A Föld legritkább ásványából egyetlen darab van a világon

GettyImages-525258540
Olvasási idő kb. 3 perc

A Föld hatezer azonosított ásványa közül csak egy olyat ismerünk, amiből kizárólag egyetlen egy darab van a világon.

Abban az esetben, ha egy ásvány csak egyetlenegyszer keletkezik is, a minták könnyen feldarabolódhatnak, és széles körben szétszóródhatnak. Éppen ezért szinte elképzelhetetlen, hogy létezik a világon olyan ásvány, melyből csupán egyetlen darab van a Földön. Ez a drágakő pedig nem más, mint a kyawthuit.

Így néz ki a Föld legritkább ásványa

A kyawthuitot csak egyetlen drágakő formájában találták meg a mianmari Mogok környékén, és a Nemzetközi Ásványtani Szövetség 2015-ben ismerte el hivatalosan. Az egyetlen példány a Los Angeles megyei Természettudományi Múzeumban látható, és az ásványhoz kapcsolódó további érdekesség, hogy ennek szintetikus vegyületekből alkotott példányát a tudósok korábban már megalkották. 

Egyre inkább ilyen etikus módon kérik meg szerelmük kezét a férfiakEgyre inkább ilyen etikus módon kérik meg szerelmük kezét a férfiak

Már idehaza is elérhető az etikus és fenntartható, ráadásul feleannyiba kerülő alternatíva, amelyet egyre több férfi választ, főként leánykéréshez.

Tovább olvasom
A kyawthuitot eddig csak egyetlen drágakő formájában találták meg
A kyawthuitot eddig csak egyetlen drágakő formájában találták megwww.mindat.org / Anthony Kampf

A kyawthuit áttetsző vöröses narancssárga színű, súlya pedig 1,61 karát (0,3 gramm). Kémiai összetételét tekintve bizmut, antimon és oxigén, valamint nyomokban tantál található benne. Alkotóelemei kapcsán elmondható, hogy mind a bizmut, mind az antimon ritka fémnek számít annak ellenére, hogy a földkéregben több bizmut van, mint amennyi arany, és több antimon, mint ezüst. 

Miután az oxigén a kéreg legnagyobb mennyiségben előforduló eleme, ezért a szakemberek a kyawthuit ritkaságát sokkal inkább a keletkezésében, mintsem az összetételben látják.

Érdekes továbbá, hogy a bizmut olyan nehéz elem, hogy a kyawthuit sűrűsége több mint nyolcszorosa a víz sűrűségének, és duplája a rubinénak, így a kő még kisebb, mint amekkorának a súlya alapján gondolnánk. 

A kyawthuitot zafírvadászok fedezték fel
A kyawthuitot zafírvadászok fedezték felNurPhoto / Getty Images Hungary

A kyawthuit az egyetlen elismert bizmut-antimon-oxid, amely a Yangoni Egyetem egykori geológusáról, dr. Kyaw Thuról kapta a nevét.

Zafírvadászok fedezték fel a ritka drágakövet

Az egyetlen kyawthuit példányt egy patak medrében zafírvadászok fedezték fel, melyet a Nemzetközi Ásványtani Szövetség 2015-ben megkülönböztető ásványként hagyott jóvá. A kő tudományos leírása pedig csak 2017-ben jelent meg. 

Különös egybeesés, hogy a Föld második legritkább ásványára, a paintitre, melyből alig egy maroknyit találtak, szintén Mianmarban bukkantak rá.

Az első paintitot új ásványként az 1950-es évek elején fedezték fel. Ez a hatszögletű ásvány kis mennyiségben krómot és vanádiumot tartalmaz, melyek hozzájárulnak az ásvány narancsvöröses és barnásvöröses színéhez, valamint nyomokban vas is található benne. A cirkónium mellett kisebb mennyiségű titán és hafnium is része az összetételének. 

A Délkelet-Ázsiában található drágakövek bőségét a geológusok azzal a nyomással és hővel magyarázzák, amely akkor keletkezett, amikor mintegy 55 millió évvel ezelőtt India összeütközött Ázsiával. 

A királyi családok gyakran több száz éves ékszereinek sokszor igen különös és titokzatos története van. Viktória svéd hercegnő különös esküvői tiarájának történetéért kattints ide.

Megjelent az új Dívány-könyv!

Bálint Lilla, a Dívány szerzője új könyvében elmeséli, mi történt az irodalom és a művészvilág híres múzsáival a nagy szerelmek elmúlása után.

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • világom
Ebben a faluban található a világ legrövidebb metróvonala
Ebben a faluban található a világ legrövidebb metróvonala

A metróvonal nemcsak a hossza miatt rendkívüli.

február 13., 18:30

  • világom
Végre hazatérnek az űrben rekedt asztronauták: megvan a dátum
Végre hazatérnek az űrben rekedt asztronauták: megvan a dátum

Megvan a dátum, már nem kell sokáig várniuk az űrben rekedt asztronautáknak.

február 13., 12:40

  • világom
Földöntúli tájjá változik eső után az ezer tó sivataga
Földöntúli tájjá változik eső után az ezer tó sivataga

A Lençóis Maranhenses nem egy átlagos sivatag: az év egy részében rengeteg eső árasztja el a homokdűnék közötti medencéket, és strandolni is lehet.

február 12., 16:00

  • világom
Kávéfőzőben temették el: nevét a mai napig ismerjük
Kávéfőzőben temették el: nevét a mai napig ismerjük

Nevét a vájt fülű kávéfanatikusok ismerik, de a leginkább kotyogós néven elterjedt eszpresszógépet biztosan mindenki látta már.

február 13., 12:10

  • világom
Ez a budapesti utca bekerült a világ legdrágábbjai közé
Ez a budapesti utca bekerült a világ legdrágábbjai közé

Eggyel előrébb lépett a világ legdrágább utcáinak rangsorában a budapesti helyszín, ahol a legtöbbet nőttek az ületek bérleti díjai egész Európában.

február 13., 05:46

  • világom
Több mint duplájára emelik a repülőjegyek után fizetendő adót
Több mint duplájára emelik a repülőjegyek után fizetendő adót

A jegyekre kirótt adó drasztikus emelése jelentősen megdrágíthatja a légi közlekedést.

február 12., 17:30

  • világom
Kaszkadőrmutatvánnyal mentette életét a lángok közül egy kamionos: videó
Kaszkadőrmutatvánnyal mentette életét a lángok közül egy kamionos: videó

Veszélyes anyagot szállító kamionok ütközése következtében csaptak fel a lángok, és a sofőr csak a lélekjelenlétének köszönhette, hogy túlélte.

február 13., 16:00

  • világom
Ha meglátod, hogy képzeli el az AI a sportokat, sírva nevetsz – videók
Ha meglátod, hogy képzeli el az AI a sportokat, sírva nevetsz – videók

Megmutatjuk, mit gondol az AI a sportokról: készülj fel egy felejthetetlen utazásra a kaotikus abszurditás világába!

február 12., 11:40

  • világom
Aszteroida fenyegeti a Földet, bolygóvédelmi tervet dolgoz ki a NASA
Aszteroida fenyegeti a Földet, bolygóvédelmi tervet dolgoz ki a NASA

Az aszteroida a NASA szerint veszélyt jelenthet a Föld vagy a Hold biztonságára.

február 11., 17:30

  • világom
Bizonyíthatóan volt élet a Marson, állítja egy egykori CIA-ügynök
Bizonyíthatóan volt élet a Marson, állítja egy egykori CIA-ügynök

Egykori CIA-ügynök állítja, hogy bizony élet volt a Marson.

2 órája

  • világom
Ezért nem lett művész Hitlerből: az ok meglepően prózai
Ezért nem lett művész Hitlerből: az ok meglepően prózai

A festészet helyett az akadémia másik osztályát javasolták neki, de a feltételeknek nem felelt meg.

február 8., 19:30

  • világom
Hihetetlen: 4 panelháznyira van a felszíntől a világ legmélyebb metróállomása
Hihetetlen: 4 panelháznyira van a felszíntől a világ legmélyebb metróállomása

Elképesztő mélyen van a metróállomás, 10 perces út visz lefelé.

február 11., 14:35

  • világom
A világ legkülönlegesebb tava az óceán fölött lebeg
A világ legkülönlegesebb tava az óceán fölött lebeg

Hihetetlennek tűnik, de e lebegő tóról készült fotók nem manipuláltak.

február 9., 11:10

  • világom
Politikai okokból változtatták meg a kedvelt magyar étel nevét
Politikai okokból változtatták meg a kedvelt magyar étel nevét

Több étel neve változott meg politikai okokból az elmúlt évszázad során.

február 9., 12:10

  • világom
A világ legintelligensebb állata a kétéves ember szintjéig jutott
A világ legintelligensebb állata a kétéves ember szintjéig jutott

Képes volt kijavítani a hibásan beszélő embereket, és nagyon dühös lett, ha megpróbálták becsapni.

február 11., 16:00

  • világom
Helyszíni fotók a csernobili robbanásról: drón ütött lyukat a reaktor védőburkán
Helyszíni fotók a csernobili robbanásról: drón ütött lyukat a reaktor védőburkán

Megsérült a csernobili atomerőmű szarkofágja.

február 14., 10:10

  • világom
Lecsapolt vér, piócák és higanyos borogatás – hátborzongató tippek utazóknak a középkorból
Lecsapolt vér, piócák és higanyos borogatás – hátborzongató tippek utazóknak a középkorból

Nagy kérdés így utólag, hogy érdemes volt-e megfogadni az olykor hajmeresztő tanácsokat.

február 13., 19:00

  • világom
Felfedezték a világ egyik leghalálosabb élőlényét
Felfedezték a világ egyik leghalálosabb élőlényét

A világ egyik leghalálosabb élőlényének nagyobb változatát találták meg, még a mérge is erősebb.

február 14., 07:26

  • világom
50 napja hánykolódik az óceánon a magyar férfi
50 napja hánykolódik az óceánon a magyar férfi

December vége óta hánykolódik az óceánon a magyar férfi.

február 11., 15:10

  • világom
1 millió dollárt ér ennek a rejtvénynek a megfejtése, bárki megpróbálkozhat vele
1 millió dollárt ér ennek a rejtvénynek a megfejtése, bárki megpróbálkozhat vele

Nem lesz könnyű dolga annak, aki a jutalom reményében megpróbálja megoldani a rejtvényt.

február 14., 06:00

  • világom
Bordélyházban talált rá élete szerelmére a dúsgazdag magyar báró
Bordélyházban talált rá élete szerelmére a dúsgazdag magyar báró

Kovács Júlia életében nyomorúság és zaklatás váltakozott addig, amíg meg nem ismerte a dúsgazdag Hatvany Lajost, aki beleszeretett.

február 10., 08:35

  • világom
A tudósok szerint ilyen hangja lehet a Napnak: jobb, mint néhány mai sláger
A tudósok szerint ilyen hangja lehet a Napnak: jobb, mint néhány mai sláger

A tudósok űrszondaadatok alapján megalkották a Nap zenéjét, hallgass bele!

február 11., 08:35

  • világom
A turisták miatt a helyi lakosok kénytelenek barlangokban élni
A turisták miatt a helyi lakosok kénytelenek barlangokban élni

A legegyszerűbb barlanglakások alig módosított természetes üregek, amelyeket a lakók saját kezűleg tettek lakhatóvá.

február 11., 08:06

  • világom
Elszakadt a világtól ez a sci-fibe illő sziget: amit itt látsz, sehol máshol nincs a földön
Elszakadt a világtól ez a sci-fibe illő sziget: amit itt látsz, sehol máshol nincs a földön

A világ öt legfontosabb szigetének egyike, amely teljesen úgy néz ki, mintha egy sci-fi díszlete lenne.

február 10., 19:00

  • világom
Parkinson-kór végzett a 20. század legrettegettebb diktátorával
Parkinson-kór végzett a 20. század legrettegettebb diktátorával

Tízmilliók élete ért véget a 20. század legrettegettebb diktátora miatt.

február 9., 19:30

  • világom
Puszta kézzel nyúl cápák szájába, mégsem bántják ezt a nőt
Puszta kézzel nyúl cápák szájába, mégsem bántják ezt a nőt

Cristina Zenato kivett egy horgot egy cápa szájából, majd még több bajba jutott állat kért segítséget tőle. Azóta a cápák megmentése a nő küldetése.

február 10., 19:30

  • világom
Ez a világ legfurcsább szobra: félévente lemossák róla a trágár szavakat
Ez a világ legfurcsább szobra: félévente lemossák róla a trágár szavakat

A világ legkietlenebb helyén áll ez a furcsa szobor.

február 10., 18:30

  • világom
Ez a világ 5 legveszélyesebb folyója: van közte mérgező is
Ez a világ 5 legveszélyesebb folyója: van közte mérgező is

Vagy a víz sodor el, vagy a krokodil fal fel: valódi veszélyek a világ legveszedelmesebb folyóin.

február 10., 11:40

  • világom
Jégtömbbé fagyott a -30 fokban, túlélte, a Wikipédiának így sem volt elég érdekes Jean Hilliard
Jégtömbbé fagyott a -30 fokban, túlélte, a Wikipédiának így sem volt elég érdekes Jean Hilliard

Egyetlen lábujja sem esett áldozatul a hétórás horrornak.

február 10., 06:00

  • világom
Szokatlan kínai módszer: félmilliárd fát ültettek, hogy megmentsenek két várost
Szokatlan kínai módszer: félmilliárd fát ültettek, hogy megmentsenek két várost

Egykor kopár sivatag volt, ma a világ legnagyobb ember alkotta erdője, és félmilliárd fa otthona.

február 9., 15:10

Érdekességek