Párkapcsolati gondok, lelki problémák megbeszélésére ritkán adódik jó alkalom. Ennek ugyanis csak akkor van értelme, ha felek az adott pillanatban képesek minden idegszálukkal egymásra figyelni, ha van rá esély, hogy felfogják, megértsék a másik érzéseit, ha éppen képesek az empátiára. Ehhez pedig az kell, hogy legyen idő a beszélgetésre, hogy nyugodtak legyenek a körülmények, hogy ne terelhesse el semmi az ember figyelmét. Ha a gyerek épp velünk egy szobában játszik, ha rohannunk kell, ha határidős feladat van a nyakukon vagy épp egy tömött villamoson utazunk, a lelkizést okosabb elnapolni. De nemcsak a helyszíntől, az időponttól és a társaságtól függ, hogy ideálisak-e a körülmények: az sem mindegy, hogy a felek éppen milyen lelkiállapotban vannak. Egy kemény munkanap után, egy kihívást jelentő feladat előtt vagy éppen egy erőt próbáló időszak közepén lelki gondokat felhozni nem valami jó választás. Különösen, ha az ember partnere egy férfi.
Mit tesz velünk a stressz?
A stressz alapvetően a túlélésünket segítő reakció: amikor vészhelyzetbe kerülünk, a szervezetünk erőforrásokat mozgósít, hogy több energiánk legyen a probléma elhárítására. A több energia érkezhet külső forrásból, azaz a környezetünk barátaink, családunk, szeretteink támogatásából, vagy a saját tartalékainkból, de az utóbbinak ára van. Ebben az esetben ugyanis egyéb feladatokra, például mások érzéseinek megfigyelésére vagy az épp tőlünk érzelmileg távolabb álló problémák megoldásaira kevesebb energia jut. Ha pedig a stressz tartósan fennáll, vagyis állandóan plusz erőforrások mozgósítására szorulunk, egy idő után kimerülünk, és ez nemcsak az egészségünkre, de a más emberekkel való kapcsolatainkra is hatással van. Negatív hatással. Legalábbis, ami a férfiakat illeti.
Egy, a Psychoneuroendocrinology nevű szaklapban nemrég megjelent tanulmány szerint ugyanis a stresszes pasik sokkal én-centrikusabbá válnak és kevésbé képesek különbséget tenni a saját és a másik érzései között. Pedig az, hogy felfogjuk, mások tőlünk eltérően működnek, elengedhetetlen az empátiához. Az egocentrikus pillanatainkban, amikor kizárólag a saját problémáinkra, életünkre, állapotunkra figyelünk, az empátia nem elérhető. Ilyenkor kizárólag magunkból indulunk ki.
A pszichológusok kísérletükben laboratóriumi körülmények között hétköznapi stresszhelyzeteket szimuláltak (például nyilvánosan kellett beszédet mondani), majd a vizsgálatban résztvevőknek különböző feladatokat adtak. Volt, amikor mozdulatokat kellett utánozni, máskor érzelmeket kellett felismerni vagy problémás helyzeteket értékelni egy másik ember szemszögéből: azaz a másikra összpontosítva, empatikusan viselkedni. Az eredmények szerint a stresszes férfiak minden feladatban rosszabbul teljesítettek, míg a nőkre ennek éppen a fordítottja volt igaz. Ez alapján tehát úgy tűnik, hogy a stresszes férfi kevésbé empatikus, míg a nő sokkal inkább az.
A kutatók szerint ennek a jelenségnek az az oka, hogy a nők könnyebben megtanulják, hogy több külső támogatásra számíthatnak, ha jobban menedzselik az emberi kapcsolataikat. Tehát minél nagyobb a stressz, minél több külső erőforrásra van szükségük, annál több hangsúlyt fektetnek ezekre a stratégiákra, melyeknek nélkülözhetetlen eleme az empátia. Ezt az elképzelést támogatja az a tény is, hogy a stressznek kitett nőkben magasabb a szociális viselkedésben fontos szerepet játszó oxitocin nevű hormon szintje, mint a férfiakban.
A vizsgálat tanulsága tehát az, hogy ha éppen lelkizni akarunk egy férfival, érdemes egy ellazultabb, nyugodtabb pillanatot választani hozzá. Már ha képesek vagyunk kivárni.
