Coriolanus hadi tettei miatt ünnepelt római hőssé vált, ám a plebejusok elleni nézetei miatt száműzték. Árulóvá vált, és Róma ellenségeihez csatlakozva bosszúból megostromolta az örök várost.
Róma történelme bővelkedett az izgalmasabbnál izgalmasabb személyekben, eseményekben, történetekben. Ezek közé tartozik Coriolanus élete, akiről még Shakespeare is írt drámát. A fordulatos történet érdekességéből az sem vesz el, hogy nem biztos, hogy valóban meg is történt úgy, ahogy aztán fennmaradt. A magyar irodalomtörténet számára is kiemelt fontosságú Coriolanus alakja, hiszen Petőfi Sándor fordította magyarra Shakespeare-nek a római hadvezérről szóló tragédiáját 1848-ban.
Homályba vész az élete jelentős része
Coriolanus életének első részéről szinte semmit sem tudunk. Plutarkhosz római történetíró szerint előkelő családból származott, állítólag felmenői között tartotta számon Róma egyik korai királyát, Ancus Martiust is, aki a dédapja lehetett. Annyi bizonyos, hogy az előkelő származása részben megmagyarázhatja, hogy később miért ellenezte oly erőteljesen a plebejusok térnyerését a politikában. Annyira nem ismert életének kezdeti szakasza, hogy még a nevével kapcsolatban sincs konszenzus: noha a legtöbb történész szerint Gnaeus Marcius néven született, egyesek szerint Gaius lehetett a neve.
Ancus Martius
Állítólag Numa Pompilius, Róma második királyának unokaöccse volt. A békeszerető uralkodó neves tettei közé tartozik, hogy megalapította Róma későbbi kikötőjét, Ostiát, és cölöphidat építtetett a Tiberisre. A meghódított népeket a hét római domb egyikére, az Aventinusra telepítette le. Bizalmi emberévé, tanácsadójává tette meg Lucumót, aki etruszk földről vándorolt be. Ám Lucumo elárulta: az uralkodó halála után fiait félreállította, és Tarquinius Priscus néven elfoglalta a trónt.
Az ünnepelt római hadvezér
A róla fennmaradt források szerint igazán Corioli ostrománál vált ismertté. A volszk várost Postumus Cominius konzul vezetésével próbálta elfoglalni a rómaik hadserege Kr. e. 493-ban, amikor a védők váratlanul erősítést kaptak Antiumból, miközben az ostromlottak is ellentámadást indítottak. A rómaiak így két tűz közé szorultak, és a vereség biztosnak tűnt.
Marcius ezalatt őrségben állt. Látva a kilátástalan helyzetet, gyorsan maga köré gyűjtött egy kisebb csapatot, és váratlanul megrohamozta azt a volszk haderőt, amely Corioliból tört ki.
A húzás olyan jól sikerült, hogy nemcsak az ellentámadást törte meg, de a menekülők után a városba is sikerült bejutnia.
Gnaeus Marcius parancsára a katonák felgyújtották a fal mentén húzódó épületeket, a város lakóinak kétségbeesett sikolyai hatására pedig annyira elvesztették harci kedvüket az Antiumból érkezett volszk katonák, hogy a római hadsereg teljes győzelmet aratott.
Az addig nagyrészt ismeretlen hadvezérből egy csapásra ünnepelt hős vált, és megkapta a tiszteletbeli Coriolanus nevet, amelyen ismertté vált.
Hősből száműzött áruló
Nem sok ideig fürdőzhetett a dicsőségben Coriolanus. Két évvel később, 491-ben szörnyű éhínség sújtotta Rómát, és Szicíliából kellett hajókon gabonát szállítani, hogy biztosítani lehessen a nép élelmiszer-ellátását. A szenátusban komoly vita alakult ki azzal kapcsolatban, hogy pontosan hogyan kellene az érkező gabonát elosztani.
Coriolanus megragadta az alkalmat, hogy felszólaljon egy olyan ügy ellen, ami valószínűleg már évek óta szúrta a szemét. A hadvezér amellett érvelt, hogy az egyszerű emberek csak akkor kapjanak gabonát, ha belemennek a néptribunusi intézmény megszüntetésébe.
A javaslatot a szenátus túlzónak, a nép egyenesen felháborítónak találta. Attól félve, hogy a gabonahiány miatt már amúgy is forrongó indulatok tovább fokozódnak, a szenátus kiszolgáltatta Coriolanust a néptribunusoknak, akik a száműzetés mellett döntöttek.
Shakespeare: Coriolanus
A dráma alapvetően követi a hadvezér közismert életútját. Shakespeare Coriolanusa nemes és büszke lélek. A hősi tetteket önmagukért, nem a remélt dicsőségért vagy a jutalomért hajtja végre. Noha indulatos és féktelen a jelleme, őszinte és megalkuvást nem ismerő is egyben. Büszkesége ugyanakkor gőgbe csap át, amikor nála hitványabbakkal kerül szembe – és Shakespeare drámájában a nép és szószólói ilyenek. Mindezek miatt Coriolanus száműzetése az író tálalásában felháborító igazságtalanság. Ám ennek ellenére a hadvezér vak bosszúszomja helytelen, és ezért is bűnhődik meg érte.
Pálfordulás és bosszú
A pár héttel, hónappal korábban ünnepelt hősből egy csapásra megvetendő száműzött vált. Keserűségében Coriolanus Róma régi ellenségéhez, a volszkokhoz ment. Titus Livius római történetíró szerint álruhát öltött, így jutott be a királyhoz, Attius Tullus Aufidiushoz. Az uralkodó örömmel fogadta a híres hadvezért, és hamar kialakították a haditervüket.
Csellel rávették a római szenátust, hogy ne engedje részt venni a volszkokat az olympiai játékokon, akik ezen felháborodva már szívesen felrúgták a Rómával kötött fegyverszünetet, és támadták meg Rómát.
A Coriolanus és Aufidius vezette hadsereg több, korábban a volszkoktól elfoglalt várost visszahódított, és rövidesen már az örök várostól nem messze táborozott, a vidéket fosztogatva. Coriolanus kérésére a patríciusok birtokait elkerülték, és inkább a plebejusok házait támadták.
A dicstelen vég
A kétségbeesett rómaiak többször is küldtek követeket a támadókhoz, ám azok mindig elutasító válasszal tértek vissza. Végül Coriolanus anyja, Veturia, felesége, Volumnia és két fia kereste föl a hadvezért egy csapat római asszony kíséretében, és az ő könyörgésüknek már nem tudott Coriolanus ellenállni: megszüntette az ostromot. (Veturia és Volumnia szolgálatát úgy jutalmazta a szenátus, hogy templomot emeltek Fortuna tiszteletére.)
Innentől nem teljesen egyértelmű, hogy mi történt Coriolanusszal. Az általánosan elfogadott verzió szerint a hadvezér a volszk városban, Antiumban szándékozott letelepedni, ám – mivel az ostrom megszüntetése miatt a rómaiak mellett már a volszkok is árulónak tekintették – Aufidius bíróság elé állíttatta, majd még a tárgyalás lezárulta előtt megölette.
Olvass el egy másik érdekes történetet ebből a korból, kattints ide!
