Sárgára festett betonnyilak mutatták az utat száz évvel ezelőtt a korai légipostai járatok pilótáinak, amely jelzések közül néhány máig megmaradt az Egyesült Államokban. De hogy hogyan tájékozódtak a repülők ezzel a kezdetleges navigációs hálózattal, azt máris eláruljuk.
Radar, GPS és megbízható rádió nélkül rendkívül veszélyes volt az éjszakai repülés, így megoldást kellett találni arra, hogy a légi úton postázandó küldemények célba érjenek.
Így jött az 1920-as években „kiépített”, igencsak kezdetleges navigációs hálózat ötlete, amelynek több megmaradt darabja közül az egyik Nevadában ma is látható a Los Angelesből Salt Lake Citybe vezető útvonalon: ez a #32 LA-SL jelzésű betonnyíl.
Így adtak jelzést a repülőknek
A szövetségi kormány által is támogatott légipostai navigációs hálózat óriási, Beacon Stationsnek, vagyis jelzőállomásoknak nevezett, sárgára festett nyilai egy nagyjából 15 méteres, erős fénnyel kivilágított acéltorony tövében feküdtek. Az éjjel is jól látható jelzésekből 30 kilométerenként kettő is volt, amelyek
a kelet-nyugati irányú utakon kelet, az észak-déli utakon pedig észak felé mutattak.
A legtöbb tornyot már leselejtezték, a betonnyilak – amelyeket később fémből készültek váltották fel – azonban máig több helyen is fellelhetők.
Ha a repüléssel kapcsolatban további érdekességekre is kíváncsi vagy, ajánljuk figyelmedbe a világ első légi utasairól szóló írásunkat is.
