Kata feltűnően csinos, negyvenes nő. Magabiztos, jól öltözött, tökéletes sminkkel, frizurával. Arcán látszik, hogy kiegyensúlyozott, harmonikus személyiség. Aki nem ismeri, azt hihetné, hogy tipikusan az a nő, akinek soha semmiért nem kellett megküzdenie az életben, a férfiak versengnek a kegyeiért, ő pedig kedvére játszhatja az unatkozó úrinő szerepét.
A valóság azonban egészen más. Háromgyermekes családanya, a háta mögött két válással. Ez önmagában talán nem is annyira szokatlan, sokan vannak ezzel így manapság. Ez a törékeny nő mégis annyi terhet cipel a vállán, ami másnak tizedelve is sok lenne. Kemény munkával jutott el oda, ahol most van.
A történet 23 évvel ezelőtt kezdődött, amikor Kata 19 évesen beleszeretett egy nála két évvel idősebb fiúba, és kiderült, várandós. A fiatal pár boldog volt, nagyon vágytak egy gyerekre, összeházasodtak, és hamarosan megszületett kisfiúk, Gábor. Szülői segítséggel házat építettek, minden tökéletes volt és idilli – látszólag.
Az első hónapokban a csecsemő keservesen sírt
Amikor 3 hónaposan orvoshoz vitték, egy fájdalmas vizsgálat során kiderült, hogy komoly baj van a kisfiú szemével. A biztos diagnózishoz, mondták, altatásra van szükség, ami 6 hónapos kor előtt veszélyes lehet. Újabb másfél hónapos szenvedés után Kata nem bírta tovább és kiharcolta, hogy végezzék el a vizsgálatokat. Aztán jött a hideg zuhany, az orvos sírva lépett oda hozzá, megfogta a kezét, majd azt mondta: „Nagyon sajnálom, a kisbabája teljesen vak.”
A doktor elmagyarázta, hogy a kis Gábornak nincsenek látóidegei, ráadásul zöldhályog volt a szemén, ami miatt állandó fájdalomban élt. Érthetetlen módon, korábban a szemészek teljesen egészségesnek találták a kicsit. Kata úgy érezte, hogy kicsúszik a lába alól a talaj. El sem tudta képzelni, hogy miért éppen vele történik mindez. Nem volt más választása, összeszedte magát. Azt gondolta, örül, hogy van egy kisfia, akit szerethet, akár vak, akár lát, szüksége van rá, és az életet élni kell tovább. Az is erőt adott neki, hogy mivel a baba fájdalmai megszűntek, az állandó sírás abbamaradt, és szépen fejlődni kezdett.
Gábor soha nem lesz olyan, mint társai
Néhány hónappal később, mikor már azt hitték, a körülményekhez képest boldogan tudnak élni, Gábor epilepsziás rohamot kapott. Újabb orvosok, újabb vizsgálatok. A diagnózis szerint a kisfiú a legsúlyosabb epilepsziában szenvedett, több gyógyszerrel is kísérleteztek, míg végül megtalálták a megfelelőt. Ezután a fejlődése is lelassult, és sejteni lehetett, hogy a kisfiú értelmi képességei átlag alattiak. Az orvosok szembesítették a szülőket a szomorú valósággal: Gábor nem lesz olyan, mint a társai, sőt, soha nem tud majd teljes életet élni, halmozottan sérült. Egy jól ismert genetikus professzor szerint ez a rendellenesség csak véletlenül fordul elő, így nem kellett attól tartani, hogy a tragédia megismétlődik.
Az édesanyja 3 éves koráig a mellkasára kötve hordozta, mivel a kis ember csak akkor volt nyugodt, amikor érezte a szívverését. Mindezt azonban már egyedül kellett Katának viselnie, a házassága nem élte túl a csapást, egy év házasság után elváltak. Az akkor 20 éves egyedülálló anyuka egy 8. kerületi lakást bérelt ki. Itt éltek kettesben néhány évig, amikor Kata megtakarított pénze elfogyott.
Nővérként vállalt állást, a kisfiát pedig egy bentlakásos óvodában helyezte el, amely kimondottan vak gyerekek számára tartottak fenn. Néhány nap után azonban haza is kellett vinnie, mert a gyerek nem bírta a drasztikus változást.
Kata ott állt egyedül, egy sérült, 3 éves gyerekkel, munka és pénz nélkül. Megoldást kellett találnia, bármi áron. Nem számított semmi, csak hogy megfelelő életet tudjon biztosítani maguknak. Szóba sem jöhetett, hogy teljes munkaidős állást vállaljon, így végső elkeseredésében egy hirdetést adott fel, amelyben a megélhetésért cserébe saját testét ajánlotta fel. Igényes, kulturált partnereket keresett, beszélgetésre és kellemes közös időtöltésre. A szöveget szándékosan kétértelműen fogalmazta meg, a cél az volt, hogy csak az értse, akinek megvan az intelligenciája hozzá.
Rengeteg válaszlevelet kapott
De csak néhány, visszajáró vendége volt, akik többnyire tehetős, magas pozícióban lévő férfiak voltak, és maximum heti egy-két alkalommal vették igénybe a hölgytársaságot. Inkább volt pszichológus és lelki szemetesláda, mint örömlány, a szex csak mellékes hozadéka volt a kellemes csevegéssel, vacsorával eltöltött estéknek. A kuncsaftjai rajongtak érte, hatalmas virágcsokorral érkeztek hozzá, tisztelték, mint nőt, a tenyerükön hordozták. Könnyű pénzkereseti forrás volt ez, amelynek a kellemetlen része csak 10 percig tartott. Mások napi nyolc órát dolgoztak, és a töredékét keresték, mint ő. Ezekkel az érvekkel egészen jól meggyőzte magát, hogy amit csinál, abban semmi kivetnivaló nincs, mégis sírt, amikor egyedül maradt. Az a 10 perc szörnyű volt, de megérte. Lehetett volna sokkal több kuncsaftja, kereshetett volna sokkal több pénzt, de ő szigorúan tartotta magát az elvhez: csak és kizárólag annyi „munkát” vállal, hogy az albérletre, és a napi betevőre, ruhára valót elő tudja teremteni. Ezzel biztosította, hogy ne veszítse el az önbecsülését, ne gyűlölje meg a saját testét, sem a férfiakét.
Második férjével, Péterrel a munkája során ismerkedett meg
Péter is jelentkezett az újsághirdetésre, amit, mint az első találkozáskor kiderült, félreértelmezett. Azt gondolta, egyedülálló nő keres férjet, és ennek megfelelően is viselkedett vele. Egymásba szerettek, és a férfi hamarosan megkérte Kata kezét. Ez önmagában nagyon jó hír lett volna, ha nem úgy tudja, hogy az akkor 4 éves Gábor Kata öccse, ő neveli, mert idős szülei már nem tudják vállalni a terhet. Mindennek tetejébe Péternek fogalma sem volt arról, hogy Kata mivel keresi a kenyerét, de égetően sürgőssé vált, hogy tisztázza a helyzetet.
Minden téren színt vallott, a férfi megbocsátott, elnézte a hazugságokat, és igazat adott neki. Azt mondta, korábban nem lett volna képes elfogadni Katát a beteg gyerekével. De minden jóra fordult, Kata újra boldog házasságban élt. Néhány évvel később megszületett a kislányuk, Karola. Szülei aggódva figyelték, de a kisbaba szépen fejlődött, nyoma sem volt semmiféle rendellenességnek. Ez az orvosokat igazolta, akik azt állították, hogy az első gyerek betegsége a későbbi születéseknél nem fog előfordulni.
Közben a házaspár közös üzletet indított, ami sikeresen beindult. A család nagy örömére Kata hamarosan újra teherbe esett. A boldogságba, anyagi jólétbe, ideális környezetbe született meg ismét egy fiú, Máté. Tökéletes, szép gyerek volt, az orvosok megállapították, hogy teljesen egészséges. A szülők hazavitték a kisbabát, és három hétig úsztak a boldogságban. Aztán megtörtént a baj. Kata észrevette, hogy Máté pupillája tükörszerűen fénylik. Jól tudta: ez a vakság jele. Észrevette, és rögtön tudta, hogy mi a helyzet, de nem szólt senkinek. Teljesen logikátlan módon azt gondolta, ha nem mondja ki, a probléma megszűnik létezni. Aztán a férje is rájött, hogy valami nincs rendben. Kérdezte a feleségét, nem látja-e, hogy a gyerek szemével valami baj van. Látta ő, de nem akarta látni.
Norrie szindróma
A vizsgálatok során kiderült, hogy Máté, és a bátyja is egy nagyon ritka betegségben szenved, amit Norrie szindrómának hívnak. Ez egy X kromoszómához kötött, genetikai rendellenesség, minden esetben vaksággal jár, az intelligenciaszint pedig rendkívül széles skálán mozog. Lehetséges az is, hogy a Norrie szindrómás beteg kiemelkedő értelmi képességgel rendelkezik, de a fiúk esetében sajnos a másik véglet fordult elő. Az orvosok 20 évvel ezelőtt még nem jöttek rá erre, ezért mondták, hogy Kata első gyermeke csak véletlenül született olyannak, amilyen. Gáborral ellentétben Máténak vannak látóidegei, a pupillája reagál a fényre, ezért nem vették észre már a születésekor, hogy nem lát.
Teljes összeomlás
Kata csak azt ismételgette magában, hogy ez nem lehet igaz, ez nem vele történik, nemsokára fel kell, hogy ébredjen a rémálomból. Nem értette, mit vétett, miért bünteti őt ezzel az Isten, hogy másodszor is egy beteg kis embert küldött hozzá. Úgy érezte, nem bírja tovább, még egyszer nem lesz képes végigcsinálni, amit már egyszer megtett. Akkor még volt ereje hozzá, de most már elég volt. Visszaemlékezett a sok küzdelemmel teli évre, hogy Gábor 8 évesen tanult meg járni, 9 éves korában lett szobatiszta. Hogy a mai napig fürdeti, eteti, gondozza.
Dühösen kérte számon a genetikust, aki széttárta a karját, és bocsánatot kért. Kata megtudta, hogy egyik X kromoszómája sérült, így 50 százalék az esély arra, hogy beteg vagy egészséges fia születik. Lányoknál nagy valószínűséggel nem öröklődik a betegség. Ha ezeket tudta volna, biztosan nem vállalt volna több gyereket. Innentől viszont már nem volt visszaút. Hazavitték a kicsit, Kata ült az ágya mellett, és csak zokogott.
Egyre levertebb lett, fokozatosan elveszítette az életkedvét
Számára is érthetetlen módon közönyössé vált a saját gyerekei iránt. Kívülről figyelte önmagát, mintha egy idegent nézne. Teljesen kicsavarodott a személyisége, és súlyos depresszióba zuhant. Tudta, ez már nem játék, segítség nélkül nem fog tudni kimászni a gödörből. Fél évig fel sem kelt az ágyból, nem evett, nem mozdult, nyugtatókon élt. A gyerekekre az apák vigyáztak. Az egykor optimista, erős anya, feleség, nő akkor emberi roncsként vegetált.
Egy ezoterikus pszichológus doktornő segítségével kezdett el kilábalni az állapotból. A szakember teljes mértékben ellene volt mindenféle gyógyszeres kezelésnek. Kata egy hirtelen döntéstől vezérelve mindent kiszórt a kukába. Pillanatnyilag jó ötletnek tűnt, de ami ez után következett, azt soha nem fogja elfelejteni.
A drasztikus elvonás miatt halálfélelme volt, vegetatív idegrendszere összeomlott, semmi nem maradt meg a gyomrában, még a víz sem. Ki kellett hívni a mentőket, akik szörnyülködve hallgatták, hogy a keményen gyógyszerfüggő nő egyik pillanatról a másikra önkényesen abbahagyta a nyugtatók szedését, és közölték, hogy azonnal kórházba kell vinni. Kata erről hallani sem akart, tudta, hogy neki még dolga van.
Szépen lassan lett jobban
Járt pszichológushoz, és hamarosan a gyerekei és a férje is visszaköltözhettek hozzá. Teljesen ugyan még nem volt egészséges, de úgy tűnt, a nehezén túl van, és innen már csak fölfelé ível. Egyetlen dolog volt, ami maradandó károsodást szenvedett: a házassága. A férjével, akit a mai napig szeret, elhidegültek, és majdnem 10 év házasság után elváltak egymástól.
Mindez 9 évvel ezelőtt történt. A nagyobbik fiú, Gábor ma 22 éves, egyedül nem képes ellátni magát, felnőtt korában is teljes felügyeletet igényel. Ahova leteszik, ott marad. Ha szólnak, hogy egyen, eszik, ha szólnak, hogy igyon, iszik, önálló akaratból semmiféle tevékenységet nem végez. Jelenleg egy otthonban él, ahonnan a hétvégékre vagy az anyja, vagy az apja viszi haza. Azért volt erre szükség, mert egyáltalán nincs önálló akarata, folyamatos foglalkoztatást igényel, különben leépülne. Az intézetben jól érzi magát, társaival állandó feladatokat kapnak a szakemberektől. Karola 16 éves fiatal lány, aki jól tanul, és az édesanyjával nagyon jó barátnők. Máté értelmileg fejlettebb, mint a bátyja, hamarabb tanult meg járni és beszélni, iskolába jár, de önálló életet nem fog tudni élni soha.
Az anyukájával a mai napig szorosan összetartoznak. Csak néhány órát bír ki a mama nélkül, utána kétségbeesetten keresni kezdi. Kata terelgeti, csitítgatja, türelmesen elmagyarázza századszorra is ugyanazt a dolgot. Ezt csak így lehet, mert ezek a fiúk soha nem fogják megköszönni, vagy viszonozni azt, amit értük tesz. Kata jelenleg nem dolgozik, gyerektartásból és befektetéseiből próbál megélni.
