Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
A problémákon kattogás, a jóllétünk tudatos fejlesztésének mellőzése és az önostorozás visz minket a depresszióba.
Bár a depresszió és a szorongás nem feltétlenül valami kemény életesemény miatt alakul ki, egy friss kutatás szerint azért leggyakrabban mégis ez az eredője. Pontosabban az, ahogy az ember hozzááll a történésekhez.
A brit vizsgálatban (heló, brit tudósok!) 32 ezer embert faggattak arról a kutatók, hogy milyen mentális problémák bukkantak fel valaha a családban, milyen traumatikus életeseményeket éltek át, milyenek az anyagi körülményeik, az iskolázottságuk, a szociális körülményeik és mi a helyzet a párkapcsolatukkal.
„A depresszió és a szorongás nem egyszerű jelenségek és nincs egy egyszerű, konkrét okuk sem” –állítja a kutatás egyik vezetője, Peter Kinderman professzor, aki kollégáival együtt arra volt kíváncsi, vajon mitől függ, hogy egyesek jobban, mások kevésbé vannak kitéve a szorongásból és depresszióból eredő szenvedésnek.
Az eredmények szerint pedig ezek a lelkiállapotok leginkább traumatikus életesemények után bukkantak fel, a következő háttérokok pedig a családi előtörténettel, a jövedelemmel és az iskolázottsággal függtek össze. A depresszió és a szorongás alakulásában a szociális- és a magánéletnek volt a legkevesebb szerepe.
Kinderman szerint azonban messze nem az életesemények súlyossága számít, inkább az, amit az ember gondol róla, ahogy feldolgozza, kezeli azt. A kutatók három olyan alapvető gondolkodási jellemzőt, viselkedésmódot is azonosítottak, melyek megnövelték az esélyét a depresszió és a szorongás kialakulásának. Valószínűbben alakul ki tehát azoknál, akik folyamatosan rágódnak a problémákon, akik mellőzik az olyan adaptív megküzdésmódokat, mint a rendesen alvás és evés, na meg a testmozgás, harmadik tényezőként pedig az önostorozást, önmagunk hibáztatását jegyezték fel a kutatók.
A konklúzió pedig az, hogy bár sem a géneken, sem a tapasztalatokon, sem a múlton nem lehet változtatni, a gondolkodásunkon, a hozzállásunkon azonban igen. Persze ehhez bőven kevés, ha valaki arról győzköd minket, hogy az élet valójában szép.
