Ezért beszélsz, járkálsz vagy eszel álmodban

Sokakkal megesik, hogy beszélnek alvás közben, de alvajárókról is mindenki hallott már. Léteznek még különösebb jelenségek is, például amikor valaki öntudatlan állapotban eszik, vagy éppen autót vezet.

Paraszomniáknak nevezzük azokat a gyakran különös, alvás közben előforduló zavarokat, mint az alvajárás, a rémálmok, az ágybavizelés vagy épp az éjszakai öntudatlan falatozás. Ezek a problémák akkor lépnek fel, ha az alvás szabályozásáért felelős összetett folyamatok koordinálásába hiba csúszik: ilyenkor az agyad egyik része alszik, a másik viszont azt hiszi, hogy ébren van – magyarázza dr. Suzanne Bertisch, a Brigham and Women’s Hospital munkatársa, a Harvard Orvosi Karának alvásszakértője.

Amikor szó szerint megéled az álmaidat

Gyerekkorban megszokottnak számítanak a paraszomniák, felnőttként azonban rendellenes működésre utalnak. Két fő csoportba soroljuk ezeket a zavarokat, aszerint, hogy melyik alvási fázis alatt jelentkeznek. A gyors szemmozgással járó REM-szakasz, vagyis a mélyálom közben élénk, gyakran fantáziadús álmokat élünk át, miközben az agy gátló utasításokat küld a testnek, nehogy a valóságban is reagáljon. A probléma akkor adódik, amikor a mechanizmus működésébe hiba csúszik, ezért elkezdjük végrehajtani, amiről álmodunk – csapkodni kezdünk, fel-alá mozgatjuk a végtagjainkat, kapálózunk, akár ki is pattanunk az ágyból.

Az alvajárás gyakori jelenség
Az alvajárás gyakori jelenségriskms / Getty Images Hungary

A NREM-szakaszokban jelentkező paraszomniák leggyakrabban a harmadik stádiumban, a középmély alvás közben lépnek fel. A legismertebb problémák a lidércnyomás, az alvajárás és a gyakran alvási részegségnek nevezett állapot, amikor felriadva, az alvás és az ébrenlét határán zavarodottságot érzel, lassan térsz magadhoz, nem tudod hirtelen, hol vagy. Az alvás közbeni öntudatlan szexuális gerjedelmet is ide soroljuk. Ezek a problémák gyakran a stressz, az alváshiány vagy más zavarok, például az apnoé (alvás közbeni légzéskimaradás) számlájára írhatók.

Gyakori és különös probléma, amikor az éjszaka során, öntudatlan állapotban valaki kitántorog a konyhába és elkezd falatozni. Ilyenkor gyakran olyan ételekbe is belekóstol, amikre ébren nem lenne gusztusa – akár például a kutyaeledelt is elkezdheti falni, de akár egy cigarettára is ráharaphat, később viszont egyáltalán nem emlékszik rá, hogy evett volna éjszaka. A jelenség oka lehet egyes gyógyszerek mellékhatása, de más éjszakai problémákkal, például a nyugtalan láb szindrómával is összefüggésbe hozták már.

Gyógyszerek is okozhatják

Az alvajárás hátterében örökletes tényezők is meghúzódhatnak. Ha a szüleidnek voltak hasonló problémái, nagyobb a valószínűsége, hogy te is érintett vagy. A REM-szakaszban észlelt élénk mozgások gyakran jelentkeznek idegrendszeri betegségek, például Parkinson-kór esetén, de egyes antidepresszánsok, szorongás és lelki bajok ellen felírt gyógyszerek szintén okozhatnak hasonló tüneteket. Ha gyanú merülne fel egy efféle gyógyszerrel kapcsolatban, minden esetben értesítsd az orvosod, és cseréljétek le a problémás készítményt.

A paraszomniák legtöbb esetben inkább kellemetlenséget okoznak, mintsem komolyabb bajt, olykor viszont – például ha autót vezetsz, vagy veszélyes helyeken botorkálsz holdkórosan – akár súlyosabb baleset is történhet. Ezért is érdemes odafigyelni és elhárítani a bajokat.

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek