Így készült a magyar olimpiai válogatott idei ruhakollekciója

Olvasási idő kb. 5 perc

Az olimpiai megnyitók nem csak a sportrajongókat szegezik négyévente a tévéképernyők elé, ezért különösen fontos a küldöttségek megjelenése és az általuk kifejezett üzenet. A 2024-es párizsi olimpia és paralimpia megnyitójára hajóval érkeznek majd a Szajnán a résztvevő nemzetek csapatai, a magyar delegáció formaruháit pedig a Heavy Tools és tervezője álmodták meg. A kollekció egyes darabjainak összeállításában Epres Panni sokirányú tapasztalataira is támaszkodott Herwerth Mónika divattervező, aki a Dívány olvasóit beavatta az alkotói folyamat részleteibe is.

Az olimpiai formaruhák műfaja sajátságos a divat világában. A kollekciónak egyszerre kell különböző testalkatokon előnyösen festenie, de a sportos elegancia, a praktikum, valamint a várható időjárási körülmények figyelembe vétele mellett a két nem egyenruhája közti harmónia megteremtése is szempont. Az esztétikus vizuális összhatás biztosításán túl pedig még bizonyos nemzeti sajátosságok kifejezését is várják tőle. Ahogy Epres Panni fogalmazott: „Fontos szempont volt, hogy a formaruha minden alkatú sportolón jól álljon, hiszen az olimpiai csapatban van tornász és vízilabdázó is, meg kellett találni azt a fazont, amivel mindenki elégedett. Szintén fontos szempont, hogy a nemzeti színek, a piros, a fehér és a zöld jól láthatóvá váljanak, miközben a ruha mai és trendi legyen egyszerre.”

Mivel a megnyitó rangos eseményére sok száz millió néző kíváncsi szerte a világon, a küldöttségek által a nézőkben keltett benyomás az anyaország számára sem közömbös. Eközben pedig a kiválasztottak a nyári melegben hosszú órákat töltenek az elegánsnak is szánt szettekben: „Az olimpiai és paralimpiai kollekció tervezése során kiemelt figyelmet fordítottunk arra, hogy a sportolók a megnyitó ceremónia során a lehető legjobban érezzék magukat a bőrükben. A kiváló minőségű anyagok és a megfelelő szabásvonalak biztosítják azt a komfortot, ami a külső megjelenésükön is tükröződik” – árulta el Doroszlay Yvette, a Heavy Tools ügyvezetője, aki az igazi csapatmunka gyümölcseként létrejött kollekció kapcsán még megjegyezte: Ezzel a projekttel akkor leszünk majd kész, ha minden sportoló megkapta azt a ruhát, amit szívesen visel a nyári játékokon.

Herwerth Mónika, Doroszlay Yvette és Doroszlay László
Fotó: Racz_Tomi

A 2008-as pekingi olimpiai játékok megnyitóján, például sok olyan nemzeti uniformis vonult be, amely a stadionon kívül rögtön a divattörténelem feketelistájára is bevonult. A francia küldöttség hölgyei széles piros, a derekukon teljességgel indokolatlanul csomóra kötött, bőrhatású övvel hívták fel magukra a kritikusok figyelmét, Svájc fiai pedig a fehér rövid ujjú inghez viselt piros, zsebes bermudával csapták ki a divatérzékenyeknél a biztosítékot. Az új-zélandiak elegáns sötétkék viseletükhöz flipflopba vagy pántos strandpapucsba bújtak, a spanyol férfiak és nők ketchup és mustár kombinációt alkottak, de a mi formaruhánkat is sokat kifogásolták. És ez csupán egyetlen olimpia krónikája.

Epres Panni a divat és a sport oldaláról is hasznos tapasztalatokkal tudott hozzájárulni a 2024-es formaruha kollekciójához
Fotó: Racz_Tomi

A felelősség tehát nagy. Ezért ennek az egyébként nemes és megtisztelő feladatnak a tökéletes megvalósítására már 2023 februárjában felhívást tett közzé a Magyar Olimpiai Bizottság. Keresték a megfelelő csapatot, akit a Heavy Tools és tervezője, Herwerth Mónika személyében találtak meg.

Az olimpiai megnyitóünnepség főszereplői is kétségkívül a sportolók
Fotó: Racz_Tomi

Mónika öltözéktervező iparművészként végezett a MOME-n, de a kollekciótervezés mellett színházi jelmeztervezéssel is foglalkozik. A Heavy Tools előtt egy magyar márkánál dolgozott 13 évig, mely fürdő-, úszó- és strandruhákat gyárt, így a sportruházat tervezésének műfajához is már rég közel került. Közben 10 éven át a Fiatal Iparművészek Szövetségénél vezette a textilszakosztályt, 3 éven keresztül a Kozma Lajos Kézműves Iparművészeti Ösztöndíj keretei között tervezte kollekcióit.

A Dívány a XXXIII. nyári olimpiai játékok és a XVII. nyári paralimpiai játékok magyar formaruha-kollekciójának tervezési kihívásairól kérdezte Herwerth Mónikát.

Mennyire tanulmányoztad a korábbi idők hasonló viseleteit?

Már akkor nagy érdeklődéssel figyeltem ezt az eseményt, amikor még nem is gondoltam,  hogy  egyszer én is ilyen bevonuló öltözéket fogok tervezni az olimpikonoknak. Most a tervezés kezdetén visszanéztük az utóbbi pár olimpia hazai és nemzetközi bevonuló ruháit, illetve kaptunk visszajelzéseket olimpián már részt vett sportolóktól is, és ezeket a szempontokat is figyelembe vettük.

Az 1964-es olimpián a magyar csapat ebben a szocialista erkölcsű formaruhában jelent meg
Fotó: Sandor Bojar / Getty Images Hungary

Mennyiben változtak a kritériumok?

Elsősorban a MOB kiírásában szerepeltek új kritériumok, például az, hogy sportosan elegáns, kényelmes viseleteket szeretnének, amelyek könnyen szállíthatók. 

Mi volt a tervezéskor a fő inspiráció?

Párizs városa volt a fő inspiráció, a divat fővárosa, ahol a divat nemcsak a trendekről és a ruhákról szól, hanem egy életstílusról, egyfajta magabiztosságról és kifinomultságról. A francia nők öltözködésében ötvöződik a klasszikus elegancia a legújabb trendekkel, és mindig kiemelt figyelmet fordítanak a minőségi alapanyagokra és a tökéletes szabásra. Ezt az életérzést vegyítettük a Heavy Tools stílusjegyeivel és így született meg a kollekció, amelyben a francia kifinomultságot ötvöztük a sportos dinamizmussal, így egyaránt elegáns és kényelmes viseletet hoztunk létre. 

A magyar lobogó színei természetesen megjelennek a kollekcióban. A tervezés során egyedi összképet álmodtunk meg, melyben a bevonuló olimpiai csapat egésze testesíti meg a piros, fehér és zöld színek összképét. A kollekciót egy különleges zöld szín uralja, amely a hölgyek ruháiban kiemelt szerepet kap. Ezenkívül a fehér szín is megjelenik a férfiak öltözékén, a piros pedig apró részletekben a különleges kiegészítőkön köszön vissza. A sötétkéket is belecsempésztük a kollekcióba, ami a francia zászló színében is megtalálható.

De azt mindenképp szeretném hozzáfűzni, hogy a projekt nem csupán a kollekció megtervezését foglalta magába, hanem igazi csapatmunkát igényelt, hónapokon át tartó gyártási folyamattal. A feladatunk ott ér véget, ha minden sportoló megkapta azt a ruhát, amit szívesen visel, és tökéletesen áll rajta.

1968-ban a britek megmutatták, milyen a sportos elegancia
Fotó: McCarthy / Getty Images Hungary

Mennyire kellett a praktikumnak alárendelni a kreativitást? 

A látvány mellett a legfontosabb szempont az volt, hogy a sportolók jól érezzék magukat a bevonuló öltözékben. A stílusos megjelenés mellett a kényelmet a természetes alapanyagok biztosítják, de van bennük elasztán, ami még kényelmesebbé teszi az adott ruhadarabot.

Idén először a paralimpiai csapat bevonuló ruhái megegyeznek az olimpiai csapatéval, így a ruhák tervezése során azt is figyelembe kellet vennünk, hogy a paralimpikonoknak is megfelelő legyen ez a kollekció. 

A kollekcióban a hölgyek részére kétfajta bevonuló öltözetet terveztünk, hogy mindenki az alkatának, stílusának megfelelőt tudjon választani. 

A kapszulakollekció részét képezi még egy lazább szett is, amelyet a sportolók az olimpiai faluban, szabadidőben tudnak viselni, ezek stílusukban, színeikben illeszkednek a bevonuló öltözékekhez. 

Van-e valamilyen személyes meghatározó sportélményed, saját kötődésed valamely sportághoz?

Versenyszinten nem sportoltam. A kedvenc sportágam az úszás és a tenisz.

1948-ban a kanadai sportlédiknek meggyűlt a baja a kalappal a szélben, mégis jól festettek
Fotó: Keystone / Getty Images Hungary

Van-e olyan nemzet, amelyet példaként lehet a sportdivat terén állítani? 

Az amerikai sportruhagyártók termékei nekem nagyon tetszenek, mind vonalvezetésben, mind színösszeállításban jól néznek ki, amellett, hogy maximálisan megfelelnek a funkcióknak. De azért európai, például francia sportruhagyártó cég is van, ami mind dizájnban, mind funkcióban tökéletes termékeket gyárt.

Epres Panni mennyiben járult hozzá mindehhez?

Több fazon és összeállítás volt tervben, mind a férfi-, mind a női viselethez, ezekből segített összeállítani a végleges kollekciót. Panni amellett, hogy nagyon jó ízlésű divatszakember, „sportos” családból jön (ezt ő említette így), neki is voltak fontos szempontjai, tapasztalatai, és ezeket egyeztettük össze a mi elképzeléseinkkel.

Mónika bízik benne, hogy a jövőben máskor is dolgozhat majd sportolókkal, mert a közös gondolkozás és a csapatmunka nagy élmény volt számára. A megnyitón Párizsban személyesen ugyan nem biztos, hogy ott tud lenni, de a televízión keresztül mindenképpen figyelemmel kíséri az események minden mozzanatát.  Ha az idei olimpiáról többet szeretnél megtudni, ez a cikkünk is érdekelhet.

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

Molnár-Zolnay Fruzsina
Molnár-Zolnay Fruzsina
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Sürgősségi fogamzásgátlás: így működik valójában az esemény utáni tabletta

Az esemény utáni tablettát sokan még ma is „kémiai abortuszként” emlegetik, pedig a tudomány szerint ez az elnevezés biológiailag teljesen hibás. A sürgősségi fogamzásgátlás nem a megtermékenyített petesejtet támadja, hanem a hormonok nyelvén beszélve egyszerűen „elhalasztja” a peteérést, amíg a veszély el nem múlik. Mi zajlik le a női szervezetben a tabletta bevétele után, és miért kulcsfontosságú az időfaktor a nem kívánt terhesség megelőzésében?

Offline

Melyik hegység csúcsa a Matterhorn? Hegyek nehéz kvíze

Földrajzórán nem csak a hazai tájakat kellett ismernünk, gyakran még vaktérképen is be kellett jelölnünk a határainkon kívül fekvő nevezetes helyeket. Kvízünkben ezúttal Európa ismert hegységeivel kapcsolatos tudásod tesztelheted.

Testem

Ha ezeket eszed, megnő a korai halál esélye

Az ultrafeldolgozott élelmiszerek szerepe az étkezésben egyre nagyobb, mivel könnyen elérhetőek, olcsók és sokáig eltarthatók. Azonban egyértelmű összefüggés mutatható ki ezen ételek fogyasztása és a megnövekedett szív- és érrendszeri kockázatok, valamint az ezekből fakadó korai halálozás között.

Offline

Kijátszotta a cenzúrát: titokban tanította feminizmusra a lányokat a szocializmusban a magyar írónő

A Kádár-korszakban a cenzúra mindent látott és mindent ellenőrzött, de volt egy terület, amit a rendszer bürokratái mélyen lenéztek és elhanyagoltak: a lányregényeket. Ezt a zseniális kiskaput használta ki Kertész Erzsébet, a „Csíkos könyvek” koronázatlan királynője. Miközben a kultúrpolitika azt hitte, a szerző csak ártatlan, romantikus történetekkel szórakoztatja a kislányokat, ő valójában a legkeményebb feminizmust, a női egyenjogúság és az önmegvalósítás eszméit csempészte be a gyerekszobákba Hugonnai Vilma vagy Szendrey Júlia sorsán keresztül.

Életem

Ezt rontják el a legtöbben az adóbevallásukban

Sokan csak az szja-bevallás átnézésekor szembesülnek azzal, hogy év közben rosszul nyilatkoztak, jogosulatlanul vettek igénybe kedvezményt, vagy elmulasztottak feltüntetni egy fontos adatot. A NAV szerint továbbra is a gyermekek után járó kedvezményeknél fordul elő sok tévedés.