Hannáéknál a „szülői” hálót egy hatalmas, ilyen-olyan darabokból összetolt matracfelület borítja. Kellett a hely, mondja, a három fiunkkal alszunk itt öten éjszakánként. Egyáltalán nem zavar minket, hogy itt alszanak a gyerekek, sőt nekem nagyon megnyugtató, hogy hallom a szuszogásukat éjszaka. Úgyis teljesen kimerülök estére, elalszom velük, akkor meg sokkal jobb, ha együtt vagyunk. Majd ha akarnak, akkor átköltöznek a saját ágyukba, de mi nem fogjuk kirakni őket.
Ezzel szemben Bogiéknál a kisbaba kétnapos korában bekerült az ízlésesen berendezett gyerekszobába. - Meg kell szoknia, hogy ez az ő helye, ha az első pillanattól kezdve itt alszik, akkor semmi gondja nem lesz vele, és talán kevesebbet is fog felébredni éjjel. Hallottam olyan családokról, ahol még az iskolás gyerekek is a szülők ágyában alszanak, hát ez szerintem szörnyű. Természetellenes, nem marad a szülőknek magánélete, és a gyerek is furcsa képzeteket alakít ki sajátmagáról. Hát ilyen nálunk nem lesz.
Joli gyerekei már felnőttek, és a férjével is évekkel ezelőtt döntöttek úgy, hogy mindkettejük éjszakai nyugalma érdekében külön hálószobát fognak használni. Joli mégsem maradt egyedül az éjjeli órákra, állandó hálótársai vannak: a család két ír-szettere. - Szerintem embertelen, ha valaki nem engedi meg a kutyájának, hogy vele aludjon. Evolúciósan úgy alakult ki, hogy a kutyák, az ember állandó társaiként együtt vannak a gazdával. A farkasfalka is egymással összebújva alszik, ugyanígy tették ezt az ősemberek is a kutyáikkal a barlangban. Ahhoz, hogy a kutyák nyugodtak legyenek, igazán jól kötődjenek a gazdájukhoz, szükségük van a közelségre. És nekem is jó, hogy nem vagyok egyedül. Szállodában vagy valahol máshol már nem is alszom olyan jól, hogy nem érzem a lábamnál a szőrös, meleg testüket. Mit érdekel engem, hogy mit mondanak mások? Mások hülyesége miatt nem fogom megfosztani magunkat attól, ami mindnyájunknak tökéletesen megfelel.
- Sosem gondoltam volna, hogy együtt fogok aludni a macskámmal – meséli Timi. De ahogy hozzám költözött nagyon hamar kiderült, hogy nem tudom visszatartani. Bejött az ajtó szellőzőrésén. Meg egyébként is annyira szeret mellettem heverészni. Most már eszembe sem jutna kizárni. (Timi egy reaktív együttalvó, ahogy az később kiderül majd.)
- Kutya az ágybaaaan??? undorodik Péter. Micsoda perverz, egészségtelen dolog ez! A kutya az koszos. Szaga van. Nyáladzik. Eszembe nem jutna beengedni az ágyamba. Sőt még a házba sem jöhet be. Én nagyon szeretem a kutyámat, de megvan a helye a kutyának is és az embernek is. Van neki összkomfortos kutyaháza kint a kertben, nagyon klasszul elalszik ott. Beengedni az ágyba?! Istenem…
Általában mindenkinek van véleménye az együttalvásról. Elég határozott. Talán azelőtt még határozottabb, mielőtt megjelenne az ember életében az első kutya vagy kisbaba. A kutatási eredmények is változatosak arról, hogy jó-e vagy nem a kisgyerekekkel vagy a kutyával, macskával együtt aludni.
Régen hogy volt?
Társadalmanként, kultúránként változó az, hogy hogyan viszonyulnak az emberek ehhez a kérdéshez. Igaza van Jolinak abban, hogy az ősközösségekben sokkal gyakoribb volt az együttalvás. Az ausztrál őslakosok rendszeresen együtt aludtak kutyáikkal, hogy megvédjék egymást a rossz szellemek éjszakai áldatlan tevékenységétől. Van is egy olyan ausztrál kifejezés, hogy háromkutyás éjszaka, amit mi kutyahidegnek mondanánk. Olyan hidegnek, hogy három kutya kell ahhoz, hogy valamennyire kiolvadjon az ember lába.
A középkorban az emberek együttalvása is sokkal általánosabb volt. Az egész család, és a vendégek is ugyanabban a szobában voltak, akár egy ágyban is aludtak. Másrészt viszont például a középkori Angliában a kutyáknak elkülönített helye volt az udvaron. Minél közösségibb, keletibb egy kultúra, annál megszokottabb az éjszakai nyugvóhely másokkal való megosztása. De hát azért már senki sem az őskorban él, egy kultúrközi kutatásban utánajártak, hogy manapság hol mi a szokás. Az 53 vizsgált társadalomban csupán hét engedte be a házba az állatokat. Azt mondják, ahogy az emberiség egyre civilizáltabb lett, úgy rakta egyre kijjebb a kutyáját, megszabadulva a sok rossz hatástól, ami az együttalvással jár. Így ez alapján azt is gondolhatjuk, hogy a mai, a nyugati társadalmakra jellemző háziállat tutujgatás, és az állatok intim terünkbe fogadása valamiféle aberráció, civilizációs visszalépés.
Kétféle együttalvó van: kezdeti és reaktív
A kezdeti együttalvók azok, akik már a házikedvenc hazahozatala előtt, vagy babájuk megszületése előtt tudják, hogy befogadják az új jövevényt az ágyukba. És vannak azok, a reaktívak, nem így tervezték, de az élet ezt hozta. Náluk általában csak akkor lesz éjszaka valamiféle nyugalom, ha beeresztik új családtagjukat az ágyba. Magyarán az állat vagy a kisbaba viselkedése váltja ki az éjszakai összebújást.
Mindkét csoportnál végső soron ugyanaz az indok: azt szeretnék, hogy új hálótársuk biztonságban érezze magát, érezze, hogy a gondviselő ott van, és kialakuljon egy szoros kötődés, ami a jó érzelmi kapcsolat alapja.
Most már biztosan a hajukig szaladt a szemöldökük azoknak, akik szerint a gyerek és a kutya azért egészen más tészta, minek mosom őket egybe? Leginkább azért, mert általában nagyon hasonló okok miatt választják az emberek, hogy együtt alszanak az állatukkal, mint a gyerekükkel, és hasonló okból szokták ellenezni is a két dolgot.
Miért ne?
Négy témakör köré csoportosul az együttalvás-ellenzők álláspontja:
- Egészségügyi megfontolások
- Nem pihentető
- Diszfunkcionális viselkedések kialakulása
- Szexuális eltévelyedések, problémák
Az egészségügyi aggodalmak a gyerekekkel, kisbabákkal való együttalvás esetén leginkább a gyerekek életben maradási esélyeire vonatkoznak. Az együttalvás sokak szerint növeli a bölcsőhalál kockázatát, de ha ez nem is történik meg, könnyen előfordulhat, hogy a felnőtt véletlenül ráfekszik a babára, és az nem kap levegőt. Azután ott van még, hogyha a szülő alkoholt fogyasztott vagy dohányzik, akkor a kipárolgás is káros a babákra. Az állatokkal kapcsolatban fordított az egészség-féltés: nehogy elkapjunk valami betegséget, bolhát az állattól. A vizsgálatok azt mutatják, hogy tisztán tartott, rendszeres állatorvosi vizsgálaton átesett négylábúaknál nem igazán jellemző, hogy betegséget terjesztenének gazdáikra.
Az ágy megosztása szükségképpen azzal jár, hogy egy-egy könyök belefúródik az oldalunkba, egy önfeledt alvó szájba-szuszog, és valaki – mintha ez kellene a boldogságához – állandóan lerántja a takarót rólunk. A szüleikkel együttalvó babák valóban sűrűbben ébrednek éjszaka, mint különrakott társaik, ezzel is növelve szüleik fáradtságát. Így tehát az együttalvás sokak szerint kifejezetten fárasztó tevékenység, áldott pihenés helyett egymást akadályozó macera.
Az együttlavással járó furcsa, és nem megfelelő viselkedések körébe az tartozik, hogy a gyerek túlzott függőséget alakít ki a szülőjével, édesanyjával. Annyira hozzászokik az állandó testkontaktushoz, hogy nem ereszti el egy pillanatra sem, nappal sem. Sűrűbben felébred, és kialakulhatnak nála alvászavarok. Elképzelhető, hogy az örökös együttlét miatt a szeparációs szorongása olyan méreteket ölt, hogy nem tud csoportokban, közösségekben működni. Ugyanígy a kutyákkal kapcsolatban is a szociális normák eltorzulásától tartanak az ellenzők. Felborul a hierarchia, a kutya túlzottan nyeregben érzi magát, és dominálni akarja a gazdáját. Magyarán szólva nem tudja majd, hol a helye. Azt is mondják, hogy a többi kutyával fog hülyén viselkedni, túlságosan embernek képzeli magát. Így például egy vendégségben is, nem hagyja beszélgetni az embereket, hanem szó szerint beleugat mindenbe.
A szexualitásba is bezavarhat az együttalvás. A gyerekek esetében rossz hatással lehet az érzelmi és szexuális fejlődésükre, ha látják, hallják szüleiket olyankor, amikor nem kéne. Különösen nagyobb gyerekeknél előfordulhat, hogy a felnőtt érdeklődése feléjük fordul, aminek a következményei mindenki számára világosak. De még enélkül is, kialakulhat a gyerekekben szexuális jellegű vonzódás a velük egy ágyban lévő szüleik felé, ami szintén nagyon negatív hatás, mondják az ellenzők, és ismerteti néhány kutatás. Az állatok jelenléte az ágyban bezavarhat a pár házaséletébe, korlátozva az együttlétek számát, ami kapcsolati konfliktusokhoz vezet. És ne is beszéljünk az állatokkal folytatott szexuális játékokról, amik bár végigkísérik az emberiség történelmét, társadalmilag elfogadhatatlanok.
Miért mégis?
Felsorolva a sok ellenérvet, felmerülhet, hogy ki az az önsorsrontó, aki mindezek ellenére mégis együtt alszik a gyerekeivel, állatával. Rengetegen vannak. Egy felmérés szerint a kutyatartók 50 százaléka. Ha valamit ennyien csinálnak, akkor csak nem totál hülyeség az egész. Az együttalvóknak komoly, általában érzelmi és a kötődéssel kapcsolatos okaik vannak – és amennyi „bizonyíték” van a korábbi ellenérveket alátámasztandó, ugyanannyi rá is cáfol ezekre.
Vannak, akik kimutatták, hogy a bölcsőhalál esélyét kifejezetten csökkenti az együttalvás, de semmiképp sem növeli. Nem jellemző az állatainktól betegséget kapni. Mondják, hogy tulajdonképpen a gyerek esélyeit növeli, normális, természetes dolog, hogy sűrűbben felébred éjszaka, és tulajdonképpen az a veszélyes, ha a saját szoba ingermentes magányában túl mélyen alszik. A szexuális diszfunkciókról is vannak kevésbé riasztó adatok. Azt találták például, hogy katonák gyerekei között, akiknek sűrűn új helyen kellett lakniuk, új közösségekbe beleszokniuk, sokkal kiegyensúlyozottabbak és lelkileg egészségesebbek voltak azok a gyerekek, akik együtt aludtak édesanyjukkal. Az együttalvás nyújtotta biztonság ellensúlyozta a környezet bizonytalanságát. És semmilyen szexuális probléma nem volt jellemző.
Mind a kutyával, mind a gyerekkel együttalvók az érzelmi közelséget, a kapcsolat biztonságosságát emelik ki, ami miatt bőven megéri az együttalvás. Jó a felnőttnek és jó a kis kedvencnek is. A kutatási adatok sem egyértelműek. Így aztán továbbra is mindenkinek döntse el maga, hogy az együttalvó vagy a különágyas csapatba áll be szívesebben. Valószínűleg az lesz a jó döntés, amit a szíve diktál.
Ha többet szeretnél tudni erről a témáról, itt egy átfogó tanulmány a pro-król és kontrákról.
