Városvadász: Kitalálod, melyik városban készült a kép?

Az USA északkeleti részére, Connecticut államba repülünk.

Connecticut állam fővárosában, az állam harmadik legnagyobb településén járunk, amelyet 125 ezren laknak. A város a Connecticut folyó mentén található, melynek környékét egykor főként Kanadában honos indián törzsek lakták, mígnem a 17. században megérkeztek az első európai – holland – telepesek. A New Amsterdamból (a mai New York City őse) idetelepült holland prémvadászok 1623-ban alapítottak itt erődöt, tíz évvel később pedig hivatalosan is megvásárolták a területet a helyi törzsek vezetőjétől. Nem sokkal később megérkeztek az angolok is, akik egy rivális kolóniát hoztak létre a hollandokéval szemben.

A 19. században a város a rabszolgaság eltörléséért folytatott harc központja volt, itt született Harriet Beecher Stowe híres regénye, a Tamás bátya kunyhója is. Időközben a település iparilag is fellendült, köszönhetően másik híres szülöttének, Samuel Coltnak, aki itt hozta létre lőfegyvergyárát, melynek központja máig a városban működik. A polgárháború után a város az USA leggazdagabb településévé vált, Mark Twain így emlékezett meg róla: „Az összes gyöngyőrű város közül, amelyet szerencsés voltam láthatni, [ez a város] az első.” Itt található az Államok legrégebben működő művészeti múzeuma és közparkja is.

Felkészültél? Jöhet a kép!

Kitalálod, hol készült a kép?

Kitalálod, hol készült a kép?
Sajnos nem sikerült a válaszok elmentése. :(
Kérjük próbálja meg újra.

Nem volt elég? Vadászd le tegnapi városunkat is!

Megjelent az új Dívány-könyv!

A Dívány magazin új kötetével egy igazi 20. századi kalandozásra hívunk. Tarts velünk és ismerd meg a múlt századi Magyarországot 42 emberi történeten keresztül!

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek