Jól ismerjük már a makacs fehér (vagy sárga) zsírt, ami elsősorban a hason, a fenéken, a combokon és a csípőn rakódik le, ráadásul a 2-es típusú diabétesz kialakulásáért is közvetett módon felel. Néhány éve azonban kiderült, hogy létezik a szervezetünkben egy olyan zsírszövet is, aminek munkájáért hálásak lehetünk.
Mitől olyan különleges a barna zsír?
Az ételből származó energia általában először zsír formájában elraktározódik, amitől fizikai aktivitással szabadulhatunk meg. A barna zsír azonban képes közvetlenül elégetni az ételt, amivel hőt termel, nem is keveset: grammonként 300-szor többet, mint bármely más szövet a testünkben, ez pedig annak köszönhető, hogy a barna zsírsejtek rendkívül nagy számú mitokondriummal (kis energiatermelő struktúrákkal) rendelkeznek, ráadásul ezek a többi sejttől eltérően olyan fehérjét is tartalmaznak (UCP1), amitől a sejtek képesek a zsírt közvetlenül energiává alakítani. A Kaliforniai Egyetem kutatói egérkísérletekkel kimutatták, hogy azok az állatok, amelyeknek a szervezetében több volt ebből a fehérjéből, még a zsírban gazdag étrend mellett is 30 százalékkal kevesebbet híztak, mint a kontrollcsoport.
![shutterstock 334278701](http://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/1783/17832/178327/17832706_9f2a4fcb77da82435f5532b1984b481b_wm.jpg)
A hőtermelő tulajdonság számos emlős és a csecsemők számára is a test melegen tartása miatt fontos, mivel ők nem tudnak dideregni. 2009-ben azonban kiderült, hogy a felnőtt ember szervezetében is megtalálható a barna zsírszövet, elsősorban a nyakban, a vállakban és a gerinc vonalán.
Az azonban, hogy felnőttként ki mennyi barna zsírral rendelkezik, egyénileg változik. A vékonyabb testalkatúaknak általában több van, és valószínűleg ennek köszönhető, hogy egyesek annyit ehetnek, amennyit csak akarnak, mégsem híznak egy dekát sem.
Jó hír azonban, hogy a barna zsírt lehet stimulálni, például fagyoskodással vagy testmozgással, a kettő kombinációjával, hidegben sportolással pedig még inkább. Erről részletesebben itt írtunk.
Háj ellen hideget
Az 1960-as években egy kísérletben az amerikai hadsereg tíz katonáját egy hónapon át naponta 8 órán keresztül 11 Celsius-fokos hőmérsékletnek tették ki. A bőrükre helyezett elektródák kimutatták, hogy a didergés, fázás mértéke idővel enyhült, vagyis az alanyok teste alkalmazkodott a hideghez. Az azonban, hogy pontosan mi áll ennek a folyamatnak a hátterében, még sokáig rejtély maradt.
Ötven évvel később Anouk van der Lans, a holland Maastrichti Egyetem kutatója hasonló kísérletbe fogott, ezúttal azonban a 16 fokos hőmérséklet is elegendő volt ahhoz, hogy hasonló eredményeket érjenek el, és kiderült, hogy a hideg aktiválja a barna zsírsejteket, amik hőtermeléssel akadályozzák meg, hogy kihűljön a test.
Michael Symonds, a Nottinghami Egyetem kutatója munkatársaival mindebből kiindulva kezdett el terápiás megoldásokon dolgozni, Chloe Lambert, a New Scientist újságírója pedig felvette a kutatócsoporttal a kapcsolatot, hogy a laboratóriumukban saját magán tesztelhesse, valóban működik-e a fogyás a barna zsírral. A hőképes kamera kimutatta, hogy amint Lambert egy vödör jéghideg vízbe teszi a kezét, a nyakánál elhelyezkedő barna zsírszövet kivilágosodik és működésbe lép.
Ezután a szakértők tanácsára Lambert mindent megtett, hogy minél több hideghatásnak tegye ki a szervezetét: lejjebb vette otthon a fűtést, kizárólag jeges vizet fogyasztott, amikor csak megszomjazott, hideg zuhannyal indította a napot és rendszeresen látogatta a helyi uszodát is, ahol mindössze 3 fokos vízben úszkált.
![shutterstock 307038494](http://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/1783/17832/178327/17832708_886612f026ea673a8dafd3c73a8c8943_wm.jpg)
De milyen mértékű fogyásra lehet számítani?
Ez is nagyon változó. Egy Japánban végzett vizsgálat során azt találták, hogy azoknál az alanyoknál, akik napi két órát töltöttek egy 17 fokos szobában, 6 hét elteltével 50 százalékkal nőtt a barna zsírszövet aktivitása és a testzsír 5 százalékától sikerült megszabadulniuk. A kísérlet elején az alanyok 108 kilokalóriát égettek el a két óra fázás alatt, a vizsgálat végére azonban ez az arány 289 kilokalória lett. Ez persze nem feltétlenül jelenti azt, hogy valamennyi kalória elégetéséért a barna szírszövet felel. Fontos tudni, hogy az alacsony hőmérséklet által kiváltott didergés (elsődleges hőtermelés) valójában a vázizom összehúzódása által keletkezik, aminek köszönhetően felmelegszik a test és felpörög az anyagcsere. Egy másik, a Cell Metabolism című szaklapban megjelent tanulmányból kiderül, hogy 15 percnyi fagyoskodás alatt annyi irizin hormon termelődik a szervezetben, mint amennyi egy óra mérsékelt testmozgás során. Az irizin pedig azért lényeges, mert az segít a fehér zsírt barna zsírrá alakítani. Na, de mi lesz azzal, aki a hideg gondolatától is irtózik?
A bézs az új fehér
Ott van például a kapszaicin, a chili egyik összetevője, ami gyorsítja az anyagcserét, bár a kutatók még mindig vizsgálják, hogy közvetlenül a barna zsírra hat-e, vagy más úton befolyásolja a kapszaicin a metabolizmust. De a barna zsírnak van más haszna is; például olyan hormonokat is felszabadít, amelyek szabályozzák a glükóz és a zsírsavak metabolizációját, ez pedig a túlsúlyos emberek, a cukorbetegek és a májproblémákkal küzdők számára lehet különösen fontos szempont.
![shutterstock 153403271](http://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/1783/17832/178327/17832704_4f3e45c894f9c1bde38c3b5a05ecf5d7_wm.jpg)
A gond az, hogy tényleg csekély mennyiségű barna zsírral rendelkezünk (ha egyáltalán vagyunk olyan szerencsések, hogy van barna zsírszövetünk), a túlsúlyos emberek pedig általában még kevesebbel, ráadásul a barna zsír az életkorral is elhasználódik. De a sztorinak – és az árnyalatoknak – még nincs vége, 2012-ben ugyanis a Harvard Orvosi Egyetem kutatói felfedezték az úgynevezett bézs színű zsírszövetet is, ami érdekes módon a fehér zsírszövetben szétszórva található meg, de a barna zsírsejtekhez hasonlóan tartalmazza azt a fehérjét, ami kalóriaégetéssel hőt termel.
„A barna zsírral az a baj, hogy a mennyiségét nem lehet befolyásolni, csak a működését fokozni, míg a bézs zsírsejteket nem csak aktiválni, de sokszorosítani is lehet. És ez az, amiben igazán nagy terápiás lehetőségek rejlenek” – állítja Ronald Kahn, a bostoni Joslin Diabetes Center kutatóorvosa.
Több, felnőttek bevonásával készült vizsgálat kimutatta például, hogy a hűvös (19 fokos) szobában való alvás hatására nőtt a fehér zsírsejtekben a glükózfelvétel és javult az alanyok inzulinrezisztenciája, ami arra utal, hogy nőtt a bézs zsír mennyisége. Ez pedig ígéretes eredmény különösen a cukorbetegek számára. De a testmozgásnak is fontos szerepe lehet a zsírszövetek átalakításában, egyes vizsgálatok szerint ugyanis az izommunka is fokozza az irizin hormon termelődését, ami pedig stimulálja a fehér zsírszövetet a bézs zsír termelésére.
Csodát ne várj, de örülj, ha van barna zsírod
Amikor Lambert öt nap után visszatért Symonds laboratóriumába, azt találták, hogy míg saját testhőmérséklete lényegesen csökkent a hidegnek való kitettség miatt, a barna zsírszövet hőmérséklete nem változott. Ez pedig arra utal, hogy a barna zsírszövet valóban aktiválódott és hőt termelt, hogy továbbra is melegen tartsa a szervezetét, de ezután jött a rossz hír: mindennek ellenére Lambert nem veszített a súlyából, sőt egy kilót hízott is. Valószínűleg a barna zsírszövetnek több időre van szüksége, hogy aktiválásával tartós eredményeket érjünk el. Másrészt Symonds szerint az is közrejátszhatott ebben, hogy Lambert az alacsony hőmérsékletet a táplálékbevitel mértékének növelésével igyekezett kompenzálni. Ez nem is meglepő, hiszen a fagyoskodás valóban azt a természetes reakciót váltja ki belőlünk, hogy többet eszünk.
Ígéretes próbálkozások
- Az egyik reménykeltő megoldás a mirabegron nevű hatóanyagot tartalmazó gyógyszer, ami nálunk Betmiga néven kapható. A gyógyszer a hiperaktív húgyhólyag ellenszere és stimulálja a barna zsírsejtek felületén található receptorokat. Egy 2015-ben végzett tanulmányban 12 önkéntes próbálta ki a szert és az eredmények szerint az alapanyagcseréjük napi 203 kilokalóriával nőtt. „A mirabegron lebontja a fehér zsírraktárakat, hogy a barna zsír és más szerveink fel tudják használni” – magyarázza Cypess, a tanulmány szerzője.
- Egy másik megközelítés lehet, ha a fehér zsírt laboratóriumi körülmények között barna zsírrá alakítva helyezik vissza az ember szervezetébe.
- De már egy olyan gyógyszer kifejlesztésén is dolgoznak a kutatók, ami utánozza a hideg hatásait. A Kaliforniai Egyetem kutatói felfedezték, hogy hideg körülmények között a test jeleket küld a mikrofágnak nevezett immunmolekuláknak, amik a fehér zsírsejtek barnává alakítását váltják ki, és ezáltal beindítják a hőtermelés folyamatát. Egy kísérletben egerekbe fecskendezték ezeket a jelző molekulákat, aminek hatására ugyanaz az immunválasz jött létre, mint hideg hatására, és az állatok 10 százalékkal több energiát égettek el.
Önmagában tehát a barna zsír nem váltja meg a túlsúlyos emberiséget, de a kalóriabevitel csökkentésével és a rendszeres mozgással kombinálva azt valóban eredményesebb lehet a fogyókúra. Még napi plusz száz kilokalória elégetése is havi fél kiló súlyvesztéshez vezet, ami hosszú távon elég motiváló eredmény. A barna zsír megléte, illetve mennyisége pedig az anyagcserénk egészségének egy mutatójaként is szolgálhat a jövőben.
Az tehát már nagy szerencse, ha van némi barna zsírod. Már csak meg kell tanulnod kihasználni annak áldásos hatásait, ehhez pedig itt találsz néhány hasznos tippet.