Életünk során elkerülhetetlenek a krízisek, amelyeknek azonban nemcsak az a sorsuk, hogy elszenvedjük őket: a fájdalmas élmények építhetik a jellemünket és kemény leckéket adhatnak, amelyektől empatikusabbak leszünk, és jobban megértjük önmagunkat és másokat. Ha nyitottak vagyunk a változásra és a fejlődésre, az érzelmileg felkavaró tapasztalatokat a hasznunkra fordíthatjuk.
A pozitív pszichológia szerint ehhez hasonlóan tudatosabb, teljesebb, boldogabb élet felé vezet az is, ha minél több katarzisélményt élünk át. Ilyet adhat egy jó film vagy könyv, egy színházi előadás és a táncolás is. A lényeg, hogy minél több érzékszervünk van bevonva, annál maradandóbb lesz az élmény és az ahhoz köthető információk – véli Bolla Anita önismereti mentor, kulturális antropológus, akivel a SimpliCity fesztiválon beszélgettünk krízisről, változásról és a társas kapcsolatok természetéről.
Katartikus önismereti élmény
Ha az önfejlesztésre a katarzisélményt alkalmazzuk, akkor az élmény – intenzitása révén – pozitív üzenetként huzalozza át agyi beidegződésinket. Azaz régi élményeket, érzéseket, gondolatokat és életeseményeket képes átírni, és ez célzottan arra irányul, hogy érzelmi életünk gazdagabb, ugyanakkor könnyebb legyen.
Bolla Anita Érzelmileg minimálban. Az őszi időszak és a minimalizmus című workshopján a természeti évkör őszi folyamatait segítségül hívva beszéltük át érzelmi életünk jelenlegi időszakát, valamint azt, hogy hogyan tudjuk egyszerűsíteni belső világunkat: mi számunkra az igazán fontos, amire valóban szükségünk van, és mi az, ami már megérett arra, hogy kiszanáljuk az életünkből – mint egy-egy fölöslegessé vált ruhadarabot. Egy minden érzékszervünkre ható testélményben volt részünk, amit a végén agyagszoborba formálhattunk és emlékként hazavihettünk. Azt hiszem, utoljára az ayahuascázás során kerültem ennyire bensőséges és békés viszonyba önmagammal.
„Az emberek legtöbbször valamilyen krízis hatására cselekednek másképp. A krízis szó azonban nemcsak válságot, mélypontot, hanem fordulatot is jelent. Személyes döntésünktől függ, hogy egy krízist hogyan élünk meg: előnyünkre fordítjuk vagy elszenvedjük, tanulunk belőle vagy áldozatává válunk. Az embernek ki kell menni a határai szélére, valamilyen veszteség kell hogy érje, meg kell hogy betegedjen, meg kell hogy csalják, el kell hogy veszítse a vagyonát, le kell hogy égjen a háza, el kell hogy hagyják, és akkor talán (!) elkezd másképp nézni az életére. Talán, hiszen az emberi viselkedés nem sematizálható, és egy adott esemény rengetegféle reakciót válthat ki belőlünk. Sokan vannak, akik ugyanazon a téren keresik a vigaszt, ahol a veszteség érte őket: újabb kapcsolatban, újabb autóban, újabb házban, újabb munkában” – magyarázza Bolla Anita.
És hogy mi segíti még a pozitív fordulatot? A kinyújtott biztos kezek. „Egy bizalmas jó barát, egy igaz társ, egy segítő kapcsolat, egy támogató közösség vagy a hit, a spiritualitás felé való fordulás. Minél többször tapasztaljuk meg, hogy nem vagyunk egyedül, hogy van, akire, akikre mindig számíthatunk, annál inkább megértjük, hogy a minőségi kapcsolatoknál nincsen fontosabb” – fűzte hozzá.
Minőség vs. mennyiség
Napjainkban túlságosan nagy jelentőséget tulajdonítanak a társadalmi státusznak, a karrierbeli és anyagi felemelkedésnek. Sokan úgy gondolják, az őszinte emberi kapcsolatoknál többet ér a networking, vagyis a jobb pozíciók elérésének érdekében kötött ismeretségek. Az emberek nem azt tartják szem előtt, mennyire képesek érzelmileg kötődni egymáshoz, hanem hogy mennyi haszonnal jár számukra ismerni valakit.
„Az élő rendszerek mind valódi, folyamatos, kölcsönös kapcsolódásokkal tartják fenn magukat. Így van ez az emberi kapcsolatainkkal is: a személyes jelenlét, a figyelem és az odafordulás az, ami egy köteléket képes mélységeiben fenntartani. Márpedig egy olyan világban, ahol a digitalizáció felkínálja a lehetőséget a felszínes kapcsolatokra, és
ahol az uralkodó korszellem jelszava az individualizmus, könnyű elkényelmesedni és csak a saját igényeinket meglátni a társas kapcsolatokban
– véli Bolla Anita. Szerinte fontos szem előtt tartani, hogy a virtuális tér és világ mind eszközök, amelyek azért jöttek létre, hogy minket, embereket szolgáljanak.
„Rajtunk múlik, hogy mennyi hatalmat adunk át ezeknek, és milyen mértékben marad a mi kezünkben az irányítás, azaz hogy mi vagyunk-e a közösségi oldalakért, vagy azok vannak értünk. Másfelől az sem könnyíti meg a dolgunkat, hogy a mai fogyasztói kultúránk a többre, az újabbnál újabbra és a régitől való megválásra, annak elhanyagolására sarkall. Ám nem feltétlenül az újdonsággal van a baj, hanem a régi megtartásának, fenntartásának hiányával. A mennyiség megszerzése könnyen és gyorsan megy, a minőségé hosszas folyamat: időt kell befektetnünk, ha mély kapcsolódásokra vágyunk. A kérdés az, hogy mi a prioritásunk. Ha pedig valami elromlott, azon kell dolgoznunk, hogy megjavítsuk. Erről szól a fenntartható kapcsolatok elve, ettől lesz valami minőségi a mennyiségi helyett, és ettől leszünk tudatos fogyasztók a kapcsolataink terén is” – mondja a pszichológus.
Amikor egy kapcsolatból „már nem profitálunk”
„Hasznos, nem hasznos, profitálunk-e belőle vagy sem, kell-e még vagy már kidobandó – érdekes, hogy milyen gyakran használunk gazdasági fogalmakat, amikor a társas kapcsolatainkról beszélünk. Márpedig pont ez a gondolkodás az, ami a minőségiből a mennyiségi felé lök minket. Az a tapasztalatom, hogy ma mindenki, aki kellő önismeret nélkül dönt egy kapcsolat végéről, valójában robotpilóta-üzemmódban, jól megtanult, beidegződött sémáira támaszkodva cselekszik. Ezek a megérzéseink nem megbízhatók, hiszen leginkább hárítunk, kívül keressük a hibát, míg magunkba alig nézünk” – magyarázza a szakember.
„A továbblépésnek valódi belső mércének kell lennie. Ha valakit szeretünk, akkor ezt a mércét jó pár síkon megfuttatjuk: Lehetséges, hogy valami saját elakadás miatt nem működik az adott kapcsolat? Természetesen a végletekig nem húzhatunk egyetlen olyan kapcsolatot sem, amiben hosszú távon elsorvadunk, hiába jeleztük a másiknak igényeinket, szükségleteinket szeretetteli hangon. (A sértegetések és hibáztatások nem közlési módok). Az ilyen emberekkel mindenféle kapcsolat természetszerűleg leépül, és azt hisszük, hogy emiatt nem működik. A valódi ok azonban az, hogy jelenleg nincs egy érzelmileg egészséges kultúránk, ami ahhoz szükséges, hogy konstruktív párbeszédek alakuljanak ki az emberek között – a távolságtartás és a kapcsolatromboló veszekedések helyett.”
Egyedül nem megy
Egyre többen nőnek fel úgy, hogy képtelenek biztonságos kötődést létesíteni másokkal, vagyis nehezükre esik megbízni embertársaikban, érzelmileg közel kerülni hozzájuk. A folyamatos szorongás, a konfliktusoktól való félelem akadályozza őket a kapcsolatteremtésben. Egyesek úgy is gondolhatják, nem éri meg időt és energiát fektetni a biztonságos kötődések kialakításába, de olyanok is vannak, akik nem képesek értékelni a stabil emberi kapcsolatok pozitív hozadékait.
Az is előfordul, hogy valaki azért nem enged közel magához embereket, mert úgy hiszi, hogy a másik valamilyen anyagi, érzelmi vagy egyéb hasznot vár el tőle az érzelmi közelségért cserébe. Sokan viszont félnek feladni a saját érdekeiket és önzetlenül segíteni másoknak. Van, aki úgy gondolja, rossz hatással lehet másokra vagy épp saját magára az érzelmi közelség. Betegség, baleset vagy másféle szükség esetén egyesek jobban megbíznak a hivatásos szakemberek – orvosok, ápolók, bébiszitterek – szakértelmében, mintsem hogy barátaiktól, családtagjaiktól kérjenek segítséget. Tartanak tőle, hogy személyes ismerőseik megismerik a sebezhetőségüket, és ez megronthatja a kapcsolatot velük.
„Az ember biztonságra törekvő társas lény. Mióta létezik, azért tesz nap mint nap, hogy biztonságban érezze magát: legyen hol aludnia, legyen mit ennie, legyenek társak, akikkel együtt túlél – ez a belénk kódolt ősi program most is működik, még akkor is, ha úgy tűnik, sokan egyedül élnek túl. Minél inkább egyedül élünk túl, annál magányosabbak vagyunk, és annál nagyobb hiányállapotok jönnek létre. Hiába ösztönöz arra a korszellem, hogy egyedül is meg tudod csinálni, minőségi kapcsolatok nélkül nem megy. Persze, meg tudod csinálni, de azzal számolj, hogy nagyon sivár lesz” – figyelmeztet a pszichológus.
Kilépni egy megszokott, biztonságot jelentő élethelyzetből mindig nehéz és fájdalmas, akár viselkedésről, szokásról, akár kapcsolatok elengedéséről van szó. Egyrészt félünk az ismeretlentől, a bizonytalantól, másrészt nem akarjuk elveszíteni azt, ami a miénk, az identitásunk része: Mi lesz velem? Ki leszek én ezek nélkül? Hogy mit tanácsol a szakember a változtatás és az egészséges kapcsolódások érdekében? Azt, hogy fektessünk minél több energiát önmagunk megismerésébe.
„Ha szembenézünk a hozott mintáinkkal, az érzelmi blokkokkal és a korlátainkkal, miközben igyekszünk választ találni arra a kérdésre, hogy mi lelkesít, mi tölt fel minket, nagy eséllyel rálelhetünk életküldetésünkre – ami kétségtelenül a jóllétünk alapja. Aki pedig elégedett az életével, és a nehézségekből, krízisekből építkezni próbál, annak a kapcsolatai is javulni, de legalábbis rendeződni fognak” – összegezte Bolla Anita.
