Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!
Van, aki nemcsak az életét, de teljes szakmai karrierjét is újraindítja, amikor vidéki életet választ a nagyvárosi helyett: az újrakezdés nem mindig jelent ugyanakkor belső restartot. A lassú élet vonzó, de van, aki mégsem engedi bele magát teljes mértékben – a vidéken sikeresen vállalkozó nők arról mesélnek, hányféle módon és motivációból lehet végrehajtani ezt a lépést.
Sokféle okból vágnak bele a vidéki életbe olyanok, akiket korábban városhoz kötött minden, az azonban a legtöbb esetben igaz, hogy a fővárosi nyüzsgés helyett egy lassabb, nyugodtabb tempó, a természetközelibb mindennapok, a másfajta energiák motiválják azokat, akik ebbe belevágnak. A Női váltó fesztiválon három sikeres vállalkozás alapítója is beszélt arról, milyen a valóságban a vidéki újrakezdés: Kónya Bea Pikrea néven alapított kommunikációs tanácsadó cégét terelgeti vidékről, Váczi Rozi a Matyódesignt, míg Badacsonyi-Kovács Nikoletta a Pálos Resortot működteti így.
A vidék ritmusában élni
„Tizenegy országért feleltem hat üzletágban, fancy világban életem, repkedtem – pörgős élet volt. Aztán rájöttem, hogy attól, hogy arannyal van kirakva, még mókuskerék” – mesélte el Kónya Bea, aki a felismerést követően Dévaványára költözött Budapestről. Itt aztán teljesen megváltozott az, ahogy él és dolgozik, ahogyan ő fogalmaz, a saját cégénél, a Pikreánál folytatott kommunikációs tanácsadást teljesen összhangba hozta a természet körforgásával.
„Akkor dolgozom sokat, amikor a természetben nem sok dolog történik. Tavasszal-nyáron aztán kevesebbszer ülök le a gép elé, hogy megnézzem a leveleimet”
– fogalmaz. Talált egy új szenvedélyt is vidéken amellett, hogy ügynökségi munkáját egy saját vállalkozásra cserélte: madarászik, lehetőség szerint kinn ül egy lesen, és figyeli az állatokat.
„Ez volt a vágyam – én borzasztóan szeretek kinn lenni a természetben. Van egy tavam: ha most nem itt lennék, akkor ott ülnék. Két napja keltek ki a bíbicfiókák, őket fotóznám” – tette hozzá. Ő nem azt akarta elérni, hogy városi életmódját vigye tovább valahol máshol: úgy fogalmaz, megvolt az ideje annak is, hogy Budapesten éljen, de a város már gyakran túlstimulálja.
Ehelyett inkább alkalmazkodik ahhoz a ritmushoz, aminek ölelésében él – bár időnként azért felmerül benne is, hogy ahelyett, hogy a természetben ül, és hiába vár egy madárra, kereshetett is volna pénzt, de a hatékonyság hajszolását igyekszik tudatosan távol tartani magától.
Teljes újrakezdés a depresszió után
Váczi Rozit, a Matyódesign alapítóját egészen más út vitte – vagyis vitte vissza vidékre.
„Öt évet éltem Tardon, aztán harmincötöt Újlipótvárosban. A szüleim nyaranta állandóan visszavittek Tardra, de egy idő után már nem akartam menni velük. Az első gyermekem születése után viszont erős szülés utáni depresszió vett erőt rajtam. A család gondolkozott, hogy segítsenek, és kitalálták, hogy levisznek Tardra – ezen időszak alatt született meg a Matyódesign ötlete” – mondta el.
Rozi tehát gyökereihez tért vissza vidékre, de egyáltalán nem a lelassuláshoz.
„Iszonyatos tempót csinálunk, ugyanúgy, mintha Budapesten élnénk. Ugyanannyit csörög a telefonunk, ugyanannyi mailt kapunk, csak ha letesszük a munkát négykor, akkor tyúkot etetünk. A környezetünk lassú, de minden más olyan, mintha Budapesten dolgoznánk” – taglalja. Ehhez persze kell Rozi személyisége is.
„Nem tudom beépíteni a mindennapjaimba, hogy hüllő legyek Tardon”
– mondja, miután a beszélgetés egy pontján arra terelődik a szó, hogy hüllőként a napra fekve élvezhetné is akár a vidéki életet.
„Hiányzik a város. Ahol élek, ott semmit nem tudsz csinálni. Nincs kávézó, étterem, a patika naponta egy és negyedórát van nyitva, de azt is olyan időpontokban, hogy nem tudod megjegyezni. Persze nem is kell elmenni, mert úgysincs az, amit kellene venni. Kocsma sincs. Viszont az egész nagyon romantikus, a gyerekeinknek fontos, hogy egy másfajta értékrendet is látnak, és örülök annak is, hogy a gyerekem nem a budapesti sztáriskolába jár, mert be kellett ismernem, hogy neki ez a jó” – mondja Rozi, akiben ugyanakkor annak ellenére, hogy minden vidéki értéket elismer, nagy lenne az igény a városi mindennapokra.
A gyermekek biztosan csak nyernek ezzel
A gyermekek szempontja szintén kiemelt helyen szerepel Badacsonyi-Kovács Nikoletta, a Pálos Resort ügyvezető igazgatójának vidéki újrakezdésében – igaz, esetében már akkor eldőlt szinte minden, amikor leendő édesapjukat megismerte. Ő a férje álmához csatlakozott, és azt együtt valósították meg vidéken: Niki felmondási buliján ismerkedtek meg, a férfi pedig már ekkor vágyott Zalacsányba, ahol édesanyjának volt egy telke. A falusi turizmust kötötték össze aztán azzal, hogy maguk is leköltöztek.
„A gyerekeink abban nőnek fel, hogy tócsát csinálnak a homokozóban, és úgy jönnek elő, mint a Neander-völgyiek. Erre emlékezni fognak, nem akarom elvenni tőlük, mert ez az igazi gyerekkor. Szedik a málnát a kertből, gyomlálnak, felkapálják a homokozót”
– mesélte Niki, hozzátéve: ők maguk ezt a hangulatot akarják visszaadni azoknak, akik megszállnak náluk. Igyekeznek mindent maguk csinálni – legyen szó akár a fűnyírásról, akár arról, hogy saját maguk készítenek lekvárokat és szörpöket a szállóvendégeknek.
Vidéken új életet felépíteni tehát nem feltétlenül jelenti azt, hogy egy bevált receptet követünk: a külső és a belső újrakezdés nem mindig járnak kéz a kézben, nem létezik szabványrecept, csak egyedi megoldások, és egy jókora lépés az ismeretlenbe.
