A szerencsejáték olyan, mint a drog

„A szerencse forgandó” – halljuk olykor, ugyanakkor a szerencse kiszámíthatatlanságának elvakult követése és próbára tétele a kóros játékszenvedély fogalmával hozható kapcsolatba. De ne szaladjunk ennyire előre, hiszen hogyan is fejlődhet ki klinikai jelentőségű függőség egy olyan természetes örömforrást jelentő, biológiai és pszichológiai funkciót hordozó, számos haszonnal bíró tevékenység talaján, mint a játék?

A játék alapvetően természetes, a mértéktelenség a kóros

Nem kérdés, hogy a gyermek számára a legfontosabb élettevékenység a játék, ez szolgálja a gyakorlás és utánzás alapját, a gyermeki fejlődést segíti elő spontán, örömszerző módon. Ugyanakkor etológiai megközelítésből az tapasztalható, hogy az állatok viselkedésében is megjelenik a játék, amire számos magyarázat született már a felnőttkori viselkedés kölyökkortól kezdődő előkészítésétől kezdődően az erőfölösleg levezetéséig bezárólag. Mi sem természetesebb tehát, mint a játék, és habár a felnőttkor életszakaszaiban a munka veszi át a játék szerepét az elsődleges élettevékenység tekintetében, mégis aligha lehet kóros jelzővel illetni a játékos, játszó felnőttet. A holland elméletalkotó, Huizinga, aki a „homo ludens” vagyis a „játékos ember” fogalmát megalkotta, egyenesen azt állítja, hogy „az emberi kultúra a játékban kezdődik”.

Mint minden viselkedési függőség esetében, úgy a játékszenvedélyről is elmondható, hogy a függőség tárgya önmagában nem tekinthető kórosnak. Az alapvető különbség viselkedési addikció és kémiai szerfüggőség között abban rejlik, hogy aligha képzelhető el az élet párkapcsolat, szexualitás, munka vagy éppen (gyermeki) játék nélkül, míg az alkohol és más pszichoaktív szerek használata nem jár semmilyen szükségszerű funkcióval. Ugyanakkor egy egyébként természetes viselkedésforma mértéktelen ismétlése és új funkciókkal történő felruházása már a függőség irányába mutathat. A DSM-V diagnosztikai rendszere a viselkedési függőségek széles palettájáról egyelőre kizárólag a szerencsejáték zavart nevesíti addiktológiai jelenségként, a korábbi kiadás, a DSM-IV-TR még impulzuskontroll zavarként tartotta számon.

Amikor a függőség uralja az embert

Kémiai és viselkedési függőség között mégis több a hasonlóság, mint a különbség, ahogy azt a következő érvek is bizonyítják. Mindenekelőtt a jelenség úgynevezett progresszív jellege, vagyis az, hogy a játékra fordított idő és energia a kiinduló szándéktól eltérően egyre növekszik. Jellemzően elvonási tünetek – szorongás, feszültség, sóvárgás – nehezítik a leállás lehetséges szándékát. Kialakulhat az úgynevezett tolerancia, ami arra utal, hogy a megszokott „dózis” már nem éri el a várt hatást, ezért meg kell növelni a „játékadagot”. Mindezek tükrében nem meglepő a kontrollvesztés, és az, hogy a kóros játékszenvedély érezteti hatását a társas kapcsolatok alakulásában, vagy a mindennapi feladatok ellátásában.

Játékfüggőség gyanúja fennállhat, ha az egyén intenzíven foglalkozik a játéktevékenységgel, akár a tervezéssel, akár a megvalósítással, illetve ha egyre nagyobb összegeket fordít a játékszenvedélyre. Intő jel, ha a játék feletti kontroll megtartása, a tevékenység visszaszorítása vagy gyakoriságának csökkentésére irányuló szándék sikertelen és az ez irányú próbálkozás nyugtalanná, feszültté teszi az egyént. Veszélyzónában járhatunk, ha a játéktevékenység a hangulat javításának céljából történik. Rizikós, ha az egyén anyagi veszteségeit követően visszatér a játékhoz az egyenlítés szándékával. Nem kevésbé kockázatos, ha a játékos hazugságokba bocsátkozik saját játékát illetően, vagy anyagilag másokra támaszkodik a játéktevékenység anyagi vonzatainak enyhítése és korrigálása céljából. Kutatások által igazoltan gyakran társulnak egyéb zavarok a kóros játékszenvedélyhez, úgy mint alkohol-és droghasználattal kapcsolatos kórképek, szorongásos és hangulatzavarok, személyiségzavarok.

A gyermeki játékhoz kötődő sajátosságok egy része visszaköszön. Ilyen például az úgynevezett mágikus gondolkodás, vagyis a racionalitással nem magyarázható oksági viszonyok feltételezése, például „ma nyerni fogok, hiszen láttam egy kéményseprőt”. A kóros játékszenvedély jól körvonalazható tünettana ellenére is vannak altípusok és az általános jellemzők mellett feltűnő árnyalatnyi különbségek. Ezeket a eltéréseket a személyiségjellemzők rajzolják ki nagyrészt, de alcsoportok különböztethetőek meg a játékválasztás szerint is. Hogy egy játékos a stratégiai játékokat (például lóversenyfogadás), a nem stratégiai jellegű aktivitásokat (például játékautomaták), a személyes interakciót megkívánó játékformákat (például kártyajátékok), vagy az ezt nélkülöző tevékenységeket (például internetes játékok) választja, az a személyiség berendezkedésén túl függ a társadalmi helyzettől és a kínálattól, tehát a szerencsejátékok mindenkori szabályozásától és a hozzáférhetőségtől.

A játészenvedélyből is van kiút

Habár számos érv szól amellett, hogy a viselkedési és a szerfüggőségek egy tőről fakadnak és érdemes egy halmazon belül említeni őket, a kóros játékszenvedélyből való felépülés kapcsán mégsem megkerülhető egy fontos szempont. A gyakorlatban a szerfüggőségekhez hasonlóan a teljes absztinencia, vagyis a szerencsejátékról való totális lemondás jelenti a terápiás célkitűzést. Ez némiképp különbözhet a munkafüggőséghez, szexuális addikciókhoz, kapcsolódó céloktól. A felépülés lehetőségei között szerepelnek az önsegítő csoportok: a GA, vagyis a Névtelen Szerencsejátékosok gyűlései úgynevezett tizenkét lépéses program alapján működnek. A hozzátartozókat ugyanezen elvek mentén működő Gam-Anon önsegítő csoport fogadja, emellett országszerte működnek hozzátartozói csoportok. A játékfüggők tünetmentes felépülését támogatják továbbá a Minnesota modell szellemében működő terápiás kezelések, melyek az önsegítő csoportmunkát is beépítik programjukba. Hazánkban megközelítőleg tíz kezelőintézmény alkalmazza ezt a nemzetközileg elismert modellt, többek között Budapesten, Szigetváron, Debrecenben, Leányváron. Eredményre vezethet a kognitív viselkedésterápia, mely szintén nem idegen a Minnesota modelltől, a terápia egy új tanulási folyamatot kínál fel a felépülni vágyó játékos számára. A „józanság” igényének és célkitűzésének megfogalmazása illeszkedik ehhez a függőséghez is, de az absztinencia elérése és megtartása nemcsak cél, hanem egyben egy irány. Irány, ami a hatékony problémakezeléssel, a pozitív énképpel, a realitásokkal való szembesüléssel, az örömök felismerésével, az egyéni felelősség tudatával és kiaknázásával járó élet felé mutat.