Jelentős könnyítést vezetnek be a nyugdíj előtt álló munkavállalóknak Szlovéniában
Rövidebb munkanapok vagy pénteki szabadnap – jelentős könnyítéseket hoz a nyugdíj előtt állók számára az új szlovén munkaügyi törvény.
Rövidebb munkanapok vagy pénteki szabadnap – jelentős könnyítéseket hoz a nyugdíj előtt állók számára az új szlovén munkaügyi törvény.
Egy friss Microsoft‑tanulmány szerint számos nyelvi, írói és ügyfélkezeléssel foglalkozó állás olyan feladatokat tartalmaz, amelyeket már ma mesterséges intelligencia is képes elvégezni, így ezek a pozíciók lehetnek a legveszélyeztetettebbek a munkaerőpiacon.
Milliónyi Dell laptop esetén van szükség azonnali frissítésre világszerte, amint az elérhetővé válik. Egy biztonsági rés okozta hiba az oka.
Bár a modern szeizmográfokat csak az 1880-as években fejlesztették ki, Földünket már évezredek óta érik hatalmas földrengések. Ezek közül néhány annyira pusztító volt, hogy nemcsak a helyi közösségeket rengették meg, de történelmi és tudományos hatásuk is jelentős maradt a mai napig.
Hiányos, zavaros és részben csak angol nyelvű tájékoztatásokkal verhette át a magyar utazókat az Airbnb – erre gyanakszik a Gazdasági Versenyhivatal, amely most eljárást indított a világ egyik legismertebb szállásfoglaló platformja ellen. Ha bebizonyosodik a jogsértés, az amerikai óriáscég komoly bírságra számíthat.
Sokan jóhiszeműen vállalnak munkát a nyári szezonban, mégis szabálytalanul vannak bejelentve. A NAV most tisztázta, kiket lehet valójában turisztikai idénymunkásként alkalmazni és kiket nem.
Ingyenes fejlesztést kaphatnak a sérült gyerekek, az ingyenes program komoly segítség az egyszülős családoknak.
Maláriát diagnosztizáltak egy Komárom-Esztergom vármegyében élő embernél. A férfi vélhetően külföldön kapta el a veszélyes betegséget.
A gyaloglás pozitív élettani hatásaira hívja fel a figyelmet a BKK. Társadalmi egyeztetésükben a gyalogos közlekedési élmények és a biztonság is helyet kap.
Huszonkilenc ember csúszott le a népszerű turistalátványosságnak számító függőhídról, mert elszakadt egy kötél. Öt ember életét követelte a baleset.