnak megvalósítani. Mert ha nem jön őszintén az a sóhaj vagy nyögés, abból erőltetett, kicsit sem erotikus próbálkozás lesz, zavar, vagy ezt elkerülendő néma csend. Ám ez nem jelenti azt, hogy az, aki csöndben van, nem élvezi a szexet. Hogy ennek hátterét megértsük, merüljünk el kicsit a hangok és a test közötti kapcsolat rejtelmeiben.
Lorraine McCune, a Rutgers Egyetem kutatója 1987 óta tanulmányozza az emberek hangadási szokásait. A mordulás, morgás például teljesen normálisan kapcsolódik ahhoz, amikor testünknek erőt kell kifejtenie. Ez egy fiziológiai válasz olyankor, amikor a szervezet oxigénigénye megnövekszik. A kilégzési szakasz meghosszabbításával a test képes fokozni az oxigénellátást, ez az erőteljes kilégzés pedig az összeszűkült hangszalagrésnek köszönhetően zajossá válik. Nem kell hozzá odafigyelnünk vagy megjátszanunk magunkat, ahogy például a sportolóknak sem, gondoljunk csak a teniszezőkre vagy a súlyemelőkre. Számukra egyenesen a teljesítményük romlását jelentheti, ha arra kérik őket, maradjanak csendben. Az omahai Nebraska Egyetem kutatói még számot is tudnak rendelni a megállapításhoz: a profi teniszezők 3,8 százalékkal növelik a labda sebességét, ha felnyögnek ütés közben.
A szex közben kiadott hangok is ugyanígy válaszként hangzanak fel, a testi megerőltetés hatására – állapította meg Barry Komisaruk idegtudós, Az orgazmus tudománya című könyv szerzője. No de hogy alakult át a morgás vad sikítozássá? Úgy, hogy a szex közben kiadott hang nemcsak az erőfeszítést vagy a jóleső érzést kíséri önkéntelenül, egyre szaporábban, hanem ezen túlmenően kommunikációs eszköz is. A partner ebből tudja megállapítani, hogy érzi magát a másik. Minél hangosabb az örömérzetről adott tudósítás, annál intenzívebb az élvezet, ami mögötte van.
Az örömnek máskor is hangja van
Sóhajtozni, nyögni viszont nemcsak szex vagy sport közben szoktunk, hanem például evéskor is. A finom ételek látványára, illatára, elfogyasztására adott reakciók hasonlóak ahhoz, amit az ágyban hallani. Ugyanezt figyelhetjük meg más örömteli élmények esetén, ilyen a strandolás, a fárasztó nap végén kanapéra hullás, vagy épp a masszázs. James Higham, a New York-i Egyetem kommunikációra szakosodott antropológiaprofesszora szerint ez sokkal egyszerűbb jelzése az örömünknek, mint a beszéd. Egyrészt azért, mert evéskor tele van a szánk, de főleg inkább azért, mert az ember hiába tanult meg nyelvtanilag helyesen beszélni akár több nyelven is, akkor is a rövid és egyszerű jelzéseket részesíti előnyben. Tehát az ágyban sokkal egyszerűbb felnyögni, mint hosszan értekezni.
Ha számításból csinálod, mindkettőtöknek csak ártasz
A nők hamar rájöttek arra is, hogy a férfiakat felizgatja a pozitív reakció. S ezzel egy időben megjelentek az első színlelt orgazmusok is. Gayle Brewer, a Közép-lancashire-i Egyetem pszichológiaprofesszora szerint a nők 80 százaléka ma is az együttlétek felében kamu hangokkal biztatja partnerét. Erre két oka is van: az egyik az, ha nem meri vagy akarja elmondani, hogy ez számára inkább teher, mint áldás, és szeretne minél hamarabb véget vetni az egésznek. És mivel a férfiaknak szükségük van arra a jóleső érzésre, amit a másik kielégítése jelent, hát megadják neki, amire vágyik. A másik ok egyszerűen a kedvesség: nem szeretnék lelombozni a párjukat.
Jó, de hogy legyek hangosabb?
Azt a kérdést, hogy a férfiak miért nem adnak ugyanígy vokális visszajelzéseket partnerüknek, nem monitorozták ilyen alaposan. Érdekes, de a nők szükségleteit ebből a szempontból nem mérték annyit, mint a férfiakét. Pedig ugyanúgy értékelik és várják a visszajelzést, ugyanúgy örömet okoz nekik a férfi hangos orgazmusa, vagy előtte a lelkesedésének kifejezése. Ám ha panaszkodni kezdenek az elmaradó nyögések miatt, akkor általában kapnak valami zavaros magyarázatot arról, hogy ők ezt így szokták meg tinédzserkorukban. A férfiakkal szemben sajnos amúgy is él ma is az elvárás, hogy ne mutassák ki az érzéseiket: ha sírnak, vonuljanak el csendben, hogy senki ne lássa, ha pedig örülnek, azt is tegyék visszafogottan, mert az a „férfias”. Pedig a sztoikus viselkedés nem egyenlő a sebezhetetlenséggel: Charles Bronson ideje rég lejárt, manapság pedig a csend csak csend, semmi több.
Egy másik magyarázat Nan Wise szexterapeutától érkezik, és mindkét nemre igaz lehet: azért nem nyögnek és sóhajtoznak, mert befelé figyelnek, saját érzéseikkel vannak elfoglalva, koncentrálnak. Éppen ezért sincs értelme annak, hogy megjátsszuk magunkat. Ha szeretünk hangokat kiadni, mert egyébként is ilyen típusú emberek vagyunk, hát hajrá. A csendesebb, visszafogottabb reakciót viszont ettől még nem szabad lebecsülnünk. Ha mégis úgy érezzük, ez minket minősít, ráadásul nem éppen pozitívan, akkor beszéljünk az igényeinkről: enélkül nemcsak a hangok, de a jó szex sem valósulhat meg.
