Éber elme lefagyott testtel – így éltem meg az alvási bénulást

Hanyatt fekve, helytakarékos vigyázzállás pózban alszom el. Nem egy átlagos este, nem egy átlagos helyszín. Két hétig egy lakóautó az otthonom, úton vagyok Walesből Magyarországra. Afféle mini Eurotrip, költözködéssel egybekötve – hát ezért van megpakolva a járgány úgy, hogy csak heringek módjára lehet benne nyugovóra térni.

Egyszer csak arra eszmélek fel, hogy egy rágcsáló méretű valami mászik végig rajtam, a lábfejemtől a hasamon át az arcom felé. Érzem a lépteit a testemen, de képtelen vagyok megmozdulni. Teljesen lefagytak a tagjaim, mintha valami láthatatlan erő odabilincselt volna a matrachoz. Tágra nyílt szemem köröz csak zavarodottan, jobbra-balra-fel-le, de hiába, vaksötét van. Csak aprókat tudok lélegezni, mérhetetlen nyomást érzek a mellkasomban. Rettegek. Sikítanék, de hang nem jön ki a torkomon. Az állkapcsomat sem tudom mozgatni. Menekülnék, de lemerevedett testtel kell tűrnöm, hogy az a valami a számba másszon. Tudom, hogy hol vagyok, hogy éppen Belgiumban, egy kempingben szállok meg, de fogalmam sincs, mi történik velem éppen, és hogy meddig tart még ez a rémálom!

Lehet, hogy harminc másodperc, lehet, hogy két perc is eltelt, de egy örökkévalóságnak tűnt, mire végre szabadulni tudtam ennek a bénult állapotnak a fogságából. Hirtelen felpattantam, üvölteni és csapkodni kezdtem a sötétben, amivel az utastársamra is sikerült jól ráijesztenem. Még mindig meg voltam róla győződve, hogy mindaz, amit érzékeltem, valóban megtörtént, de amint lehiggadtam, világossá vált, hogy nem nyeltem le semmilyen rágcsálót. Tény, hogy egy kicsit fejembe szállt az a jó erős sör, amit vacsora közben elkortyolgattam, de nem hittem, hogy az okozta volna életem egyik legborzalmasabb éjszakáját...

Mindennek öt éve. Mély nyomot nem hagyott bennem az élmény, csak egy-két napig voltam a hatása alatt, és azóta sem történt ehhez hasonló para. Ami miatt nemrég eszembe jutott, az a legutóbbi hazalátogatásom és háromhetes vidéken tartózkodásom során átélt kaland volt. Éjszakai nyugalmamat rendre megzavarták a házban élelmet és/vagy menedéket kereső egerek – ezúttal valódiak, nem csak a képzelet szüleményei. Tudni kell, hogy minden állattal jóban vagyok, de mivel mindig is olyan felszínes alvó voltam, aki a legkisebb neszre is felriad, ezek a betolakodók rendesen megkeserítették a nyugisnak ígérkező napjaimat. Nem, egy füldugó nem irtja ki a fejemből az egerek jelenlétének gondolatát, sőt: a süketség állapota valószínűleg az öt éve átélt tehetetlenségérzetet váltaná ki belőlem.

Az egerekkel való küzdelmemről is be fogok számolni a Díványon – bizony, nem olyan egyszerű megszabadulni tőlük –, de most térjünk vissza az alvási bénuláshoz. Merthogy ez a becsületes neve annak, amiben részem volt. A másik pedig az alvásparalízis. Egyik szebb, mint a másik...

Azt, hogy nem új keletű jelenségről van szó, a lidérces álmoknak a művészetekben való reprezentációja is igazolja. A tudományok fejlődésének köszönhetően ma már egyre több ismeretünk van az alvás, az álmodás, valamint az alvászavarok fiziológiájáról és pszichológiájáról, de még mindig akadnak homályos foltok és találgatások, többek között az alvási bénulással kapcsolatban is.

Az érintettek beszámolóiban ráadásul igen gyakori a természetfeletti, ezoterikus narratíva, az idegen jelenlétnek gonoszként, démonként értelmezése, nem csoda, ha a tudósok fenntartásokkal kezelik ezt a misztikus témát. Egy ismerősöm mesélte régebben, hogy egy időben, miután többször is át kellett élnie az enyémhez hasonló élményeket – csak őt félálomban a sátán fojtogatta –, kétségbeesésében látóhoz fordult. Arról, hogy a története hogyan folytatódott, semmit nem tudok, de a realitás talaján maradva megnéztem, hogy mit mondanak az alváskutatók erről a rendellenességről. 

Tünetek

Az alvásparalízis közvetlenül elalváskor vagy felébredéskor, rendszerint háton fekve jelentkezik. Legjellemzőbb tünete a mozgás‐ és a beszédképtelenség. Ez az állapot néhány pillanatig, ritkábban több percig is eltarthat, ezalatt az ember egyre növekvő félelmet él át, nyomást érez a mellkasán vagy egyéb testrészein, valamint különböző fantasztikus vagy rémisztő hallucinációkban lehet része.

„A bénultságot kísérő hallucinációk skálája széles: míg egyesek a mozdulatlanságon kívül nem tapasztalnak semmit, mások különböző hallási, látási, helyzetérzékelési és tapintási hallucinációkról, lebegő érzésről és testen kívüli élményekről számolnak be. Ezeket az érzékelési élményeket összefoglalóan alvásközeli vagy alvásfüggő hallucinációknak nevezzük” – áll az alvásparalízisről szóló egyetlen magyar nyelvű összefoglalóban. A mellkas tájékán érzékelt nyomás és az idegen jelenlét érzékelése másodlagosan bár, de valamilyen formában szintén előfordul. Ez az, ami az ismerősöm – és még sok más érintett – ébrenléti álmában fojtogató ördög vagy valamilyen más, félelmetes lény formájában jelent meg.

Az alvási bénulás alapvetően nem ártalmas, az emberek mintegy ötöde életében legalább egyszer megtapasztalja anélkül, hogy olyan betegségben (pl. narkolepszia) szenvedne, amelynek az alvásparalízis egyik kísérő tünete lehet. Kellemetlenné a pszichés oldala miatt válik: az ilyenkor fellépő testi bénultság önmagában is ijesztő lehet, nem beszélve a gyakran jelentkező hallucinációkról, az emberek rémületét pedig még tovább fokozza, hogy általában teljesen ismeretlen előttük ez a jelenség.

Mi történik ilyenkor az agyunkban és a testünkben? 

Az alvásparalízis idején megfigyelhető folyamatok fiziológiai hátterével kapcsolatban több elmélet is létezik, az azonban egyértelműnek látszik, hogy egy alvási rendellenességről van szó, azon belül is a REM-alvásban bekövetkező zavarról.

Az alvás gyors szemmozgásos fázisára (REM) a felfokozott agykérgi tevékenység és a test izmainak átmeneti bénulása jellemző: az akaratlagos mozgásért felelős harántcsíkolt izmok megbénulása lényegében egy védekezési mechanizmus, mely arra szolgál, hogy az álombeli mozgások ne jelenjenek meg a valóságban is.

Az izmok gátlásáért felelős rendszer azonban néha hibásan akkor is folytatja a gátló jelek küldését, amikor az alvó már felébredt a REM-alvásból; más esetben pedig azelőtt beindul az izomgátlás, hogy az ember elaludt volna. Alvásparalízisről tulajdonképpen akkor beszélünk, amikor ez a bénulás elalvás közben hamarabb következik be, illetve ha felébredéskor tovább fennáll. Ilyenkor az ember még/már tudatánál van, de az ébrenlét és álom határán az álomra jellemző jegyek is megjelenhetnek.

Az alvásparalízis során tehát egyszerre van jelen az öntudat és a REM-alvásra jellemző körülmények: az alvó szeme nyitva van, érzékeli és felfogja a külvilágot, a teste viszont továbbra is bénult. Mindez azt jelenti, hogy az agyat már elérik a külvilág ingerei (látjuk a szobát magunk körül, halljuk a környező hangokat), miközben az álombeli ingerek továbbra is felváltva hatnak a látó‐, halló‐ és mozgásközpontokra. Ez az információözön az agyat képtelen helyzet elé állítja, amit úgy old meg, hogy az ingerek keltette érzéseket, élményeket egymásra vetíti. (Helló, hallucinációk, helló, képzelt rágcsáló!)

És ha mindez nem lenne elég, a REM alatt felszínessé, gyorssá váló légzés és a légutak összeszűkülése is gondoskodik róla, hogy még kellemetlenebb legyen az élmény: alvásparalízis során a kétségbeesett, mozgásra irányuló kísérletek mellett ez ember megpróbál mélyebben levegőt venni, a légzést segítő izmok viszont nem engedelmeskednek az akaratának, a mellkas továbbra is szinte mozdulatlan marad. Az alvó ennek következtében úgy érzi, mintha valami nyomná a mellkasát, a légutak összeszűkülése miatt lecsökkent légáramlás pedig a fuldoklás, fojtogatás érzetét kelti. 

Lehetséges okok 

Ami az előfordulását illeti, Kanadában, Kínában, Angliában, Nigériában és Japánban végzett felmérések szerint a megkérdezettek 20-60 százaléka élt már át alvási bénulást, a legújabb kutatások, például egy 2011-ben publikált metaanalízis eredményei alapján pedig az emberek 7,6 százaléka tapasztalta már meg legalább egyszer a rendellenességet. Az is kiderült, hogy az érintettek egyharmada valamilyen pszichés zavarral (szorongás, depresszió) küzd, és a pánikbetegek 34,6 százaléka rendszeresen tapasztalja az alvásparalízis tüneteit. 

Az alvási bénulás gyakori tünete a narkolepsziának (az ébrenlétet és az alvást is érintő működési zavar), de migrén esetén is nagyobb eséllyel fordul elő. Mindemellett a tartós stressz, az alvási szokások drámai megváltozása, a rendszertelen életmód, az alkoholfogyasztás és az alváshiány együttese, a háton alvás, valamint hirtelen környezet- vagy életmódbeli változás is kiválthatja az alvásparalízist. (Nesze neked, belga sörrel nyakon öntött költözködés!)

Bár sok mindent nem tudunk még az alvásparalizís mibenlétéről, már csak azért is érdemes foglalkozni a jelenséggel, mert sokkal könnyebb elviselni egy ilyen megrázó élményt, ha korábban már hallottunk róla, ha tudjuk, hogy van ilyen, hiszen így kevésbé ér minket felkészületlenül a bénulás. 

És hogy mi az, ami hasonlóan para tud lenni? Az alvajárás. Erről nincs saját sztorim, viszont többször is írtunk róla a Díványon, ezeket az alábbi linkekre kattintva olvashatod el.