Krematórium fűt egy uszodát
A helyi szakszervezetisek nem voltak elájulva a terv hallatán, viszont a megkérdezettek kilencven százaléka támogatja az eljárást.
A helyi szakszervezetisek nem voltak elájulva a terv hallatán, viszont a megkérdezettek kilencven százaléka támogatja az eljárást.
A környezetbarát kétkerekűt elsősorban idősek számára fejlesztették, de bárki nyeregbe pattanhat, aki megunta a gyaloglást. A pedálozást azonban továbbra sem ússzuk meg, ugyanis az eszköz nem motorbicikli: ha nem tekerik, felborul.
A problémát az okozza, hogy ha megpróbálok normálisan élni, azt ijedten teszem, mert rettegek, hogy alkotóemberként végem van - mondta beszélgetésünkkor Láng Annamária. A színésznő 13 évig volt a feloszlása óta is színházi mérföldkőként emlegetett Krétakör társulatának tagja, majd 2010-ben a Vígszínházhoz szerződött. Bevallása szerint olyan alkat, aki a teljes kimerültségig képes dolgozni, a nagyszínházi környezetet pedig nem igazán sikerült megszoknia.
Úgy tartható magunk mellett a tuti pasi, hogy biztosítjuk róla, csak őt akarjuk, és másra rá se nézünk. Ez növeli a férfi birtoklás tudatát, nem is sejtve, hogy ettől ő van birtokolva. Ezenkívül a férfi azt szereti, ha egy nő egyszerre tud komoly, vicces és kiszámíthatatlan lenni, mint Mata Hari. Ilyen és ehhez hasonló okosságokat találtunk a csábítás internetes és offline szakirodalmában.
Álmodozva tértem nyugovóra, és igazi nőhöz illően elképzeltem Andrást jövőbeni páromként. Aztán éjszaka sms-re ébredtem. Izgalommal telve nyúltam a telefonhoz, tudtam, hogy ő írt. Rányomtam, majd megdermedtem. Lulu pasit keres, 1. rész
Pénz nélkül hív vacsorázni, esetleg edzés után, fürdés nélkül jelenik meg az első randin, vagy hosszas bénázás után elmenekül egy metróval: nem kifejezetten így képzeljük az álompasit. Pedig katasztrofálisan induló kapcsolatokból is lehet szerelem.
A szerencse két bolygója irányt vált, de vajon életünkben valóban előremozdulnak a dolgok? Nos, ez leginkább azon múlik, képesek vagyunk-e túlzások nélkül kihasználni a lehetőségeinket. A Jupiter ugyanis mindent felnagyít: azt is, amire vágyunk, és azt is, ami igazán hiányzik az életünkből.
Bármilyen furcsán hangzik, de a horoszkópban látszik, hogy mikor érkezik az életünkbe új partnerkapcsolat vagy szerelem. Tartós lesz, akadályozott, szenvedélyes vagy viharos? Mindez a születési képletből és az aktuális bolygóhatásokból kiderül. A bolygók szerepe a tartós emberi kapcsolatokban, 1. rész
Voltunk jeges felöntéssel kombinált csokoládés ceremónián, fürödtünk kancatejben, japán masszázzsal igyekeztek helyre tenni testünk asszimmetriáját, és hagytuk, hogy meleg lávakövek árasszák el testünkön a nyugalmat. Mindezt a Hotel Karos Spaban.