– Tudnál ajánlani egy jó pszichológust? – kérdezik meg századszor, amióta kijöttem az egyetemről, és én már a kérdés felénél kínban érzem magam. Nincs jó válaszom. Helyette inkább visszakérdezek. Mi a gond? Mennyi időd van rá? Egyéni vagy csoportterápiára gondoltál? Férfihoz vagy nőhöz mennél szívesebben? Aztán telefonálgatok régi évfolyamtársaknak, írok volt tanároknak, munkatársaknak, és megpróbálom előkaparni az agyam legmélyéről, hallottam-e bárkiről, aki jól ért az adott problémához.
Aztán reménykedem. Reménykedem, hogy akinek gondja van, elmegy, hogy a szakember tényleg jó, hogy megtalálják a közös hangot, hogy tudtam segíteni.
Reménykedem, mert már önmagában az nagyon bátor dolog, ha valakiben felmerül az igény a profi segítségre. Ez ugyanis nemcsak azt jelenti, felismerte, de el is fogadta azt, hogy gondja van. Pedig sajnos még mindig sokan gondolják úgy, hogy pszichológushoz járni ciki, hogy a gyengeség jele, hogy csak azok mennek, akiknek súlyos problémájuk van. Azzal bezzeg nincs bajunk, ha valaki derékfájással orvoshoz megy, vagy pénzt fizet egy angolóráért. Pszichológushoz járni pedig valahol ennek a kettőnek a kombinációja. Segítséget kapunk, és közben tanulunk. Önmagunkról.
Az, hogy pontosan mi a probléma, hogy a párkapcsolat lett-e nehéz, a szex, vagy a munka, hogy épp a gyászunkkal küzdünk, esetleg a stresszel, depresszióval, függőséggel, hogy az állásinterjúkat rettegjük-e végig vagy minden potenciális kapcsolatból kimenekülünk, teljesen mindegy. Egy probléma épp annyira súlyos, amilyennek érezzük, amennyire rossz vele együtt élni.
A minőségbiztosítás, az nem tiszta
Ha tehát a felismerés és a motiváció megvan, próbáljuk magunkban tisztázni a részleteket. Igyekezzünk megfogalmazni, körülírni a problémánkat, gondoljuk végig, mennyi időt és pénzt tudunk szánni magunkra, hogy a kétszemélyes vagy inkább a csoportos helyzetben tudnánk-e könnyebben feloldódni, és milyen nemű pszichológust preferálnánk. Megvan? Akkor jöhet a neheze. Nem mintha eddig túl könnyű lett volna.
A helyzet ugyanis az, hogy jó pszichológust keresünk. Olyat, aki ért a problémához, aki tud nekünk segíteni. De hol találjuk őt meg? És honnan lehet tudni, hogy tényleg jó lesz? Biztosan? Sehonnan. Pont ugyanolyan lutri pszichológushoz menni, mint új fodrászhoz. A rossz fodrász mondjuk rögtön felismerhető az új frizuránkról, de arra, hogy egy pszichológus jó munkát végez-e, már sokkal nehezebb rájönni.
Kamara, az kéne
Sajnos Magyarországon egyelőre nincs olyan szakmai kamara, ami összefogná a pszichológusokat, szabályozná a tevékenységüket, és segítene nekünk a megfelelő szakképzettséggel és jártassággal rendelkező pszichológus kiválasztásában. Van viszont hat felsőoktatási intézmény, ahol zajlik pszichológusképzés, van számos személet, rengeteg módszer és egy csomó képzőhely, ahol jobb esetben a már az egyetemet elvégzett pszichológusok, pszichiáterek vehetnek részt. Rosszabb esetben pedig bárki. Az persze nem nevezheti magát pszichológusnak. De mondjuk tanácsadónak simán.
Oké, de egyáltalán hol keressük? Az egyik út az, hogy barátokon, családtagon, ismerősökön keresztül tájékozódunk. Akit valaki hozzánk közel álló személy ajánl, abban könnyebben megbízunk. Persze ő nem biztos, hogy számunkra is ideális választás. Ráadásul sokszor kellemetlen megosztani a környezetünkkel, hogy külső segítségre van szükségünk. Épp ezért sokan ismert, médiában rendszeresen felbukkanó szakemberekhez próbálnak bejutni, akikhez nem mindig könnyű.
Aztán ott az internet. Ha rákeres a pszichológus szóra, számos honlap és szervezet lesz a találatok között, amiket hatalmas feladat egyenként végigböngészni. Az elmúlt években szerencsére felbukkantak a hol jobban, hol rosszabbul működő pszichológuskereső oldalak (például ez, vagy ez). Itt általában a szakember rövid bemutatkozása, szakterületei, képzettsége és rendelési helye van feltüntetve. Azt azonban, hogy tényleg jó szakemberek-e, nem tudhatjuk. De azt sejthetjük, hogy a Magyar Pszichológiai Társaság nem ajánl kóklereket. Itt egyébként probléma, helyszín és módszer szerint is kereshetünk szakembert.
Most jöhet az, amikor a korábban végiggondolt szempontjaink, az intuíció és a vakszerencse segítségével végül rábökünk valakire a listában. Aztán írunk neki. Vagy telefonálunk.
Az Amerikai Pszichológiai Társaság szerint mielőtt elmegyünk valakihez, érdemes meggyőződnünk arról, hogy az illetőnek megvan-e a megfelelő szakképesítése, megkérdezni, hány éve praktizál, mi a szakterülete, miben jó, van-e tapasztalata a mi problémánkkal, milyen módszerrel/módszerekkel dolgozik, és mennyibe kerül egy-egy foglalkozás. Mivel maga a módszer megnevezése valószínűleg nem jelent majd nekünk sokat, érdemes belekérdezni, hogy mit is jelent ez a gyakorlatban, számunkra.
Ha az alapok stimmelnek, ha tud minket fogadni, jöhet az első személyes találkozás. Nagy lépés volt, hogy elszántuk magunkat, még nagyobb, hogy szakembert is találtunk, de egyelőre nem érdemes elintézettnek tekinteni az ügyet. A pszichológussal történő aktív munkánkban ugyanis fontos, hogy mennyire érzünk bizalmat a másik iránt, hogy mennyire vagyunk komfortosak, oldottak a társaságában. Ha ez az első szakembernél nincs meg, akkor se adjuk fel. Kapaszkodjunk az elhatározásunkba, és keressük fel bátran a következő jelöltet. Meg fogjuk találni azt, akivel jól együtt lehet dolgozni.
Valószínűleg maradt önben jó néhány nyitott kérdés. Bennünk is. Ezért is lesz ebből a témából sorozat, melynek következő részeiben azzal foglalkozunk, hogy mi történik a pszichológusnál, mit várhatunk egy terápiától, és mit takarnak az egyes pszichológiai módszerek. Ha kérdése, kérése van, ne habozzon, írjon.
