Rettegett egészségügyi problémára lehet megoldás ez az új gyógyszer
A fogyasztószerek új generációján kísérleteznek kínai tudósok, az eredmények egyenlőre igen ígéretesek.
A fogyasztószerek új generációján kísérleteznek kínai tudósok, az eredmények egyenlőre igen ígéretesek.
Már 11 éves kortól bevezetnék a demokrácia és az állampolgári ismeretek oktatását Nagy-Britanniában.
Szeptemberben indul a gímszarvasok párzási időszaka, ami veszélyes lehet a kirándulókra nézve, ezért az országban részleges erdőlátogatási tilalom lép életbe.
Elsőre talán furcsán hangzik, de egy egyszerű toalettpapír-tekercs a hűtőben meglepően hasznos lehet.
Egy skóciai férfi saját hasonmása mellett ült a repülőgépen, és a meglepő találkozásuk nem ért véget a leszállásnál – a szállodában és egy pubban is újra egymásba botlottak, a közös fotójuk pedig pillanatok alatt bejárta az internetet.
Az utónévként még nem adható nevek esetében a Nyelvtudományi Intézet mellett a kulturális és innovációs miniszter jóváhagyására is szükség lesz a jövőben.
Kullancslegyekre, és az általuk okozott megbetegedésekre figyelmeztet a szakértő. A Q-lázat is terjesztő paraziták leginkább nyár végén és ősszel aktívak.
A fáradságos és néha gyenge hatásfokkal kecsegtető szórásos fűmagvetés helyett van egy eljárás, mely napok alatt fűnövekedést eredményez, 3-4 héttel a vetés után pedig már nyírni is kell a sűrű, friss és üdén zöld füvet.
A dél-koreai Hawaii-ként is ismert Csedzsu-sziget több nyelven is kiadott figyelmeztetést az odalátogató turisták számára.
A törökországi nyaralásról visszatérő magyar család bőröndjébe ijesztő potyautas került, nagy riadalmat okozva, amikor a ruhák alól előtekeredett. Hogy mi volt az, és mi lett a sorsa, máris elolvashatod. De összegeztük azt is, mi a teendőnk, ha akaratunkon kívül hazahozunk valahonnan egy élőlényt.