Fülben, orrban, köldökben, sőt testünkön szinte bárhol viselhetünk ma már piercinget. Gondoltad volna, hogy ez a szokás egyidős az emberiséggel?
A testékszer nem a modern kor találmánya, gazdag kulturális és spirituális történelemmel rendelkezik. A legelső ékszerek növényi és állati eredetű anyagokból készültek, például csigákból vagy kagylókból, ezeket gyakran díszítették véséssel, karcolással őseink. Ezt követően jelentek meg a sárgarézből és nemesfémből készített darabok. Az ősi ékszereknek nem csupán díszítő funkciója volt: viselőjük rangját, szerepét vagy egy közösségbe való tartozását is kifejezte.
Ötzi fülbevalója
A sarki régióktól a csendes-óceáni szigetekig számos kultúrában elterjedt gyakorlat volt a fül, az orr, a nyelv vagy az ajkak kifúrása és díszítése. Ha a fülbevalót is piercingnek számítjuk, a legrégebbi lelet nem más, mint az olaszországi gleccserben talált múmia, az 5300 évvel ezelőtt élt Ötzi. A régészek i. e. 2500-ból fennmaradt mezopotámiai sírokban is találtak fülbevalókat, és a Biblia szerint Áron megolvasztott fülbevalókból készítette az aranyborjút. A fülbevaló az ókori Egyiptomban is gyakori kiegészítő volt: a tehetősek aranykarikát, esetleg drágaköveket hordtak a fülükben, a királynők pedig köldökékszert is viseltek. Az ókori római nők szintén szívesen viseltek drágaköveket a fülükben, a Brit-szigetek lakói pedig a fültágítót kedvelték. A fülbevalók és piercingek a kereszténység elterjedésével Európában háttérbe szorultak, hiszen a keresztény hit szerint Isten az embert saját képére teremtette, így a test megváltoztatása nem számított követendő példának, pogány szokásnak tartották.
Tengerészek talizmánja
A protestáns egyházak megjelenésével még inkább növekedett az ellenérzés mindenféle feltűnést keltő kiegészítővel szemben. Az európaiak többségének a szemében a piercing egészen a legutóbbi időkig valamiféle barbár, primitív szokást jelentett, amit csak a civilizálatlan, gyarmatosított népek gyakorolnak, vagy a társadalom peremén élők, például örömlányok vagy tengerészek. Ez utóbbiak előszeretettel hordtak fülbevalót, elsősorban babonából. Úgy hitték, a nemesfémből készült fülbevaló viselése javítja vagy akár meg is gyógyítja a rossz látást, illetve megakadályozza a tengeribetegséget. De elterjedt hiedelem volt az is, hogy egy fülbevalót viselő férfi nem fulladhat a tengerbe. A művészek természetesen igyekeztek szembemenni a kor dogmáival: így tett a 17. században például William Shakespeare is, aki szintén fülbevalót viselt.
Orrba-szájba
Az orrpiercingről i. e. 1500-ból származnak a legrégebbi adatok: az indiai Védák Lakshmi istennő fülbevalójáról és orrpiercingjéről tesznek említést. Ez utóbbi nemcsak Indiában, hanem a Közel-Keleten és Afrikában is igen elterjedt volt, de az ausztrál őslakosok is alkalmazták, továbbá népszerű volt az aztékok, a maják és bizonyos új-guineai törzsek körében, amelynek tagjai átszúrt orrukat csontokkal és tollakkal díszítették, hogy a gazdagságot és a férfiasságot jelképezzék. A fogamzóképes korú indiai hindu nőknél ma is igen gyakori az orrpiercing, mivel az orrlyuk az ájurvédikus gyógyászat szerint a női reprodukciós szervekhez kapcsolódik. Ezt a piercinget gyakran a nő házasságkötése előtti éjszakán helyezik be.
Az ajak- és nyelvpiercingek szintén nagy területen terjedtek el: Afrikában és a Közel-Keleten éppúgy, mint az amerikai őslakosok között. A nyelvpiercingnek az azték, olmék és maja kultúrák számára rituális jelentősége volt; fennmaradt ábrázolások szerint a nemesség tagjai tövissel szúrták át nyelvüket, a kicsorduló vért pedig fakéregre fogták fel, majd ezt elégették a maja istenek tiszteletére. Szót kell ejteni az ajakkorongokról is, amelyeket például az afrikai Malawiban hordanak nők, és ezeket fokozatosan egyre nagyobb és nagyobb méretűre cserélik életük során.
A királyné gyémántja
A római férfiaknál a mellbimbón átszúrt karika a férfiasságot jelképezte. A tengerészek sem csak a fülükben hordtak ékszereket: afféle beavatási rítusként, ha áthaladtak bizonyos szélességi vagy hosszúsági fokokon, átszúrták a mellbimbójukat. Annak ellenére, hogy a piercingek Európában nem igazán terjedtek el, volt néhány rövid időszak, amikor a gazdag hölgyek körében megnőtt a mellbimbópiercing népszerűsége. Ez történt a 14. században is, amikor a nemes hölgyek közül többen követni kezdték Bajor Izabella példáját. A francia királyné ugyanis szívesen viselt köldökig dekoltált ruhákat, amelyek látni engedték gyémántokkal díszített mellbimbóit, amiket aranylánccal vagy egy gyöngysorral még össze is kötött.
Két különös nő, vékony derékkal
Ami az orrpiercing európai megjelenését illeti, ezt egy bizonyos Émilie Marie Bouchaud-nak, azaz a Mademoiselle Polaire néven fellépő francia énekesnőnek köszönhetjük. Bouchaud a 20. század elején meglehetősen feltűnő jelenség volt a 41 cm-re összefűzött derekával (és az e fölé magasodó 97 cm-es mellbőségével). Mindezt erős sminkkel, valamint egy orrkarikával egészítette ki, és állandó kellékként magával cipelt egy kismalacot a fellépéseire. Valószínűleg ő volt az első európai nő, aki orrkarikát viselt. (Ezért-e vagy másért, előszeretettel reklámozta úgy magát, mint „a világ legrondább nője”.) A húszas években a brit Ethel Granger is követte a példáját: férje kérésére éjjel-nappal hordta a fűzőt, egészen addig, míg a dereka kerülete 33 cm-re nem csökkent. A férj azonban nem elégedett meg ennyivel: Ethelnek az orrába, az ajkába, az arcába és a mellbimbójába is piercinget helyezett.
Hippik és punkok
Rajtuk kívül az orrkarikát nemigen viselte senki egészen az 1960-as évekig, amikor a hippimozgalmak érdeklődni kezdtek az indiai kultúra iránt, és a délindiai nők gyakorlatának megfelelően maguk is átszúrták az orrukat. Ezt szó szerint kell érteni: a hippik vagy saját maguknak oldották meg, vagy megkérték rá egy társukat. (Mindez természetesen sokszor fertőzéssel is járt.) 1975-ben megnyílt az első piercingüzlet Kaliforniában. Ide a szadomazo szex kedvelői és a punkok jártak előszeretettel; számukra a piercingek a közösségükhöz való kötődést jelezték. A divattervezők közül Malcom McLaren és Vivienne Westwood is ihletet merített kollekcióihoz a BDSM és a punk világából, beleértve a feltűnő piercingeket és fülbevalókat is.
15 percenként egy köldökpiercing
A testékszerek a kilencvenes években váltak igazán elterjedtté a fiatalok körében. A népszerűséghez hozzájárult az Aerosmith Cryin’ című dalának klipje 1993-ban, amelyben – a még egyáltalán nem híres – Alicia Silverstone úgy tett, mint aki átszúrja a köldökét. A dalt naponta többször is lejátszotta az MTV, a nézők tehát 15 percenként láthattak egy köldökpiercinget – amiről addig azt hitték, hogy bonyolult megcsinálni és nagyon lassan gyógyul. Ez a popkulturális pillanat vitathatatlanul a legfontosabb reklámfogás volt a testékszerek számára, csakhamar óriási érdeklődés mutatkozott a köldökpiercingek iránt. A tinédzserek így akartak lázadni szüleik ellen, úgy érezték, hogy a piercing (és a tetoválás) az önkifejezés egy formája. A kilencvenes évek egyik topmodellje, Naomi Campbell is hódolt az új divatnak: köldökében és mellbimbóiban is piercinget viselt. Az ezredfordulóra pedig a zenekarok és énekesek/énekesnők gyakorlatilag zenei irányzattól vagy szubkultúrától függetlenül hódoltak ennek a divatnak: Britney Spears éppúgy, mint a Prodigy frontembere.
A rekorderek
Ma már szinte nincs olyan testtájék, ahová ne lehetne behelyeztetni egy karikát vagy egy apró ékszert, ha éppen arra támad kedvünk. Egyre divatosabb a bőr alá beültetett, a seb gyógyulása után kidomborodó, mintát adó piercing is. A hivatalosan legtöbb piercinget viselő nő ma a brazil Elaine Davidson, aki 2000-ben 462 testékszerrel nyerte el először ezt a címet, de mára már több mint 11 000 piercingje van. A legtöbb piercinget viselő férfi címet a német Rolf Buchholz mondhatja magáénak – bár ha a képeket nézzük, mindketten inkább elrettentő példának tűnnek.
