Ezek lesznek 2017 legjobb diétái?

Olvasási idő kb. 5 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Amerikai szakértők több szempont alapján állították össze a listát. Előzetesen csak annyit, nem árt, ha szereti a zöldségeket.

Trendelőrejelző cikkünkben már írtuk, hogy idén nem lesz túl sok életmódos újdonság, és ezt igazoljaUS News and World Report éves listája is, amit dietetikus és más táplálkozási szakemberek állítanak össze. Az illetékesek összesen 38 étrendet osztályoztak aszerint, hogy mennyire egészségesek, hatékonyak, milyen könnyű tartani magunkat a szabályaikhoz és így tovább A szakértők emellett készítettek tematikus rangsorokat is. Részletek a hajtás után! 

1. DASH diéta

Ez már a hetedik év, hogy a DASH vezeti az általános listát. Ennek az étrendnek az a célja, hogy csökkentse a vérnyomást és a koleszterinszintet, és ezzel megelőzze a szív- és érrendszeri betegségeket. Emellett hatásosan lehet vele fogyni is, mivel rengeteg gyümölcs, zöldség, alacsony zsírtartalmú tejtermék van benne, viszont kevés zsíros, édes és koleszterin-dús étel. „Változatos, kiegyensúlyozott étrend, csak a szükséges megszorításokat tartalmazza, hosszú távon is követhető. Én is ezt tettem volna az első helyre” – nyilatkozta nekünk korábban Varga Dóra dietetikus.

A maximálisan elérhető 5 pontból 4,2-őt kapott. 

2. Mediterrán étrend

Mi is nagyon sokszor megírtuk már, hogy miért is olyan jó dolog a délebbi országokban élők étrendjét követni. A képlet egyszerű: a mediterrán országokban legtöbb alapanyagot nyersen vagy párolva, grillezve fogyasztják el, főként növényi eredetű alapanyagokat fogyasztanak, előnyben részesítik a fehér húsokat, így a szárnyasokat, és sok tengeri halat, tenger gyümölcseit (kagyló, rákok, tengeri sün, polip) esznek, a tésztaféléket többnyire durumbúzából készítik, sót csak keveset használnak, inkább zöldfűszerekkel ízesítik az ételeket, az állati eredetű zsiradékok helyett pedig olívaolajat használnak.

A maximálisan elérhető 5 pontból 4,1-et kapott. 

3. MIND diéta

A tavalyi második helyezett olyan ételekre helyezi a hangsúlyt, amelyek állítólag jót tesznek az agyműködésnek, és tulajdonképpen az előző két étrend szerelemgyereke. Ennek a sarokkövei a bogyós gyümölcsök, a leveles zöldségek, a csonthéjas magvak és az olívaolaj. 

A maximálisan elérhető 5 pontból 4-et kapott. 

4. Flexitarian diéta

Ez egy amerikai dietetikus, Dawn Jackson Blatner módszere, és főként azoknak ajánlott, akik szimpatizálnak a vegetáriánus étrenddel, de nem akarnak teljesen lemondani a húsokról. Persze alapvetően azt ajánlja, hogy ha lehet, ezeket helyettesítsük tofuval, hüvelyesekkel, csonthéjas magvakkal vagy éppen tojással, de ezért néha belefér még egy kis állati eredetű táplálék. 

A maximálisan elérhető 5 pontból 3,9-et kapott. 

4. A Mayo Klinika diétája

A lényeg: szabaduljunk meg a rossz szokásainktól, és helyettesítsük ezeket egy rakat jó szokással. Jól hangzik, nem? Az első szakaszban, ami két hétig tart, akár 4,5 kilótól is meg lehet szabadulni állítólag, majd azt követően heti 0,5-1 kg-ra áll be a fogyás mértéke. Az életmódprogramhoz egy saját ételpiramis is tartozik, amelynek legalján - kapaszkodjon meg - a zöldségek, gyümölcsök és a teljes kiőrlésű gabonák helyezkednek el, vagyis ezekből kell enni a legtöbbet. 

A maximálisan elérhető 5 pontból 3,9-et kapott. 

4. TLC diéta

A TLC a Therapeutic Lifestyle Changes (gyógyászati életmód-változtatás) rövidítése, és azoknak fejlesztették ki, akiknek magas a koleszterinszintjük. A módszer szerint magas rosttartalmú, rengeteg gyümölcsöt és zöldséget, összetett szénhidrátokban gazdag ételeket kell fogyasztani, viszont búcsút kell inteni a túl sós ételeknek és az egészségtelen telített zsírsavaknak.

A maximálisan elérhető 5 pontból 3,9-et kapott. 

4. Weight Watchers/Súlyfigyelő diéta

Régi, és nagyon népszerű módszer, amit nemrég egy kicsit felfrissítettek, ez lett a Beyond the Scale Program. Az alapvetés az, hogy a kalóriaszámlálás önmagában nem elég, az egész hozzáállásunknak, gondolkodásmódunknak meg kell változnia. Az ételeket és italokat egyébként saját pontrendszer alapján osztályozzák - minél több benne a telített zsírsav és a cukor, annál magasabb a pontszáma, és minél több benne a fehérje mondjuk, annál alacsonyabb, és alapvetően a fogyókúrázó akkor jár jól, ha olyan ételeket eszik, amelyiknek alacsony a kalóriatartalma, mégis eltelíti. 

A maximálisan elérhető 5 pontból 3,9-et kapott. 

8. Termékenységi diéta

Nem nehéz kitalálni, hogy ennek az étrendnek elvileg az lenne a célja, hogy megnövelje a nőknél a teherbeesés esélyét, és a módszert a Harvard Egyetem két munkatársa, Dr. Jorge Chavarro és Dr. Walter Willett dolgozta ki. A tíz lépésből álló program szerint fontos, a növényi eredetű fehérjék és olajok fogyasztása, de a magas zsírtartalmú tejtermékek is elősegíthetik a fogantatást, a vörös húsokkal, a rossz zsírokkal és finomított cukrokat tartalmazó ételekkel viszont pont az ellenkező hatást lehet elérni. 

A maximálisan elérhető 5 pontból 3,8-at kapott.

8. Volumetrics diéta

A módszert a Pennsylvaniai Állami Egyetem egyik oktatója, Barbara Rolls dolgozta ki, és főként azoknak kedvez, akik szeretik a zöldségeket és a leveseket. Az étrendnek az az alapja, hogyha egységnyi térfogatban kevesebb energiát tartalmazó ételeket (pl. vízben, rostokban gazdag, de nem éppen kalóriadús zöldségeket) eszünk, akkor úgy lakunk jól, hogy összességében kevesebb kalóriát viszünk be a szervezetünkbe. Az ételeket ez alapján egyébként négy csoportba osztja, és nem feltétlenül kell lemondani a csokiról és a süteményekről sem, csak minimalizálni kell ezeknek a fogyasztását. 

A maximálisan elérhető 5 pontból 3,8-at kapott.

10. Jenny Craig

A celebek, mint például Kirstie Alley vagy Mariah Carey kedvenc diétája. A fogyókúrázók személyreszabott étrendet és edzéstervet kapnak, és hetente találkozhatnak a program egyik tanácsadójával. A kúrának nincs meghatározott hossza, de az első időszakban előrecsomagolt ételt kapnak, akik csatlakoznak, utána pedig mindenki főzhet magára. A napi kalória adag egyébként 1200 és 2300 kcal között mozog a résztvevő súlyának, motivációjának és edzéstervének függvényében. 

A maximálisan elérhető 5 pontból 3,7-et kapott.

Tematikus toplisták

A legjobb fogyókúrás étrend

1. Weight Watchers
2. Volumetrics
2. Jenny Craig

A legjobb gyors fogyást ígérő étrend

1. Weight Watchers
1. HMR Program
3. Biggest Loser (Nagy fogyás)

A legjobb egészséges étrend

1. DASH diéta
2. Mediterrán étrend
3. MIND diéta

A legjobb szívbarát étrend

1. Ornish diéta
1. DASH diéta
3.TLC- diéta

A legjobb növényi alapú étrend

1. Mediterrán étrend
2. Flexitarian diéta
3. Ornish diéta

A legkönnyebben követhető étrendek

1. Mediterrán étrend
1. Weight Watchers
1. MIND diéta

A legjobb kereskedelmi étrend

1. Weight Watchers
1. A Mayo Klinika diétája
3. Jenny Craig

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Dívány ‎
Dívány ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.