„Régebben rengeteget repültem álmomban. Az volt benne az igazán jó, hogy közben tudtam: álmodom. Ha pedig álmodom, mindent megtehetek, így repülni is repülhetek. Összeszedtem az erőm, elrugaszkodtam, és csak repültem a szobámban, ki az ablakon, a kutyasétáltató park felett, meg az iskolámban" – mesélte a minap egy barátom kissé párás szemmel, és lerítt róla, hogy mennyire imádta. A mázlista. Én bezzeg csak a rémálmaim közepette döbbentem rá néha, hogy valószínűleg álmodom, szóval nem kell rögtön szörnyet halni a rettegés okozta szívrohamban. De mégis hogyan lehetséges ez? Honnan tudhatjuk, hogy álmodunk, miközben álmodunk? És még inkább: hogy lehet az, hogy ilyenkor képesek is vagyunk irányítani az álmainkat?
Igazából nem is képes rá mindenki. Legalábbis spontán nem. A kutatásokból úgy tűnik, hogy mindössze az emberek 20 százaléka szokta magától, minden előzetes gyakorolás és tréning nélkül megélni azt, amit a tudomány tudatos álmodásnak (lucid dreaming) nevez.
A jelenségre jellemző, hogy az ember tisztában van az állapotával, azaz azzal, hogy éppen álmodik, és általában nincs is kedve felébredni. Öntudattal, szinte éberen vesz részt a valóságosnak, élőnek ható álomvilágában, miközben simán el tudja ezt különíteni a valóságtól. A tudatos álmodás során az ember hozzáfér a saját emlékeihez, párbeszédeket bonyolít le, empátiát érez, éppúgy, mint a való világban. Csakhogy közben képes különleges adottságokkal felruházni magát és képes manipulálni, irányítani az álmát. Ebben ráadásul annyira jók a gyakorlott tudatosan álmodók, hogy meg tudják jegyezni azt is, ha éppen egy álomkutatásban vesznek részt, és az előzetes megbeszélések alapján egyfajta fizikai kóddal, például szemmozgással (mondjuk kettő balra, egy jobbra) jelezni tudják a külvilágnak: ők bizony éppen álmodnak.
De nemcsak erre képes ám ilyenkor az ember. Fel tudja rúgni a társadalmi és fizikai törvényeket, repülni és időt utazni, virtuálisan szimulálni a vágyakat, legyen az a szerelemkeresés vagy éppen a szuperhőslét megtapasztalása. Ilyenkor tehát az ember képes tudatosan újraszervezni, újrafókuszálni a gondolatait és a vágyai mentén képes újraalakítani magát az álmot is. Az álom tehát ilyenkor kicsit hasonlít egy szerepjátékra: a történet a szabad választások mentén alakítható. Mindeközben viszont az álomban szereplő többi karakter a maga világát éli, az ő akaratukat éppen úgy nem tudjuk befolyásolni, ahogy a valóságban vagy a szokványos álmokban.
A jelenségben az a legérdekesebb, hogy olyan ez, mintha egy teljesen éber ember – aki nyilvánvalóan nem hallucinál, hiszen meg tudja különböztetni az álmokat a valóságtól – egy olyan másik világban mozogna, ahol a környezet, a karakterek, a mozdulatok, a történések, a sztori nagyon is valóságosnak hatnak.
Oké, de mi történik ilyenkor az agyban?
Egy népszerű elképzelés szerint a tudatos álmodás átmenet az álom és az ébrenlét között, és úgy tűnik, ebben tényleg lehet valami. A tudatos álmodás ugyanis a legtöbbször REM fázisban, vagyis az alvás fizikailag legaktívabb, ötödik szakaszában történik, de egy hibrid REM-nem REM-ként működik, közel a felébredéshez. A sima álmokhoz képest a tudatos álmok felbukkanásakor a REM szakasz a szokásosnál is nagyobb testi aktivitással jár együtt, például gyorsabb szemmozgással, erősebb elektromos változásokkal a bőrön, az agykéreg bizonyos területeinek lelkesebb pörgésével. Az EEG-vel végzett vizsgálatokon pedig a tudatos álmodás idején nem látszik az éberségre jellemző alfa hullám, a mély alvással együtt járó delta viszont mérhető. A tudatos álmodó tehát biztosan alszik és biztosan álmodik. Csak nem pont úgy, ahogy általában szoktunk.
De vajon miért adta ezt a képességet az evolúció?
Egy elmélet szerint az álmok alapvető funkciója az, hogy felkészítsék az elmét a várható élethelyzetekre, veszélyekre. Az álmok, mint a virtuális szimuláció színterei, lehetőséget adnak, hogy gyakoroljuk az életben előforduló nehéz helyzeteket, hogy előhuzalozzuk ezekre az agyunkat, felkészítsük a lelkünket. Az álmok tehát ebben az értelmezésben a hatékonyabb alkalmazkodás eszközei, a tudatos álmodás pedig egyfajta upgrade, egy még menőbb lehetőség a szimulációra. A tudatos álmok erőt adhatnak az élethez, új élményeket, tapasztalatokat, amikkel fejlődhetünk, legyőzhetjük a félelmeinket.
Kik képesek a tudatos álmodásra?
A kutatások szerint a tudatos álmodásra spontán módon hajlamosabbak a gyerekek, mint a felnőttek, ahogy hajlamosabb az is, aki kevésbé stresszel. Képes jobban fókuszálni a figyelmét az is, aki igyekszik a valóságban is kontrollt gyakorolni az események felett és akiben nagyobb a megismerés iránti szükséglet. De a tudatos álmodásból szerencsére nemcsak nekik jut, a téma szakértői szerint ez az élmény tanulható, tudatos tréninggel és kitartással elsajátítható.
A hogyanjára viszont nincs egyetlen jól bevált recept sem, ellenben számos olyan technika létezik, amivel elérhetjük, hogy képesek legyünk álom közben is a tudatunknál lenni. Ilyen módszer például az, hogy alvás közben rendszeresen felkelünk, hosszabb szakaszokat nyugalomban, de éberen töltünk. Ismert módszer az is, amikor az ébren töltött időben rendszeresen feltesszük magunknak a kérdést, hogy vajon ébren vagyunk-e vagy álmodunk. Ez nyilván elég fura érzés lehet, de a rendszeres valóságcsekkolással rászoktatjuk magunkat a kérdésfeltevésre, és ez egy idő után az álmainkban is visszaköszön. De állítólag működhet az is, ha eleget mondjuk és el is hisszük azt, hogy képesek vagyunk a tudatos álmodásra. Bármilyen módszerrel is próbálkozik az ember, mindegyik esetében alap, hogy éjszakánként legalább egy álmunkra reggel is emlékezzünk. Szóval, ha már ez is nehezen megy, érdemes ezzel kezdeni a gyakorlást. Addig is szép álmokat kívánunk!
