Fighter's Run: futás sárban, mocsokban, félistenek között

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Kipróbáltunk egy olyan futóversenyt, ahol vizesárkon, patakon, szögesdrótok alatt kúszva, egy rakás félisten mellett küzdöttünk az életünkért. Videó.

Az elmúlt években kígyózott be Magyarországra a kalandfutás, mely egy futóverseny és egy túlélőtúra kombinációjaként amortizálja le a népeket, akik a pálya végén olyan adrenalinfröccsöt kapnak, hogy nem győzik egymás utáni lőni az örömittas szelfiket. Kipróbáltuk mi is.

Az október negyedikén, a budapesti Pólus Centernél megrendezett Fighter's Run akadály- és terepfutóverseny 3 és 6 kilométeres egyéni számában indultunk el, távtól függően 19, illetve 38 akadályon küzdöttük át magunkat – nézze meg a videóban, mekkora sikerrel:

Ha nincs edzésben, ne próbálja ki

Míg Zimre Zsuzsa  kolléganőnk megelégedett a 3 kilométeres távval, addig Kovács Margó, a Tejben-vajban szerkesztője igazi vaslédiként a 6 kilométeres távot választotta, ami azzal járt, hogy minden akadályt duplán kellett megcsinálnia. Nehéznek találta a konténerpiramist és  ijesztőnek a kamiont, amire nemcsak felmászni volt nehéz, hanem leugrani is, mert csak egy szénabála tudta tompítani az esést. Neki ez elég veszélyesnek tűnt, mert ha valaki melléesik, akkor csúnyán összetöri magát, de ilyet szerencsére nem látott. Mentő pedig természetesen volt a helyszínen.

„A sárban csúszkálást kifejezetten élveztem, a patakban mászkálást is, pedig azt hittem, engem késsel se lehetne belekényszeríteni a Szilas-patakba, aztán tessék. A hat kilométeres pályát kábé egy óra alatt teljesítettem, sajnos nem volt óra felszerelve a célhoz és a rajthoz, így csak saccolni tudok. Ez nagyon lassú futásnak tűnik, pedig azért odatettem magam, el is fáradtam rendesen" – magyarázta a futás végén.  

A pálya 3 kilométeres távra

Összegezve: aki nem tud 5 kilométert gond nélkül lefutni, és nincs edzésben, az ne induljon el – a Legion Run állítólag még ennél is brutálisabb –, és az is hagyja ki inkább, aki ízületi és térdproblémákkal küzd. Nem árt némi karizom, ha pedig tériszonyos, jobb, ha számít rá, nem mennek majd könnyen a leugrások. Mert nem, nem vidám tizenméterről szuggerálni egy szalmabálát, hogy vajon megtart-e.

 

Ott volt, esetleg csinált már ilyet, vagy csak megírná a véleményét? Tegye meg Facebook-oldalunkon!

 
Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Dívány ‎
Dívány ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.