A sírás természetes viselkedés. Sírással kelti fel a szülők figyelmét egy csecsemő; ijedtében pityereg, fájdalmában bömböl a kisgyerek; de egy megható filmjelenet is könnyeket tud csalni a nagyon empatikus néző szemébe. Zokogunk, ha feszültek, túlterheltek vagy szomorúak vagyunk, és sír a győzelmi mámorban úszó olimpiai bajnok is – örömében. És persze vannak, akik kamu krokodilkönnyekkel próbálnak hatni másokra...
Tényleg, mi értelme itatni az egereket?
A legnépszerűbb és legegyszerűbb magyarázat az, hogy egy kiadós sírás után sokkal felszabadultabbnak érezzük magunkat. A 80-as években ezt a tapasztalatot igyekezett a gyakorlatban is bizonyítani William Frey biokémikus, aki szerint a könnyek által olyan káros anyagoktól szabadulhatunk meg, mint a stresszhormon. Frey azt találta, hogy az érzelmek keltette könnycseppek sokkal több proteint tartalmaznak, mint az érzelem nélküli – mondjuk, a hagymaszeletelés okozta – könnyek, azóta azonban megdőlt ez a hipotézis.
A katarzis mítosza
Mint minden testnedvünk, a könnyek is a vér összetételét tükrözik, de ez nem jelenti azt, hogy a vér ártalmas vegyületektől való megtisztítása lenne a funkciójuk. „A nyáladzástól sem érezzük magunkat jobban, ráadásul egy átlagos pityergés során mindössze egy milliliter könnyet hullatunk” – érvel Ad Vingerhoets, a sírás mechanizmusát kutató pszichológiaprofesszor.
Ettől persze sírni mégiscsak jó, mert ellazítja a testet, nyugodtabban ver tőle a szív, aminek oka, hogy ilyenkor aktiválódik a paraszimpatikus idegrendszer, illetve egy rakás oxitocin termelődik a szervezetünkben. „Laboratóriumi körülmények között megfigyeltük, hogy a sírás nemcsak helyreállítja a hangulatunkat, de valamivel meg is emeli azt, ehhez azonban egy kis időnek kell eltelnie” – állítja Asmir Gracanin, a Tilburg Egyetem kutatója. Az azonban még mindig nem világos, hogy a könnyeknek vagy valami másnak köszönhetjük ezeket a pozitív hatásokat. A legtöbb kutató pedig ma már azon az állásponton van, hogy a pityergésnek nem fiziológiai, annál inkább szociális funkciója van, hiszen sírással azt a jelet küldjük a külvilág számára, hogy:
„Segítségre van szükségem!”
Nyilván azért, mert aki sír, az egy kétségbeesett, tehetetlen ember látszatát kelti. Robert Provine idegtudós szerint az evolúció során a könny szerepe is változott: eleinte a szemek tisztítása és az irritáció enyhítése volt a célja, ami idővel kiegészült azzal a jelenséggel, hogy ha valakinek egy sérülés vagy betegség miatt könnyezett a szeme, akkor társai a segítségére keltek. „Így váltak a könnyek a gondoskodásra és törődésre való igény, vagyis a figyelemfelkeltés eszközévé” – magyarázza Robert Provine. Mi magunk is nap mint nap tapasztalhatjuk, és vizsgálatok is bizonyítják, hogy mennyire jól működik ez a jelzés. A másodperc töredéke elég ahhoz, hogy egy szomorú, síró arc a szimpátia, az együttérzés és a támogatásra való hajlandóság érzését váltsa ki belőlünk. Másrészt azért is vannak ránk olyan nagy hatással a könnyek, mert valódi, őszinte érzelmeket tükröznek. Talán a színészek tudják a legjobban, mennyire nehéz kierőltetni magunkból néhány könnycseppet. Na jó, azért nem mindig kell bedőlni egy síró személynek, mert vannak, akik tényleg jól tudják imitálni a sírást.
Kik a sírósabbak?
Ad Vingerhoets professzor megfigyelései szerint a kimondottan empatikus emberek mellett a neurotikus zavarban szenvedők sírnak a legtöbbet. A narcisztikusak, a pszichopaták és a hisztiző gyerekek számára a sírás a manipuláció eszköze, de leginkább a szociopaták hajlamosak krokodilkönnyeket hullatni. Létezik egyébként az embernél egy ritka idegi rendellenesség, amit krokodilkönny-szindrómának neveztek el. A betegség úgy alakul ki, hogy az arcideg sérülése miatt az eredetileg a nyálmirigyeket beidegző rostok a könnymirigy felé nőnek vissza. Ezt követően a korábban nyálelválasztást kiváltó ingerek (táplálék látványa, illata) könnyezést is okoznak az érintett személynél.
Állatkísérletek során ugyan kimutatták, hogy a tesztoszteron hormonnak van egyfajta könnyvisszatartó hatása, azt nem tudni, hogy ennek mennyi köze lehet ahhoz, hogy a férfiak jóval kevesebbet sírnak. A statisztikák szerint egy felnőtt nő évente átlagosan 64-szer sírja el magát, míg egy férfi csupán 17-szer. Szerepe lehet ebben a prolaktin hormonnak is, amelyből 60-szor több termelődik a nőben, mint a férfiban, de annak a társadalmi jelenségnek is, hogy a nőknél elfogadott, a férfiaknál pedig kevésbé megengedett a sírás.
Amíg a gyerekek iskolába nem kerülnek, egy kisfiú és egy kislány körülbelül ugyanannyit sír. Csak az iskoláskor után figyelhető meg, hogy a fiúk lényegesen kevesebbszer hullatnak könnyeket – ami egyértelműen jelzi a társadalom üzenetét feléjük, miszerint a sírás a gyengeség jele.
Persze bizonyos kontextusban, például a versenysportok világában kevésbé érzik cikinek a férfiak, hogy nem tudják visszafogni magukat. Gondoljunk csak a focidrukkerek viselkedésére: az üdvrivalgás és anyázás mellett a győzelem vagy vereség okozta sírás-rívás sem ritka pillanata a meccseknek.
Többet is sírhatnának
A Pennsylvania Állami Egyetem kutatói azt találták, hogy sokkal kompetensebbnek ítéljük meg azokat a férfiakat, akiknek érzelemkifejezése intenzív, mégis kontrollált egy-egy szomorú helyzetben – szemben azokkal, akik nem mutatják ki érzelmeiket. Nyilván ezek a reakciók azt sugallják, hogy a férfiak is emberek, érző lények.
Az sem mindegy, hogyan
Úgy tűnik tehát, hogy a sebezhetőségünk felfedése néha tényleg jól tud jönni, de a sírással is okosan kell bánni. „Az, hogy mennyire pozitívan, vagyis elfogadhatónak ítélik meg könnyeinket, azon is múlik, hogy mi az, amin kesergünk: valami komoly és fontos oka kell hogy legyen a sírásnak, és az is igaz, hogy a kevesebb több: jobb benyomást keltünk, ha a hisztérikus kirohanás helyett visszafogottabban pityergünk” – nyilatkozta Stephanie A. Shields, a Pennsylvania Állami Egyetem pszichológiaprofesszora a New Scientist – The Collection magazinnak.
Az öröm is rendesen megríkat
Ahogy idősödünk, egyre jobban bírjuk a fizikai fájdalmat, illetve egyre többet siránkozunk érzelmi, erkölcsi megpróbáltatások miatt. Ugyanakkor felnőttkorban már a pozitív élményektől is többször sírjuk el magunkat, ennek pontos oka azonban továbbra is rejtély. Mondjuk, egy esküvői ceremónián sem feltétlenül örömkönnyek árasztják el az arcunkat, hiszen szeretteink házassága keserédes érzelmeket is kiválthat belőlünk: egy-egy közös mérföldkőnél észbe kapunk, hogy mennyire elszaladtak az évek, ahogy szembesülünk azzal is, hogy bizony nem vagyunk halhatatlanok. Érdekes tény, hogy időskorban, amikor a különféle nemi hormonok szintje a férfiakban és a nőkben közeledik, vagy közel egyenlővé válik, a nők egyre ritkábban sírnak, míg a férfiak korábbi önmagukhoz képest gyakrabban elpityerednek.
