Rosszul vagy az autóban? Az agyad szerint megmérgeztek

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Semmi sem ronthat el annyira egy utazást, mint ha közben felfordul az ember gyomra, ha kitartóan émelyeg. Pedig az éles kanyarok után jelentkező hányingerért valójában hálásnak kellene lenned, hiszen arra utal, hogy a szervezeted normálisan működik.

Mi az oka annak, ha elkezdünk émelyegni autózás közben, és nem az indulás előtt gyorsan termoszba öntött kávéban romlott a tej? Kutatók vizsgálták a jelenség hátterét, az eredményekről pedig a Science Alert számolt be.

Pontosan mi zavarja össze az agyunkat? 

Autózás közben az agyunk egymásnak ellentmondó üzeneteket kap, hasonlóan ahhoz, mint amikor méreg kerül a szervezetbe. Azt pedig mindannyian tudjuk, hogy mi a legegyszerűbb módja annak, hogy a test megszabaduljon a mérgektől: igen, egy kiadós hányás.

Tudósok szerint az autóban – vagy más járműben – jelentkező rosszullét oka az, hogy csak nemrég (mármint evolúciós szempontból nemrég) kezdtünk utazni autók, buszok, hajók segítségével, és az agyunknak még nem volt ideje teljesen alkalmazkodni ehhez.

Ha mozgó autóban vagy hajón ülünk, a jármű mozgása ellenére érzékszerveink többsége még mindig azt jelzi, hogy egy helyben vagyunk. Ebbe nehéz is belekötni, hiszen technikailag tényleg nem mozdulunk meg. Ugyanakkor az agyunk tisztában van azzal, hogy bizonyos sebességgel haladunk előre, hiszen a középfülben elhelyezkedő, az egyensúlyérzékünkért felelős kis csövek jelzik neki ezt.

A csövekben lévő folyadék mozog, jelezve, hogy te is mozogsz – miközben a járművön belül még mindig egy helyben ülsz. Durva, ugye? Az agyad tényleg nem tudja, hogy mit higgyen.

Az ő agya sem bírta tovább a sok infót
Fotó: Estradaanton / Getty Images Hungary

Döntés helyett inkább hánysz egyet

Az agyban a talamusz feladata, hogy összegyűjtse a szükséges információkat, és eldöntse, hogy valójában mi történik. Ez azonban gyakran nem sikerül, ezért az agy úgy érzi, hogy a test mérgezés áldozatává vált. Ilyenkor a legjobb, amit tehetsz, ha lehúzódsz az út szélére és kiszállsz, még mielőtt a kárpit bánja a kalandot.

„Azokban az esetekben, amikor az agy összezavarodik és döntésképtelenné válik, biztos, ami biztos, inkább a rosszullét mellett dönt. Ennek eredményeképp gyakori a hányás, hiszen az agy attól tart, hogy valamilyen mérgezés miatt kap ellentétes információkat” – magyarázza Dean Burnett, a Cardiff Egyetem agykutatója. 

Valóban segíthet, ha kinézünk az ablakon, hiszen ez megnyugtatja az agyat, hogy tényleg mozgunk, és minden rendben van. Egy könyv vagy térkép olvasása viszont gyakran csak ront a helyzeten, mert az meg arról értesíti az agyat, hogy egy helyben vagyunk. Szintén segít, ha te vezeted az autót, hiszen így sokkal több vizuális bizonyíték áll az agy rendelkezésére, ami meggyőzi, hogy tényleg mozgásban van a test, sőt te vagy az, aki irányítja a mozgást. Azaz valószínűleg nem mérgeztek meg.

Arra még nem jöttek rá a tudósok, hogy egyesek miért hajlamosabbak a rosszullétre, míg mások nagyon jól elvannak az utakon. Egy 2013-as tanulmány eredményei szerint azok az emberek, akiknek a teste akár egy helyben is, de gyakrabban mozog, hajlamosabbak az utazás közbeni rosszullétre. Sőt, lehet, hogy a rosszullétre hajlamos emberek összességében másképp mozognak.

A kutatók még mindig keresik a családi utazásokat megkeserítő állapot gyógymódját. Az eddigi eredmények alapján a kedvenc zenénk hallgatása vagy magas fehérjetartalmú ételek fogyasztása segíthet abban, hogy az agyunk ne kavarja fel a gyomrunkat.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Mózes Zsófi
Mózes Zsófi
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.