
II. Erzsébet erre sosem tudott nemet mondani.
Feldobhatod egy kevés lisztbe forgatott meggyel, málnalekvárral vagy aszalt gyümölcsökkel és mandulával – rengetegféleképpen variálható ez a desszert, amihez nagyjából 10 perc munka elég, a többit elvégzi majd a sütőd.
Isteni finom és káprázatos színű csokitorta lesz ebből gluténmentes, tejmentes, cukormentes receptből. Nagyon jól áll a csupa csokis piskótának a cékla íze, aki szereti, mindenképpen próbálja ki!
Kiderült, melyik bíboros áll majd ideiglenesen a pápa helyére a következő hetek során.
Az Ozempic nem kívánatos hatásai közé sorolható ez is.