“Két kisgyerekünk van, hét hónapja nincs szex. Mit tehetnék? “

Kevés olyan kisgyerekes párt ismerek, akiknél az együttélés és a párkapcsolat maga lenne a megtestesült harmónia. Pedig elvileg milyen jó már nekik: szeretik egymást, szépek, fiatalok, még előttük az élet, és ott vannak a cuki gyerekek. Blabla. 

Kisgyerekekkel életet menedzselni, olyat, amiben esténként van mit enni és nem egy átkozott romhalmaz az otthon nagyon kemény dolog, és mindkét szülő részéről nagy energiabefektetést igényel. Bár lehetne ez máshogy, az általános modell az, hogy a nő 7/24 órás szolgálatban gyerekezik, a férfi meg dolgozik ezerrel, és amikor hazaérkezik, a béke, nyugalom és pihenés helyett egy kikészült asszony és a figyelmet követelő kisgyerekek várják. Mindenki fáradt, mindenki nyúzott, mindenki elégedetlen, és gyakran mindenki többet vár a másiktól. Igaz, ez csak egy klisé (ráadásul rém negatív klisé), és igaz, minden család más, mindenhol máshogy menedzselik a feladatokat, de az biztos, hogy a kisgyerekes családokban megőrizni, fenntartani a jó párkapcsolatot, időt és energiát találni az ember szerelmi életére nagyon nehéz. Azok a párkapcsolatok pedig, amikre nem jut idő, amikkel nem törődnek, folyamatosan romlanak. Valami hasonló történhetett levélírónkkal is, hívjuk mondjuk Krisztiánnak. 

“Ő mondta, hogy ez így nem fog menni, de nem vettem komolyan.”

Krisztián 37 éves, Franciaországban él 11 évvel fiatalabb francia párjával és két kisgyerekével (3 és mindjárt 2 évesek). És nagy a baj odahaza.

“Amióta a kislányunk megszületett, azóta az életem teljesen átfordult, és sajnos nem a jó értelemben. Én úgy éreztem, hogy ha gyermek érkezik a családba, akkor csak neki élünk, én így gondolom jónak, de sajnos a párommal emiatt nagyon megromlott a kapcsolatunk. Szinte csak élünk egymás mellett, és ez nekem nagyon rosszul esik. Már 7 hónapja semmi testi kapcsolat nincs köztünk. Ö azt mondta, hogy sokáig próbáltam irányítani az életét és sokszor mondta, hogy ez nem fog így menni, amit én sajnos nem vettem teljesen komolyan. 

Mivel 7 hónappal ezelőtt azt mondta, hogy elég volt, ott nagyon megijedtem, hogy elveszítem, és ezért próbáltam változtatni magamon, hogy újra rátaláljon a boldogságra. Most sajnos nem tudja megmondani, hogy fogjuk folytatni. Nem látom valami pozitívan a jövőnket, és persze a 7 hónap szexhiány miatt elkezdtem féltékeny is lenni. Sajnos nem tudom hogyan kezeljem őt és a helyzetet. Mindig azt mondja, hogy időre van szüksége, de szerintem 7 hónap elég sok idő ahhoz, hogy az ember döntést hozzon.”

A krízis természetes, a vágy elhalása nem az

Minden ember életében vannak természetes, elkerülhetetlen krízisek. Kamaszkorunkban önmagunkat keressük, később meg kell birkóznunk szüleink halálával, idősen szembe kell néznünk a fizikai állapotunk romlásával, az elmúlással. Hasonlóan ezekhez sokunk számára elkerülhetetlen krízis az is, amikor gyerekünk születik. Ilyenkor ugyanis minden megváltozik. Már nemcsak a párkapcsolatunkat kell működtetnünk, de meg kell tanulnunk szülőnek lenni, elfogadni és szeretni a másikat partnerként, szülőtársként, össze kell hangolnunk a felfordult életünket, együttműködni, fáradtan, nyúzottan, leterhelten is.

Ilyenkor az embernek ráadásul nemcsak önmagával, a saját nehézségeivel kell szembenéznie, megküzdenie, de azzal a változással is, ami a partnerében zajlik. Ugyanis mindenki változik. Az új élethelyzetek mindenkiből képesek újat kihozni, új gondolatokat, vágyakat, igényeket, kétségeket ébreszteni. Ahhoz, hogy átvészeljük a gyerek születésével, a kisgyerekek nevelésével járó nehézségeket, hogy végül egy jól működő, boldog családot tarthassunk fenn, meg tudjuk őrizni a párkapcsolat épségét, az intimitást, a vágyat, követnünk kell a másikban lezajló változásokat is. De a vágy intenzitása még ebben az esetben sem állandó. A vágy ugyanis alapvető természeténél fogva hullámzik az aktuális élethelyzettől, hangulatunktól, életmódunktól, kortól függően.

Azokban az élethelyzetekben, ahol a felek rá vannak szorulva egymásra (a kisgyerekek nevelése tipikusan ilyen), ahol bármelyik fél is kiszolgáltatott, a vágy csökken. Ahogy csökken az olyan kapcsolatokban is, amelyek az összeolvadásra, birtoklásra épülnek. A vágynak ugyanis távolság kell, különállás, az, hogy elfogadjuk a bizonytalanságot: soha nem ismerhetjük meg a másikat teljes mértékben. Ő egy másik lény, hiába szeretjük, soha nem a részünk lesz, hanem a társunk, akivel együtt járjuk részben különböző útjainkat. Ha a másik személyiségének, életének csak egy szeletével találkozunk, ha annak mentén definiáljuk őt, nem láthatjuk teljességében. Ha a másik a szemünkben kizárólag a gyerekeink anyja, apja, tudjuk őt szeretni a legmélyebb gyengédséggel, de ez a szerep ritkán izgató. Pedig a szülőséggel nem szűnünk meg nő és férfi lenni, attól még vannak saját jogon, a gyerekektől független vágyaink, igényeink, és ha meg akarjuk őrizni a vágyat érdemes törekedni arra, hogy ezt az oldalunkat fenntartsuk, erősítsük és igyekeznünk kell a másikban is meglátni ezeket. 

A pszichológus válasza: közös teret kell teremteni

Kedves Krisztián!

Sajnos a leveléből nem sok minden derül ki arról, hogy mi történt pontosan önök között, nem tudom milyen érzések kavarognak a párja fejében, így meg sem kísérlem azt, hogy konkrét tanácsot adjak. Egy biztos: a szexuális élettől való tartózkodás a nők esetében leggyakrabban a párkapcsolattal való elégedetlenségben gyökerezik. Az tehát, hogy ennyi ideje nem volt önök között testi kapcsolat tünet. A problémáiknak egy tünete. Sajnos az együttlétek hiánya idővel tünetből önálló problémává is képes előlépni, és a leveléből úgy tűnik, hogy önökkel is ez történik. Önnel legalábbis mindenképpen. 

Levelében azt írja, hogy második gyermekük születésével önben sok minden változott, hogy ön szerint ilyenkor az a helyes, hogy csak a gyereknek éljenek. Ez egy nagyon szép elképzelés, a gyerekek felnevelése fontos feladatunk az életben, de nem az egyetlen. Attól, mert szülőkké válunk még nem veszítjük el a lényünk többi részét, nem veszítjük el a vágyainkat, az álmainkat. Sokféleképpen állhatunk ehhez a szerephez, de ahhoz, hogy jó szülők legyünk, nem kell feltétlenül az egész lényünket alárendelni a feladatnak. A párja úgy tűnik, nem is kívánja ezt tenni. De akkor vajon mit szeretne ő? Mire vágyik az életben? Mi teszi őt boldoggá? Hogyan teljesedhet ki? Ahhoz, hogy újra közel kerülhessenek egymáshoz, érdemes lenne ezekre a kérdésekre választ kapnia. Kezdje el őt felfedezni, újra. 

Ehhez azonban nyitottságra van szükség, hajlandóságra arra, hogy ne feltétlenül minden az ön elképzelései, akarta szerint történjék, hanem közösen tudjanak kialakítani egy olyan életet, amiben mindketten boldogok lehetnek. Azt írja, rengeteg dolgot megtett, próbált magán változtatni az elmúlt hónapokban, hogy párjának jobb legyen, de úgy tűnik, ez nem segített. Hát hagyja abba. Dőljön hátra, és figyeljen. Próbálja meg megérteni, hogy ő milyen, hogy ő mit akar, ő hogyan szeretné alakítani a dolgokat, és beszéljen vele erről a kérdésről. A vágy felélesztésében ez rengeteget segíthet. 

Egy nő számára gyakran a legjobb afrodiziákum az, ha kívánják, nem a testét, a lényét, őt magát. Ha a párja úgy érzi, hogy eltávolodtak egymástól, hogy minden az ön akarata szerint történt, ha az ő vágyai, elképzelései elsikkadtak, ha ön elégedetlen azzal, ami ő, amivé ő lett az anyaságban, akkor nem érzi azt sem, hogy ön kívánja őt, vágyik rá. Szerintem ezen érdemes megpróbálni dolgozni. 

Teremtsen teret arra, hogy felfedezhesse partnerét, hogy újra saját jogon és ne csak a gyerekei anyjaként lássa. Nem meglepetésekre van szükség, nem virágcsokor kell, meg ajándék, meg plusz feladatok bevállalása a házimunkában, hanem az, hogy a párja azt érezze, ön emberként, nőként tekint rá, hogy érdekli ő maga, a gondolataival, a problémáival. Hívja el randizni, adjon teret, időt arra, hogy legyen ez közös pillanat, amire vágyhatnak, amire készülhetnek. Éppen úgy, mint a kapcsolat elején. Ahhoz, hogy újra felfedezhesse őt, idő kell, adjon magának és neki is. Próbálja megismerni, felfedezni azt az embert, akivé a partnere lett, és ha képes őt úgy szeretni, úgy elfogadni, talán benne is oldódik az ellenállás az ön irányába, hajlandó lesz nyitni, hajlandó lesz tényleg nekiállni megmenteni a családot. Mert valószínűleg a család és a gyerekek számítanak neki, különben 7 hónap alatt valószínűleg tényleg döntött volna: méghozzá azt, hogy nem akar tovább önnel élni. 

Leveléből nem derül ki, hogy mi áll a párkapcsolatuk megromlásának hátterében, így ennél többet nem javasolhatok önnek. Ha nem sikerül feloldódniuk, egymásra hangolódniuk és beszélniük, akkor érdemes elgondolkozni azon is, hogy felkeressenek egy párterapeutát, amennyiben erre lehetőségük van. Addig is érdemes a fentiek mentén próbálkozni, és amennyiben képes rá nem hagyni, hogy eluralkodjon önön a féltékenység. Az nem segít.