Nem létezik tiszta sztenderd arra vonatkozóan, hogy mennyi érzelem a „normális” – hangsúlyozza Nick Wignal klinikai szakpszichológus. Nem mondhatjuk például, hogy egy 10-es skálán 6-os erősségű dühöt érezni még oké, 8-ast már nem, vagy hogy pár percig belefér, hogy dühösek legyünk, órákig viszont már nem. Már csak azért sem, mert sok minden függ az adott kontextustól, így egyes esetekben az érzelmi reakció elmaradása éppúgy lehet problémás, mint az intenzív érzelmek megélése.
A baj talán akkor kezdődik, ha olyan dolgokon is rendre kiakadunk, amelyek az emberek többsége számára apróságok lennének csupán, illetve ha az érzelmeink, főleg a negatívak, kontrollálhatatlan módokon árasztanak el minket. Wignal a Mediumon gyűjtötte össze, milyen rejtett lélektani okai lehetnek annak, ha azt tapasztalod, hogy teljesen ki vagy szolgáltatva az érzéseidnek. Ha ezeket a mechanizmusokat képes vagy azonosítani a saját működésedben, akkor nagyobb eséllyel veheted vissza az irányítást a belső állapotaid felett.
#1 Nem vagy tudatában az elvárásaidnak
Mindannyiunknak vannak azzal kapcsolatos hiedelmeink, hogy a világban hogyan kellene történniük a dolgoknak, illetve más embereknek hogyan kellene viselkedniük. Ezek az elvárásaink azonban többnyire tudattalanok, de attól még erőteljesen hatnak ránk, néha egészen destruktív módokon. Az egyik fő probléma velük az, hogy könnyen elavulttá válhatnak. Tegyük fel, hogy általános iskolás korodban még úgy ahogy reális elvárás volt az, hogy mindenből ötösre teljesíts. Igen ám, de 45 évesen, négy gyerekkel és egy ápolásra szoruló szülővel már sokkal kevésbé tűnik észszerűnek az, hogy mindig mindenben a maximumot nyújtsd. A gyerekkorból hozott perfekcionizmusod viszont rengeteg extra szorongással, stresszel, önsanyargatással járhat. A másik nehézség az elvárásokkal az, hogy ugyan adnak egy hamis kontrollt az életünk eseményei felett, viszont olyan reakciókat is megelőlegezhetünk és biztosra vehetünk, amelyek mások számára korántsem magától értetődők, ez pedig félreértésekhez, konfliktusokhoz vezethet. A hiedelmeid persze nem ördögtől való dolgok, csak fontos, hogy tisztában legyél a tartalmukkal, a funkciójukkal, és rendszeresen frissítsd őket, hogy reálisak és konstruktívak maradjanak.
#2 Előre aggódsz dolgokon, amiken nem kéne
Amikor az emberek azt mondják, hogy elárasztják őket a negatív érzések, általában a szorongásra gondolnak. A szorongásaink viszont nemcsak úgy megtörténnek velünk, hanem részben a mentális szokásaink hozzák létre és duzzasztják őket már-már kezelhetetlenre. Persze azt nem tudjuk eldönteni, hogy márpedig holnaptól kevesebbet fogunk szorongani, ez sajnos nem ilyen egyszerű. De ha a mentális szokásainkon, a gondolkodásunkon változtatni tudunk, akkor indirekt módon csökkenthetjük a szorongás mennyiségét. Az egyik tipikus kognitív hiba, amit az emberek többsége elkövet, hogy olyan problémák miatt aggódik, amik a) inkább kényelmetlenségek vagy kihívások; b) nem rajtuk áll a helyzet megoldása. Lényeges, hogy elsősorban azokra a nehézségekre fókuszálj, amik felett kontrollod van, amiket módodban áll befolyásolni. A többit viszont engedd el, és húzd meg a határaidat, miután megtetted mindazt, amit csak megtehettél az üggyel kapcsolatban.
#3 Megtörtént eseményeken rágódsz
Az aggodalom másik oldala, amikor nem produktív módon lovalljuk bele magunkat a múltról való töprengésbe. Például amikor hazaér valaki a munkából, és még este is azon az egy beszóláson pörög, amivel egy rosszindulatú kollégája megbántotta, így nem tud érdemben időt tölteni a partnerével vagy a gyerekeivel. Ahelyett, hogy elfogadná, hogy a munkatársa nem kedveli, ezredszerre is végigelemzi a szituációt, hogy ő maga mit tehetett volna másként. Az is előfordulhat, hogy a szerettétől jövő kritikát nem képes befogadni valaki, és inkább arra gyűjt kényszeresen, akár évekre visszamenően példákat, hogy a másik mikor miben hibázott, ahelyett, hogy komolyan venné a visszajelzését. Természetesen fontos különbséget tennünk a múltunk önreflektív felidézése és a megtörtént eseményeken való céltalan rágódás között. Míg előbbi kifejezetten hasznos dolog, hiszen csak így tudunk fejlődni és tanulni a korábbi tapasztalatainkból, utóbbi inkább reaktív folyamat, nincs benne szándékosság, tudatosság, nem a megértést célozza, és nagyon nehéz kijönni belőle.
#4 Arra vársz, hogy megjöjjön a kedved
A motiváció olyan üzemanyag, amely energiát ad nekünk, hogy el tudjuk indítani és fenn tudjuk tartani a cselekvéseinket. Azonban gyakran esünk abba a hibába, hogy akkor is várunk rá, amikor nem kéne. Akkor megyünk el sportolni, ha elég energikusak vagyunk. Akkor kezdünk el egy kreatív projekten dolgozni, ha van inspirációnk. Akkor látunk neki egy régóta halogatott feladatnak, ha végre érezzük magunkban a lendületet. Bár a motiváció kétségtelenül segít a céljaink elérésében, egyáltalán nem előfeltétele annak, hogy nehéz dolgokat csináljunk. Ráadásul az előbb felsorolt összefüggések fordítva is igazak: ha sportolunk, energikusabbak leszünk; ha kreatív projekten dolgozunk, menet közben inspirálódunk; ha haladunk a feladatainkkal, magabiztosabbak leszünk. Tehát maguk a tetteink is motiválnak minket, hatékonynak, produktívnak élhetjük meg magunkat általuk. Ezzel szemben ha tehetetlenül ücsörögsz arra várva, hogy a megfelelő belső állapotba kerülj, és csak tologatod a teendőidet, az krónikus szégyenhez, szomorúsághoz, öngyűlölethez vezethet. Ha pedig alacsony az önértékelésed, akkor a rossz hangulataid, negatív érzéseid is jobban megrengethetnek, mint egyébként tennék. Tapasztald meg, hogy kevés motivációval is képes vagy elindulni, majd a kihívás fokozatos megoldása közben növekedni tudsz.
A cikk az ajánló után folytatódik
Megjelent az új Dívány-könyv!
A Dívány magazin új kötetével egy igazi 20. századi kalandozásra hívunk. Tarts velünk és ismerd meg a múlt századi Magyarországot 42 emberi történeten keresztül!
Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!
hirdetés
#5 Menekülsz a külső konfliktusok elől
Sokan hajlamosak a többiek kívánságait, szükségleteit, igényeit előtérbe helyezni a sajátjuk helyett. Különösen erős a csábítás, hogy folyton a másik kedvében járj, ha életed egyik legfontosabbnak tartott emberi kapcsolatáról van szó. Ráadásul manapság is tartja magát az a káros nézet, hogy önmagadat és a szempontjaidat képviselni önzőség. Noha minden közösségben, kapcsolatban elengedhetetlen kompromisszumokat hozni, mert hosszú távon csak így tudtok együttműködni egymással, ha örökké lemondasz a vágyaidról, azzal sem magadnak, sem a kapcsolatnak nem teszel jót. Minden elkerült külső konfliktus ugyanis egy idő után belül fog jelentkezni: a kielégítetlen igényeid rengeteg feszültséggel járnak, ami csak gyűlik-gyűlik benned, egyre nehezebb kordában tartanod, egy ponton túl pedig kontrollálhatatlan módokon talál utat magának. Ezzel szemben ha megtanulsz asszertíven kommunikálni, azaz a másikat nem megbántva kifejezni, hogy mire van szükséged, akkor közösen tudtok olyan megoldásokat keresni, amikhez mindkettőtök adni tudja magát. Teljesen természetes, hogy ezek az egyezkedési folyamatok időnként súrlódással járnak, de mégsem érdemes megspórolni őket, mert általuk válik lehetővé, hogy mindegyikőtök nézőpontja érvényesülni tudjon, ami az érzelmi és a kapcsolati stabilitást egyaránt növeli.
#6 Nem azzal töltöd az idődet, ami igazán számít
Őszintén válaszold meg a kérdést: a napod hány százalékában teszel olyan dolgokat, amelyeket valójában szeretnél? Valószínűleg kevesebben, mint amennyit jólesik bevallani magadnak. Természetesen jó adag szerencse is kell ahhoz, hogy azzal foglalkozhass, ami tényleg sokat jelent neked. Mindannyiunk életében vannak kényszerűségek (pénzt kell keresni, vezetni a háztartást, gondoskodni másokról), ráadásul minél több társadalmi hátránnyal kell megküzdened, annál szűkebb korlátok közé vagy szorítva. Viszont az emberek néha akkor sem fordítanak energiát arra, amiben hisznek, ha éppenséggel volna rá lehetőségük. Ezért aztán szégyenkeznek, meg úgy érzik, hogy elfecsérelik az idejüket, és ez sérülékennyé teheti őket az érzelmeik szempontjából. Másoknak inkább az okoz nehézséget, hogy tisztában legyenek az értékeikkel, vagy ha sikeresen meg is határozzák maguknak a főbb irányvonalakat, amerre haladni szeretnének, nem konkretizálják eléggé a céljaikat. Azonban ha vannak specifikus, reális céljaid, és azt éled meg, hogy minden nap egy kicsit közelebb kerülsz az elérésükhöz, az hihetetlen mértékben hozzá tud járulni a stabilitásod megőrzéséhez. Minden reggel lesz miért felkelni, és ha időnként ki is billent valami, óriási megtartó erő lesz, hogy van miért rendezni a soraidat.
