Minden, amit tudni akart a félelemről

Egyes idegkutatók szerint az ember a legnyugtalanabb élőlény, hiszen gondolkodással és tanulással képes problémákat, illetve félelemképzeteket alkotni a fejében. Éppen ezért nem is kell semmilyen ijesztő eseménynek történnie ahhoz, hogy akár rettegést váltsunk ki valakiből. Szakértőhöz fordultunk, hogy kiderítsük, mi mindentől fél az ember manapság, és mit tehetünk, ha az aggodalom kóros rettegésbe csap át. 

A rettegés oka régen és ma

Őseink korában az életben maradásra való törekvés azt jelentette, megmenekülni a ragadozók elől, elkerülni betegségeket, illetve túlélni természeti katasztrófákat, vagy bármilyen helyzetet, ami az életünket fenyegeti. Az évszázadok alatt azonban megváltozott, illetve bővült a rettegést keltő tényezők köre. A Chapman Egyetem kutatói 1500 önkéntest kérdeztek legfőbb félelmeik tárgyáról, és a top 5-ös listában végül a kormányzati korrupció, a cyber-terrorizmus, a személyes adatok nyomon követése a kormány vagy más szervezetek által, a terrortámadások és a biológiai hadviselés szerepelt mint fő kiváltó ok. „Tény, hogy ezek káros, tartós és pusztító események, de valóban ezek okozzák nyugtalan éjszakáinkat vagy állják utunkat céljaink elérésében?” – teszi fel a kérdést Theo Tsaousides neuropszichológus a Psychology Today oldalán. „Mi a helyzet olyan közvetlenül minket érintő eseményekkel, mint a munkahelyünk elvesztése, a pénzügyi gondok, a betegségek, vagy amikor a gyerekünket zaklatják az iskolában? Úgy tűnik, saját gondjaink nagysága össze sem hasonlítható egy robbanásveszéllyel vagy terrortámadással, mégis egyéni félelmeink irányítják mindennapjainkat és tetteinket” – fűzi hozzá a szakértő.

Sokszínű rémület

- A félelem egy alapérzelem, amely egy tényleges vagy vélt, jóllétünket fenyegető veszély alkalmával lép fel. A szorongástól az különbözteti meg, hogy tárgyra vonatkoztatott, míg a szorongás tárgy nélküli, „szabadon lebegő félelem” – mondta a Díványnak Merhán Mónika klinikai szakpszichológus, a Budai Pszichológus Központ munkatársa. 

- Vannak korspecifikus félelmek (pl. a szeparációs félelem), amelyek lehetnek túl intenzívek az adott életkorhoz képest, vagy egy bizonyos életkoron túl már nem tekinthetőek egészségesnek. A veleszületett félelem (pl. a hangos zajoktól való félelem) a születést követően azonnal megjelenhet a félelemkeltő szituációval egy időben. A kognitív fejlődés előrehaladtával egyre kevésbé lesznek a félelmek szituációfüggők és óvodáskorra megjelenik a szorongás és a szociális félelmek, serdülőkorra pedig a nemi szerepekkel kapcsolatos félelmek is kialakulhatnak, illetve erősödhetnek a szociális félelmek (elutasítástól való félelem, teljesítményszorongás) – magyarázza Merhán Mónika.

- Mindemellett a félelem lehet konkrét - amikor az azt meghatározó tárgy vagy esemény a személy közelében található -, illetve szimbolikus (félelem a sötéttől, haláltól, iskolától), egy másik osztályozás alapján pedig beszélhetünk külső, a környezetből származó események következtében kialakuló félelemről, illetve belső konfliktusról (pl. számunkra egymással összeegyeztethetetlen célok közül kell választanunk). Dr. Karl Albrecht szerint függetlenül attól, hogy milyen mértékű az érzés, a félelem öt fő kategóriába sorolható: ezek a kihalástól való félelem, a csonkítástól való félelem, az autonómia elvesztésétől való félelem, a szeparációtól való félelem és az egó halála okozta félelem.

Mitől függ, hogy mennyire vagyunk félősek?

- Sok mindenen múlik, hogy ki, mitől, és mennyire fél. A genetikai sérülékenység mellett a korábbi tapasztalatok, esetleg traumák nagy szerepet játszhatnak abban, mennyire ítélünk veszélyesnek egy adott szituációt. Éppen ezért van fontos szerepe az önbizalomnak, hiszen ha a személy elhiszi magáról, hogy képes megbirkózni a helyzettel, akkor máris sokkal jobb esélyekkel indul - mondja a szakértő.

Hogyan reagálunk egy-egy vészhelyzetre?

A félelmet vagy szorongást különböző fiziológiai jelenségek kísérhetik: felgyorsul a szívverés és a légzés, megemelkedik a vérnyomás és a vércukorszint, kitágul a pupilla, megfeszülnek az izmok, fokozódik az izzadás. Testünk ilyenkor felkészül a közeledő veszélyre, a „harcolj vagy menekülj” reakcióra. A hipotalamusz aktiválja a szimpatikus idegrendszert, amely fiziológiai változásokat idéz elő és rengeteg hormon szabadul fel a szervezetünkben, a félelmi válasz közvetítésében pedig az amygdalának van nagy szerepe.

- Richard Lazarus stressz-modellje alapján az elsődleges kiértékelés során mérlegeljük, hogy mennyire veszélyes az aktuális helyzet. A másodlagos kiértékelés az a folyamat, amikor keressük a veszély elhárítására alkalmas módszereket, illetve felmérjük, hogy rendelkezünk-e egyáltalán a szükséges eszközökkel. Végül döntést hozunk arról, hogy képesek vagyunk-e megbirkózni a fenyegető dologgal. Ha úgy érzékeljük, hogy nem lehetséges megvédeni magunkat, szorongani kezdünk és elmenekülünk. A stresszkeltő események megítélése egyrészt attól függ, mennyire tartjuk befolyásoló tényezőnek a félelem okát, másrészt attól, hogy mennyire érezzük megjósolhatónak a várható veszélyt – magyarázza Merhán Mónika.

Miért jó, ha félünk?

- A félelmet negatív érzelemnek tekintjük, de valójában pozitív hatása is van: aktivizál, energizál, motivál abban, hogy elkerüljük a veszélyes helyzeteket. Evolúciós szerepe, hogy elősegítse a létfenntartást, fenntartsa az éberséget, ilyenkor ugyanis a figyelem beszűkül és csak arra fókuszálunk, hogyan kerülhetünk biztonságba (pl.: póktól, kígyótól való félelem). Amikor erőfeszítéseket teszünk, hogy megbirkózzunk a helyzettel, akkor aktivizálódik a szimpatikus idegrendszer és fokozódik az adrenalin, illetve a noradrenalin szintje, így a vizsgázástól való félelem a teljesítmény javulását is okozhatja – fűzi hozzá a pszichológus.

Fóbiák és hatásuk

A hosszú távú, fokozódó félelem azonban sok esetben fóbiához vagy pánikbetegséghez vezethet, ami saját egészségünket és társas kapcsolatainkat is veszélyezteti. "A tartós stressz rossz hatást gyakorol fizikai és mentális állapotunkra (szív– és érrendszeri betegségek, pszichiátriai kórképek), legyengíti az immunrendszert és különböző pszichofiziológiai betegségekhez vezethet (gyomorfekély, allergia, asztma, autoimmun kórképek, daganatos betegségek). A túl erős félelem rontja a figyelmet és a teljesítményt is. A szorongóbbak hajlamosak minden feladatban a kudarc lehetőségét látni, és ahelyett, hogy a feladat megoldását keresnék, a hibákat próbálják elkerülni, illetve a lehetséges kockázatot minimalizálni. A fóbiás betegségekben a félelem annyira erős, hogy ismételten elkerülő magatartást eredményez a félelemkeltő szituációkban, például egy agorafóbiás nem megy ki az utcára, nem tud sorba állni, közlekedési eszközökön utazni, míg egy szociális fóbiában szenvedő beteg a nyilvánosságtól vagy az előadói teljesítményt igénylő helyzetektől fél, ahol mások lehetséges figyelmének van kitéve" – fűzte hozzá a szakértő.

Hogyan kezeljük félelmeinket?

Mivel a félelem számos formát önthet és mértéke is egyénileg eltérő, a szakértő szerint az sem mindegy, milyen megküzdési stratégiákat alkalmazunk. - Míg az érzelemközpontú megküzdés során a veszélyre adott reakcióinkat kezeljük, a problémafókuszú megküzdés a fenyegető szituáció ártalmatlannak történő átértékelésére, illetve a helyzet negatív hatásainak csökkentésére, fizikai megszüntetésére irányul. Ha pedig nem tudunk megküzdeni a fenyegető helyzettel, a tanult tehetetlenség állapotába kerülhetünk és a negatív beállítódás, a negatív gondolatok erősödésének köszönhetően depresszió alakulhat ki. A szorongás mértékén szerencsére sokféleképpen enyhíthetünk: rendkívül népszerűek a kognitív- és viselkedésterápiás módszerek és szorongásmenedzselési technikák, köztük a relaxációs módszerek, a légzéstréning, az asszertivitás tréning, a problémamegoldás tréning stb. is hatékonynak bizonyulhat, adott esetben viszont gyógyszeres kezelés is szükséges lehet - figyelmeztet Merhán Mónika.

Ha arra kíváncsi, hogy a "rettenthetetlen" emberek mégis hogyan csinálják, hogy semmitől nem félnek, tudnia kell, hogy ők magasabb önbizalommal rendelkeznek, illetve megfelelően fel vannak vértezve a stressz és a kudarcok ellen, azaz el tudnak bánni a mumusaikkal. "Temperamentumunk mellett fontos a kontroll és az események ellenőrizhetőségének érzése, illetve az énhatékonyság, ami azt jelenti, hogy bízunk abban, hogy rendelkezünk olyan képességekkel, amelyek segítségével hatással vagyunk a szituáció kimenetelére. De segíthetnek az énvédő mechanizmusok is – feltéve, hogy jókor, jó helyen és jó arányban alkalmazzuk azokat" – tette hozzá a szakértő.